Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - DISPUTA - Kardos István: A csehszlovákiai magyar társadalom a szociológia tükrében

minden szónak külön súlya van benne. Minden adott társadalom elemeit a különféle és különböző emberi közösségek képezik, következésképpen a társadalmi struktúra a különféle és különböző, tehát körülhatárolható differenciál-specifikákkal rendelkező emberi közösségek lényeges viszonyának rendszere. Nem volna helyénvaló most részletekbe bocsátkozni, de kénytelen vagyok egy-két megjegyzéssel kiegészíteni az elmondottakat:

a) Az egyes emberi közösségek sokaságától függően beszélünk társadalmi makro- és mikrostruktúráról. Noha igaz, hogy az egyes ember mindig a mikrocsoportok közvetítésével integrálódik a makrostruktúrába, az is tény, hogy az össztársadalmi mozgásban a makrostrukturális viszonyok a dominálok.

b) A makrostrukturális egységek (pl. társadalmi osztályok, társadalmi rétegek, etnikai közösségek, állampolgári közösségek stb.) hármas dimenzióban helyezkednek el. S ma már tudjuk, hogy a különböző síkokban levő csoportok hatósugara az adott termelési viszonyoktól, de más körülményektől is függően változhat. Persze, ezt sokan tagadják még. De a makacs, dogmatikus felfogás sem változtat azon a tényen, hogy az osztályharc szerepéről szóló, jól ismert tanítás nem tekinthető örökérvényű tételnek. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy a klasszikus osztálytársadalmakban az osztályharc alapvető és meghatározó tényező a társadalmi mozgásban. Hézagos szociológiai ismereteink is elégségesek ahhoz, hogy korábbi hipotéziseink ellenében meglássuk: az etnikai közösségek szerepe a szocialista társadalmak mozgásában megnövekedett (az elmúlt évek makrostrukturális konfliktusainak tipológiája is bizonyítja ezt), ugyanakkor az osztályok közötti viszony (már amennyiben egyáltalán beszélhetünk klasszikus értelemben vett osztályokról nálunk) jelentősége egyre inkább háttérbe szorul. Ennek a fázis- eltolódásnak következtében a nemzeti tudat fontos hatótényezőként lép fel az egyes ember szocializálódásában, társadalmasulásában is.

c) Amint már a korábbiakban is utaltam rá, a szocialista társadalom struktúráját tudományosan nem ismerjük, s még csak megfelelő elméleti sémánk sincs róla. Igaz ugyan, hogy nagyjából — a tapasztalat alapján — tudjuk, hogy kb. milyen mikrocsoportok léteznek nálunk. Tudjuk, hogy van ipari munkásság, mezőgazdasági munkásság, szövetkezeti parasztság, értelmiség, van ifjúságunk, vannak nyugdíjasaink stb., élnek itt .csehek, szlovákok, magyarok stb., tudjuk, hogy vannak római katolikus hitvallásúak, lutheránusok, kálvinisták stb., stb., — de ezek az ismeretek, ha mégannyira hitelesek is, csak a felületen mozognak, mert külső szimptómákra támaszkodnak. Éppen ezért távolról sem tudományos értékűek. A szociológia feladata e közösségek vizsgálatában az, hogy az empirikus információkat kvantifikálja, kiszűrje a sajátos jegyeket, kutassa s jegyek okát, hatását és tényleges funkcióját, vagyis, hogy a logika eszközével kvalifikálja is az empíriát. Persze, egyelőre még sem a marxista, sem a polgári szociológia nem dicsekedhet komolyabb eradményekkel. Egyelőre azt sem tudjuk megmondani, hogy társadalmunk adott közösségeinek melyek a megkülönböztető jegyei, milyen fokú a „mi“ tudatunk, milyen eltérések vannak társadalmi-politikai céljainkban, melyek a partikuláris érdekeik, milyen az értékrendszerük, milyen sajátosságokat mutat elvárásrendszerük, milyen differenciák vannak életfelfogásukban, életvitelükben, a jóról és rosszról, az igazságról és hamisságról vallott nézeteikben stb., stb., — sőt mi több; hála a statisztikai praktikáknak még anyagi ellátottságukról, jövedelmükről sincs megfelelő, több strukturális irányba is differenciált képünk. Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudjuk, hány magyar élt 1960-ban ebben az országban. (Mellékesen megjegyzem, hogy nem is olyan egyszerű probléma ez, s nem is oldódik meg mindaddig, amíg tudományos kritériumaink nem lesznek a nemzetiségi hovatartozás kérdésének eldöntésére.)

Ezek után majdcsak elmondhatjuk, hogy aki társadalmunk struktúrájáról értekezik ma, az bizony jócskán a zavarosban kénytelen halászni. Persze, találgatni szabad, de Sza- lai Sándor, a kitűnő magyar szociológus, egyszer azt mondta, hogy „jobb egy pontatlan mérés, mint egy .pontos’ találgatás“. Neki van igaza még akkor is, ha a továbbiakban magam is kénytelen leszek „pontosan“ találgatni. Sajnos, más kiütünk jelenleg nincs.

Az első tárgykört néhány ránk vonatkozó statisztikai adattal és két-három konkrét szociográfiai fölmérés eredményével lehetne kiegészíteni, ezeket viszont már többszörösen is publikálták, nem tartom szükségesnek itt megismételni őket.

Annál fontosabbnak tekintem a következő javaslat előterjesztését: Javaslom, hogy minél előbb alakuljon egy szociológiai munkaközösség, amely a csehszlovákiai magyar