Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - FIGYELŐ - Varga Imre: A költő nyara

a világ dolgait. Máskor bibliai alakok, misztikus személyek és meselények jelenlétével érezteti a csalódást. Minden ilyen verse montázs, gúnyos fintor az Időnek, és gúnyos vállveregetés a Halálnak.

Gyakori motívuma a félelem és a rettegés:

Eltűnhet-e a jélelem mint víz alatti lábnyom?

(Ami jön)

A költőt sarokba szorítja a természet; összenyomja, megalázza. Mekkora alázat, hinni, ami megbontotta bennünk a nyugalmat és a harmóniát. Ám a költő naiv, a költő bízik: éneket mond hóhérairól, együtt mulat velük, végül barátjává fogadja őket, hogy a végén maga is gyilkossá váljék. Megszólal a Belső Hang, Angyalok jönnek az égből, figyelmeztetik: elkárhoztál! Ö harcol, gyilkol és megmarad a bűnben. Megmarad a bűnben, hogy kegyelme annál nagyobb legyen.

Törvény-e a bűn? A költőnek igen! Bűn-e a törvény? A költőnek igen! A poéta válaszol; természetszerűleg megbontja a rendet, új harmóniát teremt, s ha mindez nem elég, fejjel ront az égnek. Lemarkolja a Rákot, a Vízöntőt és az Oroszlánt. Megpróbál velük értelmesen beszélni. Ijedten veszi észre, hogy a csillagok eltűntek kezéből — rájön, hogy mégis a földön él. Földhöz kell méretezni a Naptárt, hiszen nagy tett már az is, ha megismerünk egy-egy évszakot.

Távolságok és Naptár. Két kötet, két vallomás-csokor. Távolságok az emberek között, távolságok a tárgyak között — a „lélektől lélekig“ program szép példája. Naptár — megérezni az időt, dacolni vele.

S az eredmény?

A költő rájön, hogy az év decemberrel kezdődik.

Varga Imre