Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - DISPUTA - Kardos István: A csehszlovákiai magyar társadalom a szociológia tükrében

nemzetiség struktúrális viszonyainak kutatásával foglalkozna. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy a célkitűzésekben legyünk szerények. Egyáltalán nem valószínű, hogy a szocialista társadalom struktúra-modelljét mi dolgozzuk ki. E munkacsoport szociológiai tevékenysége lényegében csak a diagnosztikára és therápiás javaslatok kidolgozására korlátozódna. Persze, ezt a határt ebben-abban át is léphetné, s lehet, hogy a társadalomelméletet is gazdagíthatná, legalább is annyiban, amennyiben egy etnikum tudományos önismerete ezt lehetővé teszi.

Kezdetben a következő kérdések vizsgálatára ajánlatos majd összpontosítani. {Szíves engedelmükkel az egyes megjelölt feladatokat kommentálom is.)

1. Fő feladatnak tekintem a magyarság sajátos szociális jegyeinek vizsgálatát össz- állami relációban. A magyar lakosság szociális stratifikációjára gondolok, s ezt ajánlatos lenne a foglalkoztatott magyar lakosság társadalmi mobilitásának vizsgálatával kiegészíteni. Ügy vélem, hogy ezt a feladatot egyrészt a prágai Machonin-féle intézettel, másrészt az SZTA Szociológiai Intézetével kooperálva, tehát bekapcsolódva az országos kutatásba, lehetne realizálni.

2. Vizsgálandó, hogy milyen fokú a magyar nemzetiség „mi“-tudata, s az, hogy különböző konfliktus-szituációkban miben nyilvánul meg a nemzeti együvétartozás tudata. Ennek a kutatásnak a szociális csoportok szerinti differenciákat is regisztrálnia kellene, s megítélésem szerint ennek alapján legalább négy további kérdés válna tudományosan megválaszolhatóvá:

a) melyik szociális csoport a magyar nemzeti tudat fő hordozója hazánkban,

b) milyen jellegű személyi vagy csoport-érdekekhez kapcsolódik a manifesztált nemzeti tudat,

c) melyik szociális csoport van leginkább kitéve az asszimilációnak,

d) hogyan viselkednek az egyes nemzeti tudati elemek az asszimiláció folyamatában.

3. Milyen fokú és milyen irányú a magyarság különböző rétegeinek reprezentációs igénye az állam társadalmi-politikai és gazdasági életében.

4. A magyarságot különféle szinten képviselő testületek (munkaközösségek) belső viszonyainak vizsgálata. Ez mikrostrukturális kutatás lenne, amely interperszonális és elvárásrendszerbeli összefüggéseket lenne hivatott feltárni. A vizsgált sokaságot mindenekelőtt az államapparátus és a pártapparátus magyar tisztségviselői, továbbá kulturális szövetségünk apparátusának és a szerkesztőségeknek alkalmazottjai képeznék.

E feladaton belül a következő kérdéseket kellene vizsgálni:

a) milyen jellegűek a partikuláris érdekek ezekben a körökben, illetve mennyiben ütköznek ezek a nemzetiségi és össztársadalmi érdekekkel. S ehhez tartozna még a partikuláris érdekek érvényesítési formáinak és körülményeinek vizsgálata;

b) volt-e, s van-e egészséges szelekció a magyar szellemi élet vezetésében. E feladat megjelölésére az késztet, hogy tudvalevőleg 1949 után magyar funkcionárius konjunktúra is volt, s ez érdemtelenül is felelős tisztségekbe juttathatott embereket, akik ma már nyilvánvalóan gátolják a posztváltást. Efelőli erős gyanúmat többek között a következő tény is megerősíti: 1960 óta átlagban évente mintegy 100—110 főiskolai végzettségű magyar pedagógust bocsátunk ki az életbe. Tudom, többségük nem alkalmas rá, hogy fiatalon felelősségteljes vezető-irányító munkát végezzen, vagy akár csak mint újságíró is befolyásolja a tömegek gondolkodásmódját. Viszont ki merné kétségbe vonni, hogy minden százból 3—4 alkalmas lenne arra, hogy legalábbis középfokú vezetői státuszt nyerjen. Vegyük csak sorra a szerkesztőségeket, a Pedagógiai Kutatóintézet magyar osztályát, a Csemadok Központi Titkárságát, a párt apparátusát stb. — s attól félek, hogy a fél kezemen megszámlálhatjuk azokat, akik fölkerültek. S engedtessék még meg egy különben jőakaratú egyéni megjegyzés: nem tehetek róla, de nekem fölöttébb gyanús az a politikai funkcionárius, aki 1949 óta, mintegy 19 év viharait-buk- tatóit játszva átvészelte. Ez a kutatás, ha más eredményt nem is szülne, legalább fényt derítene arra, hogy „hogyan csinálják“ ezek az emberek;

c) s nem utolsósorban szükségesnek látszik megvizsgálni azt is, hogy vezető szellemi dolgozóink interperszonális kapcsolataiban milyen típusú konfliktusok vannak, illetve mi az egyes konfliktusok tényleges forrása. Ez a feladat azért látszik időszerűnek, mert lépten-nyomon literátor-berkekben, szerkesztőségekben és tantestületekben