Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - FIGYELŐ - Varga Imre: A költő nyara
Horgasnak a rím nem csupán mankó, hogy közelebb kerüljön a bódításhoz és a dallamossághoz, hanem szükségszerűség. A rím delíriumba ringatja, s ez az állapot furcsa asszociációkat, groteszk hangulatokat, néha logikátlan kapcsolatokat szül. Horgas akkor zenei, amikor elfeledkezik a logikáról. Nála a zene szétzüllesztett logika. Innen már csak egy rövid ugrás az automatikus írásig, ami a szürrealizmus sajátja és jellemzője — Horgast tehát a rím terelgette a szürrealizmus felé. Álommal menekül a világtól. A Naptárban a rím és verszene által létrehozott asszociációk szinte a paroxisig fokozódnak. Horgas általában a hívó rímre gyorsan felel a rákövetkező sorral. Még zeng bennünk az első sor dallama, s máris felbúg a második akkord. Az erős muzsika előretör, s mint a köd, eltakarja a tárgyakat. Az ilysn verseket nem elég elolvasni egyszer, mert nem hiszem, hogy a zenei élményen túl mást is kapnánk. A tartalom csak akkor élesedik fel bennünk, ha a tárgyakat is észrevesszük, ha megérez- zük az érzéseket, amelyek a zenét szülték. A Távolságok című kötetéből jól ismert motívumok [fák, szalagok, hold, csillagok) a Naptárban is megjelennek, de úgy, mint egy jobban előadott operarészlet díszletei: sokszor eltűnnek a kulisszák, csak a hömpölygő zenét halljuk. Horgas így is közölni akar: „Hiszem, hogy ezek a versek, bármilyen végletes hangot is ütnek meg, félreérthetetlenül is üzennek a jobbátevés indulatáról, az egymást megszülő rend és szabadság tornyának felépítéséről." A rímes vers egyik hátránya — Horgasra szorítkozom —, hogy kevés a kitölthető rés két rím között. Nagy tudás kell ahhoz, hogy épp annyit öntsünk ezekbe a kegyetlen mértékegységekbe, hogy kevés se legyen, s ki se folyjon. Igaz az, hogy aki felöltöztetett szavakkal prédikál, megcsúfolja a verset. A kötetben találunk néhány szabadverset, itt a szavak rímek nélkül zenélnek (Húsvét, Ütközet, Nessus és Herkules/. A szabadvers azonban nem bír ki olyan nagy hangerőt: ritmusuk nyugodtabb, „tavasziasabb“, s a költő előbbi kötetéből jól ismert dallamokat és hangulatokat sugallnak. A vers legyen meglepetés! Előző köteteivel szemben új jelenség kerül Horgas verseibe: a misztikum. (A misztikum már korábbi verseiben is helyet kapott, csak más környezetben, más világot, más állapotot szimbolizált.) Például: Most permetező fűrészpor hull majd negyven napig, az ízek, szagok és színek összeáznak. Halott katona ivódik a földbe. Barnáslila foltok, zöld tavacskák züllesztik az éleket, szögleteket — a mi házunk is, a hús és a sugár épülete, vacog. /Negyven napig) íme a kificamított alapmotívum, montázs az idővel, emberekkel és tárgyakkal. Az alap — szürrealizmus. Sokszor mintha csalódna a természetben, s a szerelembe menekül. Példa rá a Sárga sújtások: Bong a világ sötét isten-odva öltözöl-vetkezel sárga sújtásokba Holdas-kő-, fehér-rózsa-térded világít rám az ugató sötétben. Hátamon felhő, bokámon ostor, kiszáradok a széltől, kővé fagyok a naptól. Az idő eltelik, lezuhog ütése, törött koponya villog a megsüketült égre. Meleg combjaiddal a lakhatatlan földet, tömd el a szememet, torkomat, tüdőmet. A látomások erős, vészesen kongó zenével indulnak. A hapax legomenonok elbírják a látomások és rémületek súlyát. A költő talán menekülni fog, ám egyelőre csak viszolyog a világtól, s nem akar felfigyelni a felhőkre és a napra. Fél az időtől. Tiltakozik, de hiába — egyre peregnek a naptár lapjai... S talán nem is gondolta komolyan a költő ... Esze ágában sincs szaladni: En a törzsek közt kalandoznék vagy a pad sörényét simogatnám. Szemed láttára kövesedne a kezem. /Szemed láttára! Egy oldalnyi távolság van a két vers között, de hangulatokban mennyire különböznek! Azt hiszem, farkasszemet néznek egymással. A költő a szerelemtől is, az emberektől is megundorodik — s az elidegenedett ember szemléletével, legyintve intézi el
