Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Hrabovská, Katarína: Beszélgetés Ladislav Novomeskýval

s talán elmondhatjuk, hogy minden másból inkább, mint éppen azokból. Nem akarok itt efelett gyászéneket énekelni, bizonyára megvannak ennek is a törvényszerű okai. A szerzőkben, a körülményekben, a környező világban; nem is lenne jó, ha a szlovák iró öröik időkig egy témával foglalkozna, egy módszer segítségével alkotna, még akkor sem, ha ez a téma egyben egy döntő történelmi fordulópont nagy pillanata, s ha az a módszer azokban az időkben bevált, célszerű és hatásos is volt. A világképet tágítani kell, és úgy felfogni, ahogy azt az élet megköveteli.

— S hogy van ez tulajdonképpen, mi az igazság? Volt a művészetünknek szerepe történelmünk során, konkrétan a felkelésben? Vagy csak a történelem s konkrétan a felkelés játszott szerepet a művészetben? Vagy az kölcsönös? Így is igaz, s úgy is? Igaz, ez a kérdés hiábavalóan és tisztán elméletinek tűnik, de a rá adott feleletnek a művészetre nézve gyakorlati következményei vannak. — A művészet lehetőségei elég nagymértékben alttól függnek, hogy a társadalomban hogyan fogják fel a szerepét. S ettől függ talán az is, amit a művész életérzésének nevezünk. A szükségesség vagy a feleslegesség érzése az a két szélsőség, amelyek között a művészet egésze és sok művész is — ha nem valamennyi — vergődik?

— A művész soha nem képes művének hatását figyelemmel kísérni. Alkot — és a mű, ha becsületes művészi munka, önálló életet él, szándékaitól függetlenül hat. Hatása attól függ, hogy az egyes korok vagy társadalmi rétegek mit ragadnak ki és sajátítanak el belőle. Persze, a művészet határozottan szerepet játszott nemzeti történelmünkben, s így konkrétan annak a történelmi fordulónak a során is, amelyet a felkelés jelent; s ha az irodalomról beszélünk, nemcsak a harcra lázító forradalmi témák, hanem a látszólag elvont műveik is szerepet játszottak.

— A mű tett, és a tett beavatkozást jelent, impulzust, amely reagálásra késztet, tehát mozgást vált ki.

— A hatás, ha nem közvetlen, nem egyenes vonalú és nem szemmel látható, akkor is lehet nagy sugarú, néha csak hosszú idő után mutatkozik meg, csak bizonyos helyzetekben válik nyilvánvalóvá, és ad a társadalmi eseményeknek jelleget, karaktert. A felkelésben az az erős hatás mutatkozott meg, amellyel a štúri költészet és a DAV hat az emberökre. Az egykorú, a negyedszázaddal ezelőtti költészetet nemigen szavalták.

— Bár bizonyára annak is része volt a tudat alakításában, — mert ha nem volt is szociális vagy éppen szocialista, legalábbis túlnyomórészt dacot kifejező, ellenálló volt; az ellenállás és a dac már a hagyományos „hozzáférhető“ formák tagadásában is kifejeződött. Eszerint az akkori korabeli költészet — úgy mondván — tükrözte a társadalmi létet, és alakította a társadalmi tudatot; a társadalom, pontosabban annak forradami összetevői, rétegei hasonlóan éreztek és gondolkodtak, az ellenállás, a dac közeli volt a számukra, de már kevésbé volt a számukra közeli a kifejezésmódja, a forma; egymás könnyebb, gyorsabb megértéséhez, a közösséggé váláshoz népiesebb, közhasználatúbb s talán egyszerűbb kifejezésekre és formákra lett volna szükségük. Ahogy ön mondja, a Stúr korabeli költők hangjára, Bottóra. Ennyit hát a művészet feladatairól és hatásáról a történelemhez való viszonyát illetően, de engedjen meg még egy kérdést — az ön meghatározása szerint mi a művészet szerepe?

— Az én ide vonatkozó nézetem nem kizárólagos; úgy vélem, hogy csak általánosságban érvényes. A művészet jelentős, fontos és hasznos élettényező — akár az evés, ivás vagy a lélegzés. De az alkotás mindig kapcsolatban áll egy másféle, a vele összefüggő társadalmi, politikai aktivitással. Nem tudom elképzelni a művészetet lemeztelenítve, egymagában, hogy ne avatkozzék bele a társadalmi viszonyokba, az életbe, hogy csupán csak önmagára hasson. De ez talán valami alapvető természetesség, amelyet hirdetni vagy külön követelni felesleges és nevetséges lenne. A művésznek joga van úgy alkotnia, ahogy ez az alkotónak, felkészültségének, sőt legbensőbb szükségleteinek megfelel; a hasznosságra s a funkcionáltságra ügyelni külön és többletként annyit jelent, mint azt az elképzelhetetlen és megszámlálhatatlan funkciómennyiséget, melyet a művészet azáltal tölt be, hogy művészet, lecsökkenteni egyre vagy néhányra.

— Így tehát a művészi alkotás oka ugyanaz ...

—... ami a lélegzésé. Miért lélegzik az ember? Mi kényszeríti, hogy létezzen?

— Ön szerint melyek az alkotás optimális feltételei? Az alapozó években munkakörébe tartozott a kultúrával és a művészettel való törődés is. Tapasztalatai bizonyára