Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Kovács Győző: Fábry Zoltán igaza
nincsenek távolba vetített kupolák: alap nélkül, pillér nélkül; fényesre csiszolt játékok, szókéjelgések, „szépségek“ és szépítések... „csakazértis" perditamámorok, és ájult jósághimnuszok“ — hirdeti a Korparancsban. A háborúellenesség fasizmusellenes- séggel párosult, gazdagodott, miután a Fábry Zoltán-i életmű megtelt szociális és szocialista tartalommal. A szocialista valóság betört a stószi házba, s miközben Fábry Zoltán nagy példaképeivel: Adyval, Ossietzkyvel és Thomas Mannal vállalt közösséget, a valóság új és más nézőpontokat is lehetővé tett az író számára. Emberirodalom és korparancs: ezek adták Fábry Zoltánnak és a szlovákiai magyarságnak a lehetőséget arra, hogy nagy, európai méretű, központi témákat ragadjanak meg. Így lett a periféria-irodalomból — központi-irodalom, noha — mint a Valóság- Irodalom előszavában írja — „mi törvények nélkül indultunk útnak, a kor, a valóság rágta szánkba — sürgetőn és követelőn — esztétikai normáinkat. Olvasás közben, szinte menet közben — ha úgy tetszik: harc közben — kellett leszűrni tapasztalatainkat, és azokat azonmód használhatóvá tenni... Az esztétikai törvényt a valóság kodifikálta ...“ A művészi alkotás emberi konzekvenciáit figyelembe véve 1923-ban az Irodalom és magyarság című írásában arről szólt Fábry Zoltán, hogy „az író alkotó művész: teremtő, formáló. A művészi alkotás kiválasztó, értékelő törvénye: az esztétika. Író tehát csak az, aki az esztétika normáit igazolja, példázza. Irodalom csak az, ami ezt az egyetlen kritikát kibírja ..." Tizenöt esztendővel később — Szlovenszkói küldetés: 1938 című cikkében — az előbbi kritériumot bizonyos irányban szűkíti, más vonatkozásban viszont feloldja. Szűkíti annyiban: a műalkotást az antifasizmus szolgálatába állítja. Feloldja, amennyiben a realizmust, az etikai realizmust politikai feladattá lényegíti. „A küldetés neve: anti- fasizmiLs!... Az antifasizmus: a kultúrtudat etikai realizmusa... Az antifasizmus mint etikai realizmus politikai feladattá lényegül... az antifasizmus korszerű erkölcsi muszáj ..." A sok vitát kiváltott Antisematizmusban Fábry Zoltán tovább boncolja a korábbi tételeket, finomítva is az előbbi megállapításokat. A legbonyolultabb kölcsönhatásban vizsgálva a költészet funkcióját, a költő helyét: abban a közegben, amelyben az író él, mozog, létrehozza az alkotásokat, és amelyben a mű funkcionál. .. mert any- nyit érek én, amennyit ér a szó versemben" — írta Radnóti Miklós a Tétova ódában. S Fábry Zoltán, az Antisematizmusban? „A költészet: realitás. A költő mint névadó: a valóság hitelesítője" — vallja a tanulmány egyik helyén. „A lényeg: az emberség. Az írás lényege és értelme, mértéke és értéke: a vox humana" — mondja ugyanazon tanulmány másik fejezetében. Viszont — tovább folytatva a gondolatsort — „a vox humana ma politikai érv: kinullázhatatlan tényező". Gaál Gábor szellemi örökségét leltározván — vissza- és előremutatón — a realizmus problémáit, a valóságirodalom problémáit így vázolta Fábry Zoltán: „Gaál Gábor öröksége a realizmus perének elorózhatatlan tanúsága, letagadhatatlan, megtagadhatatlan tartozéka. Tegnap és ma, mindenütt és mindenkor a valóság: az irodalom próbatétje. Valóságirodalom: egyszerre és egy céllal szövegeztük a szót. Gaál Gábor élte utolsó éveiben kiadott cikkgyűjteményének címe Valóság és irodalom volt, az én soron következő könyvem, mely a Korunk anyagából válogat, Valóságirodalom címen fog megjelenni. (A kötet, mint ismeretes: 1967-ben megjelent. — KGy.) A Korunk — folytatja Fábry Zoltán — a valóságirodalom számonkérője és számontartója volt. ■.“ Az írónak erkölcsi kötelezettségei vannak korával szemben. „A költészet: küldetéstudat. A vállalás, a kimondás erkölcsi tudata. Esztétikája: e magatartás szépsége — neheze. A vállalás példamutatást követel, töretlenséget, egyvonalúságot és — tisztaságot...“ rögzítette Fábry Zoltán — Radnóti Miklósra emlékezve — az író erkölcsi magatartásának követelményét. Az írói magatartás: szigorú erkölcsi magatartást, felelősségvállalást jelent. Ezt a túl általánosnak tűnő megállapítást Fábry Zoltán — a Valóságirodalom című kötetében — pontosabban foglalja össze, mintegy definiálva is az író erkölcsi magatartásának lényegét, a formulát, mely — meghökkentő fogalom- párosításban — így hangzik: a valóság: erkölcs. „A valóságelkötelezettség reális harcvállalást vonzott. A valóságirodalom első, eldöntő meghatározója csak az osztályharc lehetett. Alapozók voltunk, és a cement kohéziója: a kérlelhetetlenség ... Az irodalom rohamcsapata volt, és ellenőre — ha úgy tetszik: hajcsára — a kritikus ... Hosszú utat kellett megtennünk, amíg beállt az egyensúly, amíg a téma és esztétikum — valóság
