Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Batta György: Olvasónapló
jával. A hangulatok is, a szavak felszabadította érzések is azonosak. A két asz- szony sorsában sok a hasonló. Nemcsak a mosás, a víz, a ruhák cipelése emeletre, padlásra, hanem az elesettségük is: a tény, hogy mindkét nő többre volt hivatott, s mégis belekerült egy gépezetbe, a lehetőségeik, fiatalságuk úgy úszik el a láthatáron, mint a hajók. Az ír asszony finomabb lélek, mint durva férje, aki a halálra gyötört feleségnek sem kegyelmez, s him ösztöneit mindenáron kielégíti, valószínűleg ez alkalommal is fittyet hányva az óvatosságnak; jöhet az újabb gyerek, elfér az ágy végében, ha hét elfért. (Volt egy nyolcadik is, de az elpusztult, csecsemő korában, szegény.) Minden század a kontrasztok korszaka, de a huszadikban már-már felfoghatatlanul élesek az ellentétek. Az űrhajós olyan képzett, hogy maga is képes vezérelni a bonyolult szerkezetet, amelynek kormányzása annyira nehéz, mint egy olyan gépkocsié, amelynek harminckét különböző irányban forgó kerekét kellene hibátlanul haladásra kényszerítenie. Kortársa viszont, az ír asszony, nincs tisztában a születésszabályozással, nem függetleníti magát nála még primitívebb élettársától, akinek korlátoltsága és bár- gyúsága a biztos halálba, idő előtti elsat- nyulásba sodorja. Mit tesz érdekükben a társadalom? Édeskeveset. A társadalom fejlettségi foka az embereken mérhető. Az emberek a társadalmi szervezettség, fejlettség tükrei. Elborzadok, ha a pápára, a katolikus egyház fejére gondolok, aki friss számadatokkal rendelkezik, s tudja, hogy a még mindig legnagyobb tömeghatással bíró egyház beleszólhatna a világ sorsába, mégis tiltja a születésszabályozást! Az ír asszonyka tudatában a csillagok az angyalok jelvényei, a csillag talán gyűrű az Isten ujján. Az ég dehogy kozmikus országút! Dehogy sugárzási zónákból álló végtelen, dehogy energia- források beláthatatlan tere! így jön aztán, hogy sorra szüli a gyerekeket, csoszog a koszos, vörösödő vödörrel, s megadja magát borostás férjének, bár számára az aktus mechanikus mozgássá fajult, s a gyönyör felhői mesz- sze szálltak ágya fölül. (Albert Maltz: A festmények) A francia üzletember német üzletemberrel tárgyal Párizsban. Mindez néhány esztendővel a második világháború után történik. A német vacsorára hívja meg üzlettársát, nagy gonddal berendezett lakásában. A francia a falakon függő képekre tekint, és elborzad: a németek a háború alatt rabolták el vagyonokat érő kincseit, s most itt látja őket viszont! Egy óvatlan pillanatban megbizonyosodik róla, hogy a festmények valóban az ő tulajdonát képezték. A német házigazdának — négyszemközt — elmondja, majd bebizonyítja felfedezését. A vacsora végén, hóna alatt a festményekkel távozik. „Már a taxiban ült, útban a hotel felé, amikor az elégtétel diadala alábbhagyott. A taxi vadonatúj kivilágított épületek között haladt... fénylő bizonyítékai, hogy ezt a várost, mint annyi mást, nem is olyan régen romba döntötte a háború. Azon tűnődött, miért is van az, hogy születésükkor oly ártatlan emberek oly gyakran lesznek aljasul silányak, és miért lehet olyan köny- nyen, kényszerrel és csalással olyanná formálni őket, amilyenné sohasem lenne szabad válniuk. Talán azért festette Modigliani örökösen azokat a szomorú, befelé forduló arcokat? Jacques felemelte az éjszaka sötétjében alig látható festményt, és szelíd szomorúsággal nézegette. Aztán néhány pillanat múlva vállat vont, és bágyadt büszkeséggel azt mondta magában: „Ha újra rákerül a sor, megint átmászom a Pire- neusokon.“ Albert Maltz ridegen és hidegen közli azt, amit Sean O’Casey lírával izzítva fejez ki. Stílusuk eltérő, meglátásaik azonban egyaránt hitelesek és elcsüggesz- tők. Egy középkorú, intelligensnek számító francia, aki 1943-ban súlyos háborús sérülést szerzett, végül mégiscsak arra a következtetésre jut, hogy ha kell, újra átmászik a Pireneusokon, újra ölni kész. Miért? Mert miután értékes festményeit teljesen véletlenül visszaszerezte, megbizonyosodott róla, hogy az idő múlásával tulajdonképpen egyensúlyba billennek a dolgok, az elrabolt képek visszajutnak eredeti falukra, s akkor kezdődhet újból az egész? Vagy mert az emberek döntő többsége elkerülhetetlen törvényszerűségnek lát
