Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Egri Viktor: Eszter
— Még ne beszéljen vele. — Ezzel búcsúzott, szinte futott, és még mindig érthetetlenül zavart volt. Amikor sem a hét folyamán, sem a következőn nem jelentkezett, Zsigát vettem elő. — Tiz napja nem láttam Esztert. Beteg talán, vagy elutazott? — Tegnap találkoztam vele. Itthon van, és én nem láttam betegnek. Miért kérded? Elmondtam Zsigának, hogy próbát tettem Eszterrel, és felajánlottam neki, egyengetném az útját, ha kedve volna nálunk dolgozni. — Ezt rosszul tetted! Zsiga arcáról meghökkenést olvastam le. — Miért tettem volna rosszul? Hát nem azért hoztad el hozzám, hogy idevegyük magunkhoz, ha tehetséges? — Bevallom, nem gondoltam arra, hogy ilyen messzire mégy, és ennyire elsieted a dolgot... Ismered a szüleit, az édesapját? — Csak annyit tudok róla, hogy bérlő volt és a földid... Ezt különben te mondtad el nekem... Amikor Esztert a kétnyelvűség dolgában faggattam, megmagyarázta, hogy zárdában nevelkedett és a szüleit deportálták. Nem tartottam fontosnak, hogy tovább faggassam. — Kár!... Különben sejtettem, Eszter nem akasztja az orrodra, hogy az apja börtönben ül. Öt évet kapott valami csúnya valutasíbolásért... Én vagyok a hibás, hogy nem világosítottalak fel. — Miért bűnhödjön ez a lány az apja miatt? — törtem ki békétlenül. Zsiga felvonta a vállát: — Ezt ne nekem mondd, hanem a káderesnek. Talán még abba is belekapott volna, ha egy novelláját közöljük. Mindebben Zsigának igaza volt, nem vethettem szemére a mulasztását. — Most aztán mi lesz? Szóljak Eszternek? — Erről ne beszélj vele ... De én felkeresem a káderest, hátha tehetünk valamit Eszter érdekében. Atkozott csúnya história! Lámpással se találnánk ilyen tehetséget, nem is az a baj, hogy a síboló apja miatt le kell mondanunk róla, de Eszter egész életét elronthatja ez a letörülhetetlen fekete folt. Arra is gondoltam, hogy csak egyszerű kihágás bűnébe esett az apja, és a bírák túlságosan szigorúan vették a paragrafusokat. Nemrég egy közismert ékszerészt és aranyművest ítéltek halálra temérdek arany és svájci órák rejtegetése miatt. Az akkor folyó nagy politikai perek idején példát kellett statuálni, hogy a közvagyon eltulajdonításáért is halál jár. Máskor pénzbírsággal vagy egy-két évi börtönnel megúszta volna bűnét az uzsorásnak, piócának elkeresztelt ékszerész. Most nem kapott amnesztiát, hurok került a nyakára. Rossz időt fogott ki Eszter apja is, az üzérkedő Schnitzler úr. A káderes ridegen elutasított, és csak azért nem kért fegyelmit ellenem, mert idejében jelentkeztem. De nem mulasztotta el, hogy burzsoá veszélyt emlegessen, és fejemre olvasta, hogy viseljem inkább gondját a munkáskádereknek. Nem magyarázhattam, hogy a legtöbbjük féltehetség, akit az íráskényszer lelkileg megnyomorít, beteggé tesz, hogy erejüket és tehetségüket meghaladó feladatok teljesítését várják el tőlük. 2 Eszter látogatásai elmaradtak, és ha az utcán, a színházban vagy másutt a véletlen néha összehozott vele, nem jutottunk túl néhány udvarias kérdésen és feleleten. Feszélyezett, hogy kísérletem csődöt mondott; a börtönbe jutott apa, akiről Eszter sohasem beszélt, és aki felől én nem faggathattam, szorongó árnyékként nehezedett ránk. Zsigától tudtam meg később, hogy Eszter letette a vizsgáit, és egy szlovák iskolában nyelveket tanít. Megörültem a hírnek: így hát az élete mégis rendes kerékvágásba jutott, a pedagógiai pálya mindenképpen ki fogja elégíteni becsvágyát, és megszabadítja furcsa zavaraitól. Abban az esztendőben az apját hazabocsátották, és jól emlékszem: Zsiga akkor adta értésemre, hogy az a valutasíbolás egészen zavaros ügy volt, Eszter apja talán azért szabadult korábban, mert valahogy tisztázódott, hogy az üzemi suskusokért egy külföldre szökött barátja a felelős.
