Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Kovács Győző: Fábry Zoltán igaza
2. 1957-ben, amikor Győry Dezső Zengő Dunatáj című kötete megjelent, a könyv előszavában Fábry Zoltán, többek között, a következőket írta: „Az emberi hang népe lettünk, voltunk és vagyunk, és így nem csoda, ha e maroknyi magyarság minden megrázkódtatás nélkül állta ki az emberség próbáját a szervezett embertelenség, a fasizmus idején". Győry Dezső nagyobb versciklust szentelt az Emberi hangnak, mely Magyar hegyibeszéd címen jelent meg a pozsonyi Esti Újság 1939. karácsonyi számában. — Győry Dezső a két világháború közötti évek emberi hang terminológiáját rögzítette — az 1930-as években gyökerező közvetlenebb élményből fakadóan. Fábry Zoltán emberi hangja, emberirodalom terminológiája korábbról származik, és szoros kapcsolatban áll a „változz és változtass" célkitűzéssel. Fábry Zoltán életműve megértésének egyik kulcsa a vox humana értékelése. Az író az emberirodalmat sokkal korábban mondotta ki, a vox humanát csak az 1930-as évek közepén fogalmazta meg. Ha az induló Fábry Zoltán vox humana értelmezésének történeti kialakulását vesszük szemügyre — néhány alapvető összetevőt figyelhetünk meg: a háborús élményt, Ady költészetét, az első világháború utáni sajátos kisebbségi sorsot, a német expresszionizmust. Itt és most egyikkel sincs szándékunkban részletesen foglalkozni, mindössze jelezni szeretnénk, hogy ezen összetevőknek nagy jelentőségük volt a fiatal Fábry Zoltán indulásában. Az írói mondanivaló „a szlovákiai magyar író adottsági elkötelezettségéből" fakadt, s „mintegy a vox humana, az emberség hangjának" megfogalmazója lett. De revelációról is van szó, akár Adyt, akár az expresszionistákat vesszük figyelembe. „Háború-béke, embertelenségember: ez a vox humana forrásvidéke“ — írta egy ízben Fábry Zoltán. Eredő és summa — az emberi magatartás fordulata az életsorsban (gondoljunk a „gyilkos élményre“), az író életművében, amelynek alapja az erkölcsi magatartás. Ez az erkölcsi magatartás kényszeríti az írót, az írástudó embert, aki elirtózott a háború borzalmaitól, aki megjárta a „szellemi Damaszkuszt“, hogy — Goethéhez hasonlóan — háromezer esztendőről készítsen számadást: a kultúra, az emberi alkotások történetének háromezer esztendejéről, amelyben a részletek és az idő teljessége harmóniában olvadnak össze — az emberiség történetében. Tamás Mihály, az időközben távoli földrészen elhunyt barát, a hetvenéves Fábry Zoltánra így emlékezett, vissza is fordítva a tekintetét a pályaindító pillanatra: „... csak az emlékem maradt meg máig változatlanul, hogy egy gyermeket láttam játszani a pódiumon, komoly szavakkal, szokatlanul merész mondatokkal, a megsejtett elhivatottság kezdő és révedező, de máris vakmerő gondolataival." Tamás Mihály jól emlékezik vissza, s mi pontos dátumot is mondhatunk: Kassa, 1922. október 29. Azon az estén Fábry Zoltán Az irodalom mai életproblémái címmel tartott előadást. Akkor már Ady, A halottak élén költője hatott, de úgy, hogy e hatás „egybefonódott a német expresszionizmus háború-ellenségével, antimilitarizmusával". Fábry Zoltán akkor már túljutott a „magyarság-siratáson“, túl a Beöthy Zsoltot búcsúztató nekrológon — Fábry Zoltán akkor valami mást kezdett hirdetni: Ady jegyében, a szlovenszkói magyarság hangjának jegyében, Európa jegyében. Ezek együtt jelzik a második nagy fordulatot, amelyet Fábry Zoltán megtett a korai pályaszakaszban. Ady és Európa. „Az örvény, a mélység, melyben az egyetlen kő zuhanása már évek óta hallik: Ady! Ötvenedszer, századszor, példának, elkeseredésnek, lázadásnak, lázításnak az ember megint csak ő nevét nyögi ki: Ady, Ady, Ady ... Mindig és mindig csak őt, a magyar költőt, irodalom és magyarság sorsütközését, igazolását, jövőt mutató életpéldáját.. . Íme, a választóvonal: Adyn innen, Adyn túl!" És Európa? „Irodalmunk iránya — európai... Az európai irányt nem szabad elejteni. Most ez — létkérdés, a menekülés útja és feltétele. De irodalmunk csak akkor lehet európai, ha kultúránk, vágyunk, célunk összeesik Európával...“ 1923-ban írta le ezt Fábry Zoltán! De azt is: „Értsék meg: van jog, van kötelesség, van felelősség: kritika, mert van művészet: az ember legszebb, legnehezebb istenközelsége. Művészet, melynek szentesített élő törvényei vannak. Semmiből teremtő hatalma; az alkotás ereje...“ Ady, Európa, az elkötelezettség: program, amelyet az író meghirdetett egy dúló háború után, sajátos közép-európai viszonyok között. Az én itt maradtam, én megmaradtam motívummal programjának középpontjában. Az ittmaradt, a háborút túlélt ember, író
