Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Egri Viktor: Eszter
A két magyarul Írott karcolat, bár több volt bennük a nyelvi és szórendi botlás, jobban meglepett. Az egyik írás egy rossz környezetben felserdülő apátlan lányról szólt, s túl lágy, helyenként érzelgős volt az alaphangja. Furcsállottam, hogy ez a kritikáiban oly határozottan eligazodó, keményen fogalmazó fiatal teremtés szenvelgő lágysággal beszél az élet sötét foltjairól és durva kényszeréről. Amikor ismét felkeresett, megkérdeztem tőle: — Szereti Gorkijt? — Szeretem, de nem az eszményem. Csehov sokkal jobban leköt, emberibbnek érzem. — Azért kérdeztem, mert novellája félárva kislányának sorsát nem csehovi lírai lágysággal, hanem gorkiji keménységgel kellett volna megírnia. Nem ellenkezett, és ezt jó jelnek vettem. Túlságosan nagy követelményeket támasztok és szigorúbb vagyok hozzá, mint másokhoz, akiknek félannyi tehetségük sincs, de szigorúnak kell lennem, ha azt akarom, hogy Eszternek már az első, nyomdafestéket érdemlő írása egyéni hangjával és bátorságával figyelmet ébresszen. — Mindenekelőtt tisztáznunk kell a nyelv kérdését — mondtam aztán. — A forma, a mű irodalmi vereté nem a véletlen dolga, hanem források határozzák meg. Az sem véletlen, hogyan fejezzük ki az élet megismert és megértett tényeit, hogyan derítünk fényt rejtett összefüggéseire, a magunk belső világára. Aki stílusokat utánoz, nehezen találja meg a maga sajátos, egyéni hangját. Az igazi tehetségnek nincs szüksége mankókra, fejezze ki keresetlenül, amit velünk közölni akar, de ebben a keresetlenségben, a nyelve anyagában, hasonlatai szövetében, képei színeiben éljenek az elődök. Azt hiszem, hogy érti, mire gondolok. Aki magyarul ír, annak szókincsében éljen Berzsenyi emelkedett pátosza, Petőfi lángoló hazaszeretete, derűje és borongása, Ady szenvedélyes arany- és vérragyogása, próféciás haragja, József Attila hűvös lángolása és Radnóti tiszta embersége. Érzés- és gondolatvilágát tegye gazdaggá a nagy örökség, ismerje a hagyománynak kimeríthetetlen forrását, nem azért, hogy másolja, hanem hogy tudja, mivel és hogyan kell harcba indulnia. Eszter kissé oldalt hajtotta a fejét, és mosolyogva hallgatott, mintha kissé oktatóan tanárosnak találta volna fejtegetéseimet. De folytatnom kell, hogy a nyelvi dilemmából valahogy kikeveredjünk. — A tehetséges kezdő prózájában ott kell lennie Mikszáth anekdotázó kedvvel párosult keserű bölcsességének, Móricz szívszorongató emberszeretetének, forrongó nyugtalanságának és bölcsességének, Bródy emberlátásának, Krúdy ködös álomvilágának. Nem hatásukat kérem számon magától, Eszter, ami hiba volna, hanem a gazdag örökségnek szívben és szellemben megragyogó bűvöletét. Ha orosz volna, Puskint, Tolsztojt, Cseho- vot emlegetném, ha francia, akkor Villon balladás világának fényeit, Rousseau és Voltaire eszességének, Victor Hugo romantikájának visszhangját keresném. Egy héttel később Eszter új kézirattal keresett fel, s azt már a jelenlétében olvastam el. A novella furcsa, délibábos látomásnak tűnt, regeszerű világában csak az volt a fogható, hogy mélységesen együtt érez hősével, egy megalázott, szenvedő rableánnyal. A novella egyetlen sora sem volt hanyagul odavetve, minden a helyén volt, tehetséget árult el a vonzó és színes írás, s nem kellett attól tartanom többé, hogy könyvel közt, a szülői otthonban Eszter túlságosan védetten él, és műveltsége egyoldalúvá teszi, megköti képzeletét. Eszter határozottan jó úton jár, és ahhoz sem férhet többé kétség, hogy magyarul kell írnia. A sok kínosan fogalmazó, hiányos tudású jelentkező között, akik nálunk — a fejlődés reményében — íróasztalhoz jutottak, Eszterben ritka gyöngyszemet láttam. — Nem volna kedve nálunk dolgozni? — kérdeztem. — Biztosra veszem, hogy a szokásos próbaidő után véglegesítik. Ha kívánja, még ma bemutatom a főszerkesztőnek. Eszter arcát pír futotta el, és hallgatott. Annyira zavarba hozta volna a felszólításom? Attól félt talán, hogy nem folytathatja főiskolai tanulmányait? Meg kellett nyugtatnom, lesz elég ideje, hogy tovább tanulhasson. Nem adott határozott választ, hiába sürgettem. Nem értettem zavarát, harmadszor járt nálam, és ebből arra következtettem, hogy valami vonzót talál az újságírás mesterségében, és szívesen kóstolna bele. — Nem kell azonnal döntenie. Jöjjön el még a hét folyamán. Én addig mindenről tájékoztatom a főszerkesztőnket.
