Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - Kovács Győző: Fábry Zoltán igaza

lem, s hogy a pályaszakaszok első fejezetei már az irodalomtörténet részeit képezik. Nagy példaképek nyomán elindulva egykor, ma példakép ő maga is. Mindebből következik, hogy ma, amikor a Fábry-életmű általános érvényű és jelképi értelmű kategóriáit keressük, és illesztjük be a pályakép egészébe — a kezdetek, a pályakép indító pillanatai néha erősebb fényt, megvilágítást kapnak. Tudomásul kell vennünk tehát azt: a közelmúlt évtizedek nagyszerű hagyományaihoz tartozik eddigi életműve, és a szocialista Irodalom szerves részévé vált. Fábry Zoltán elévülhetetlen, ma még szinte felmérhetetlen érdemeket szerzett: magasztos emberi és nemzeti missziót tölt be antifasiszta, humanista igényű publicisztikájával. Életének ez középpontja. Ez a magyarázata annak, hogy vannak fogalmak, melyek tolla alatt, gondolatainak kifejtése nyomán jelképi értelműekké váltak: az Ember, az író, a Felelősség, a Félelem, a Barbárság, a Tisztaság, a Gyilkosság, a Kultúra, a Fasizmus, a Közöny, az Antifasizmus, a Béke, a Háború stb. Ezek mind bennfoglaltatnak a leginkább és szinte egyedülállóan az ő nevéhez köthető vox humana terminológiájában.

Ha Fábry Zoltán fentebb említett kategóriáit s a ritkán tapasztalt koncentráltságot vesszük figyelembe, azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az író szótárában az egymást követő korokban más-más aspektusból kerültek előtérbe a szóban forgó kategóriák, a segítségül hívott képek és hasonlatok. Alighogy kibontakozott Fábry Zoltán az illúziókat ringató kornak — ahogy ő jellemezte később —, a Narclssos-irodalom korának bűvöletéből, alighogy felfogta „a gyilkos élmény“ jelentőségét és egész életére elhatározó jellegét, megszülettek azok a Fábry-cikkek, amelyek több mint egy évtized múltán könyvekben sorakoztak egymás mellé.

így vált számára az idő igaza Korparanccsá 1934-ben, a béke igaza pedig a Fegyver s vitéz ellen hirdetésévé 1937-ben. A háborús éveket, a cenzúrát — mintegy jelképi és valóságos értelemben — a Palackpostában játszotta ki, kérlelhetetlen látleletet rögzítve a második világháború éveiről, a fasizmusról, körülbelül ugyanazzal a funkcióval, minő Fučík műve, az Üzenet az élőknek. Csak amikor elült a fegyverek zaja, s a tegnapelőtti gaztettekért perelt az emberiség jobbik fele a gyilkosokkal, akkor bontakozott ki új értelmezésben a szocialista vox humana, békeharccá, az atombomba árnyékában vállalt kötelezettséggé. Fábry Zoltán akkor újult erővel állt az új értelmezésű vox humana, emberi hang, emberirodalom, valóságirodalom szolgálatába, miként azt A gondolat igazában, A béke igazában, a Hidak és árkokban — melyek az 1948-tól

1956-ig terjedő évtizedekről adnak számot —, továbbá az Emberek az embertelenségben című, jelen évtizedünk elejének problémáit rögzítő kötetben, legfőképpen pedig az Európa elrablása ban, legutóbb a Stószi délelőítökben pontosan megfogalmazta és jellemezte.

íme, a változó időben nem topogott egy helyben „mániákus monotóniával“ Fábry Zoltán mondanivalója és pályája. Egy valamiben makacs és következetes maradt: a rettenetes tanulságokat híven leltározta, dokumentálta, és így hagyja az utókorra. Az író: az emberi erkölcs tisztasága és kérlelhetetlansége jogán emel szót, rögzít és nyújt kordokumentumot. Ha tegnapelőtt Münchenre figyelmeztetett, tegnap Nürnberg memen- tója igazolta vészt jelző hangjait, ma nem kevésbé az, mit az Európa elrablása ban állít előtérbe: a változatlanságot, a változatokat a változatlanságban, azt, ami felett a történelem és az idő, a humanizmus ítéletet mondott. Még valamiben makacs maradt az író. Az elkötelezettség korát éljük. Fábry Zoltán, korához híven — éppen mert magáévá tudja tenni a modern ember szívdobbanásait — vállalja az elkötelezettség írójának tisztét. Nem könnyű és főként nem hálás ez a tisztség, hiszen Cassandrának sohasem volt hálás a szerepe. Állandóan a tiszta forrásokból kell innia annak, aki helyt is tud állni ebben a szerepben. Fábry Zoltán könyvei és cikkei ezt tanúsítják. Táguló, modern világunkban kell az írónak szembenéznie és fölvennie a szellemi harcot egy infernális világgal. Ebben a közegben járja az író a gondolat mélységeit és magasságait, ijesztő csúcsait és rémisztő meredélyeit, s aki kezébe veszi Fábry Zoltán régi és újabb köteteit, annak akarva-akaratlan — az íróval együtt kell járnia ezt az utat. „A békét — az emberiség és emberség tulajdonjogát — akarják ma Európa jogán és címén elrabolni... Ö, tarts ki, lélek, védekezz!... Európa, védekezz!“ — írja az Európa elrablásában, s ki ne gondolna azonnal Fábry Zoltán nagy példaképére, Thomas Mannra. „A világháborúk századában a világirodalom csak a világbéke irodalma le-