Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - Tatarka, Dominik: Az istenek tiszteletéről (II. rész)

Dominik Tatarka

AZ ISTENEK

tiszteletér ől

lBefejezés)

Ebben a vonatkozásban szerettem volna megtapasztalni a természeti környezetben élő mai ember érzésmódját. Tettem egy kísérletet, s annyira érdekesnek találom, hogy beszélnem kell róla.

Egyik barátom kölcsönadta a víkendházát, amely egy vulkánkráter fenekén áll, s halhatatlan költemény, a Poľana vad tömbje boltozódik föléje. Átengedte arborétumát, eleven gyűjteményét, ablakok alá telepített, szabadon növekedő facsemetéit. S felajánlotta, felszólított, hogy tegyek csak, ami jólesik. Mesterkedjek, a padláson találok szerszámokat.

Fel is másztam rögtön a padlásra, lehoztam a szerszámokat a pirinyó előszobába, legyenek mind szem előtt. Megsimogattam őket, elvégeztem velük az alapmozdulatot, mindegyikkel hivatása szerint. S csodálatosképpen mind jókedvre hangolt, mind felkínálta a maga munkakörét. Eleinte csak gallyaztam, fűrészeltem, hasogattam, sorra kóstoltam a szép nyelű fejszével, milyen a fenyő, a bükk, az égerhasábok húsa és sűrűsége, hogyan hasad a görcsös fa. Később ástam is, hogy próbára tegyem a földet, a por- hanyós talajt s ami alatta rejtőzködik, ritka virágokat ültettem át, hozzáláttam az udvar egyengetéséhez, s végül — végül megszületett a csábító álom, hogy kíméletesen, gyöngéden, nehogy bármit is elrontsak, hozzáfoghatnék a cölöpsövénnyel védett zsenge arborétum architektonikus átrendezéséhez, hogy télen a nagy vad kárt ne tehessen benne. Mesterkedjek, ahogy jólesik, minden a rendelkezésemre áll, miért ne próbálnék hát valamit, ami a térrendezés művének mondható. Ezt mind a szerszámoknak s az anyagnak köszönhettem. Ha nincs a sok szerszám, talán le sem kötik úgy figyelmemet a réteken heverő sziklák, a szél szaggatta furcsa, göcsörtös, sűrű és vaskemény törzsű fák, női testként gyöngéd-sima vagy küklopsz-bőrként érdes, repedezett, zuzmós felületükkel. A szerszámok nyitották rá szememet a fák korára, formájára és minőségére. Micsoda felületes, sőt érzelgős história, ha valaki a vizét meg a nőt csupán a szemével kóstolgatja. Ahhoz, hogy a vízbe alaposabban belekóstolj, evező kell, csónak kell, s alá kell buknod, búvárruhában, uszonyosán, Poszeidon háromágú szigonyával. Úgy is mondhatnám, hogy a búvárruha sürgető inger, sugallat, hogy a vizet a mélyben kóstolgasd. Mint a fűrész, a fejsze, a véső meg a fúró.

Szemem, a lehetőségek jóvoltából megnyílt vagy még csak nyiladozó szemem egy bükk-óriás törzsére tévedt, amely korával és méreteivel rég kizárta minden hasznosítás lehetőségét. Lehetetlen volt felfűrészelni, még kevésbé tűzifává aprítani. Valaki gépfűrésszel üggyel-bajjal és ostobán alányesett, bár csak az ágait tudta hasznosítani. A törzs félig hevert, félig csüngött az árokban közvetlenül az út fölött, a háztól kétszáz lépésnyire. Az adott környezetben senki ügyet se vetett rá, sem az emberek, sem az állatok. Nekem tetszett. Megkértem egy traktorost, hogy munkából hazafelé jövet