Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Kovács Győző: Fábry Zoltán igaza
1 Kovács Győző Fábry Zoltán igaza [Előadás a kassai Fábry-esten 1969. március 10-én) Máig úgy látjuk Fábry Zoltán emberi és írói arculatát, miként azt a hű barát, a pár éve elhunyt Forbáth Imre — a második világháború előestéjén — ránk örökítette: „Szerette a kristályos csöndet, az illatos-édes jázminbokrokat, harmatos fenyők árnyékát, szemlélni halványkék tájakat s a művészet hűs gyöngyeit — az ember kezében, melyről lehullott már a bilincs.“ A Fábry-életmű tiszta szellemiségének és humanizmusának fényénél félelmesen bontakoznak ki a fasizmus, a barbárság, a zsarnokság és a háború sötét erői. Fábry Zoltán akkor indult el írói pályáján, amikor a vad háborúban, emberek millióinak tömegétől elfúlóan, alig hallhatóan szólt Ady: akinek szívét „a puska-tus zúzta", s „néma dzsin ült büszke torkán“ és „agyát a Téboly ütötte“. Fábry Zoltán, kikerülve az embervesztő pokolból, egy életre szólóan — mintegy testamentumként a következő korszakokba — mentette át Ady sorait: „S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben“. Meg kellett teremtenie az emberirodalom feltételeit, ki kellett dolgozni tételeit, jelezni kellett azokat az új erővonalakat, melyek a fasizmus hatalomra jutása előestéjén kibontakozóban voltak! József Attila idejében figyelmeztetett: „Nem én kiáltok, a föld dübörög, vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, lapulj a források tiszta fenekére, simulj az üveglapba, rejtőzz a gyémántok fénye mögé." Meg kellett keresni a tiszta forrásokat, amelyekből táplálkozva megállhatott bárki, ha ember és író akart maradni a szennyes eláradás idején is. Fábry Zoltán a tiszta forrásokat kereste: a humánum forrásait, magát az embert. Az emberség és az emberiség — önmaga mércéjét. 1. Nincs szándékunkban irodalomtörténetté merevíteni Fábry Zoltán munkásságát, mivel életműve — örömünkre és szerencsénkre — nem befejezett, de tudomásul kell vennünk, hogy életművének egy része, az öt évtizedes pálya jogán és ürügyén, már-már történe-
