Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Batta György: Egy vers csillagvilága
Batia György egy vet?s csillagvilága Planétánk fénylő gramofonlemez, pereg az űrben, az idő vési rá a barázdákat. Játsszuk vissza egy rövid vers sorait. Kíséreljük meg felfedni: hol erednek, milyen talajból nőnek ki a hasonlatok? Mi izzítja a képek fénycsöveit? Miért kezdődik egy-egy költemény éppen azzal a szóval, és nem mással? Ahány vers, annyi verstan. Ha felfedeztük az embert, megismertük a verset is. Miért kerültek a kurta költeménybe éppen ezek a képelemek? Válaszoljunk kérdéssel: Miért olyan alakú a kezem, amilyen? Miért ér véget gömbölyűre csiszolva egy-egy ujj? Miért domborodik a mellkas? TÁBORNOK ÚR! IDOMÍTSA A RÓZSAFÁKAT! VEZÉNYELJEN A PEZSGŐKNEK, AZOK ZÖLDEK, AZOK MAJD LŐNEK! NEM ÉRTI? NEM TUDOK ÖLNI! VÉDTELENÜL — MIT ÉR A SZÖRZET-DRŰTSÖVÉNY? — ÉLEK A CSILLAG TETEJÉN; KINŐTTEM EZT A VILÁGOT, MINT A KABÁTOT! Tábornok úri Nem katonáskodtam évekig, csupán a főiskola altisztképző tanfolyamát végeztem el, számtalan groteszk helyzet közepette. A groteszkség eredete más volt, mint általában: nem meneteltem silányabban, mint az átlag, nem cseréltem fel minduntalan a balt a
