Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - DISPUTA - Kardos István: A csehszlovákiai magyar társadalom a szociológia tükrében

zetet likvidálják — bennünket az éppen megalakult cseh-szlovák nemzeti államnak kikiáltott államhoz csatoltak, s így kisebbségi sorsba kerültünk. Lényegében az imperialista nagyhatalmak áldozatává váltunk. E történelmi tény tudati hatását jelentősen növelte bennünk az is, hogy az európai kommunista- és munkáspártok, közöttük a CSKP is igazságtalannak tekintette Trianont. (Kiegészítésképpen megjegyzem, hogy a csehszlovákiai magyar lakosság erősen baloldali szemléletű volt már akkor is, hisz sokan részesei voltak az Októberi Szocialista Forradalomnak, később a magyar proletárforradalomnak, s a fehérterror éveiben jelentős hatást gyakorolt ránk a magyar kommunista és baloldali emigráció is. Ezt azért szükséges megemlíteni, mert különben aligha érthetnénk meg a kommunista pártok fenti álláspontjának ránk gyakorolt hatását.)

b) 1938-ban, amikor egy polgári demokratikus társadalmi légkörhöz szokott, a társadalmi igazságra már különben is érzékeny mivoltunkban újból „rólunk, de nélkülünk“ döntöttek, s visszacsatoltak a Horthy-féle Magyarországhoz, mondanom sem kell, hogy az anyaország meglehetősen mostohán kezelt bennünket. A második történelmi pofont az anyaországtól kaptuk.

c) 1945—1947 kollektív bűnhődés, kitelepítés, deportálás, legelemibb emberi jogainktól való megfosztottságunk, szellemi elitünk szinte teljes elvesztése, s az abszurd kényszer — a reszlovakizálás. E helyzet paradoxona abban volt, hogy ezt az újabb történelmi pofont azoktól a politikai hatalmi erőktől is kaptuk, akiktől hitünk és reménységünk valóra váltását vártuk.

d) 1968 tavasza és nyara, a szlovák értelmiség jelentős részének nacionalista támadása. Ojabb paradoxon, hiszen a szocialista társadalom demokratizálásának folyamatában történt mindez, s éppen akkor, amikor a szlovák nemzet mindenképpen jogos nemzeti követeléseit juttatja érvényre a cseh nemzettel szemben. A bennünket ért durva sérelmek — a magyarellenes nacionalizmus — többek között azért is illogikus és erkölcstelen, mert a csehszlovákiai magyarság, erejéhez és lehetőségeihez méltón, kezdettől fogva föltétlenül támogatta mind a demokratizálódást, mind a szlovák nemzet önrendelkezési igényeinek érvényesítését az államjogi viszonyok rendezésében. Ugyanakkor — ha csupán tudományos magyarázatként is — tudomásul kell vennünk, hogy > ennek a legfrissebb történelmi pofonnak is objektív társadalmi okai vannak. A szlovák

nép a nemzetté válásban történelmileg megkésett, s gyermekbetegségei, az önmagában való gyönyörködés, a maga igazságának szemellenzős hangsúlyozása, a nemzeti romantika ma, a huszadik század második felében, anakronizmusként hatnak. Ismert betegség ez különben — sajnos a magyar nemzet is sokáig vergődött benne, de gyermek- betegség, s egyszer mindenkinek át kell esni rajta. E kérdéssel kapcsolatban mégis nyugtalanít bennünket valami: vajon a nemzetté konszolidálódás betegségei minden V. körülmények között azonos módon folynak le? Mert tanúi lehetünk valami másnak is: a Szovjetunióban számos nép a szocialista termelési viszonyok közepette vált nemzetté, s e folyamat beteges jelenségei távolról sem voltak ilyen markánsak, közveszélyesek. Azt hiszem, hogy a marxista társadalomelmélet sokkal adós e jelenség megmagyarázásában. Közben azt is tudomásul kell vennünk, hogy maga a szlovák értelmiség is megoszlik a szlovák-magyar viszony megítélésében. Van a szlovák értelmiségnek egy számban is jelentős része, amely európai gondolkodású, s következetesen marxista, internacionalista szemléletű. Azt hiszem, hogy csak velük érthetünk szót.

Az említett történelmi események a következő nyomokat hagyták tudatvilágunkban:

a) a nemzeti kisebbség érzését, ami valamiféle másodrendűség tudatával és feszé- lyezettséggel párosul,

b) a társadalmi igazságtalansággal szembeni érzékenységet,

c) az anyaországi magyarsággal szembeni „másságunk“ tudatát.

Véleményem szerint az említett négy történelmi-társadalmi esemény kohéziós tényezőként funkcionál a csehszlovákiai magyarság életében.

2. Sajátos etnikai jegyünk: Kettős nemzeti „mi“-tudat él bennünk. Nyelvünk, történelmi múltunk, nemzeti kulturális hagyományaink — stb. — az egységes magyar nemzethez kapcsolnak bennünket. Ugyanakkor hazai viszonyaink, kulturális, gazdasági, politikai problémáink — stb. — a hazai magyar nemzeti tudatot táplálják. Az össznemzeti „mi“-tudat ápolásában az említetteken kívül három nagyon aktív tényezőt emelek ki: