Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - Lovicsek Béla: Hulló csillag
— Hallgasson már el, teremtésit a szájának, a halottat is megfordítja sírjában. Megtörtént, hát megtörtént, ki az Oristen tehet róla! A -végén összevesztek. Mint az új házasok. Reggelre kibékültek. Kovácsné megnyugodott, mert István fia nem jött hozzá siránkozni, kérni, hogy mosson, főzzön rá. Azért kicsit sajnálta is, hiszen az ő vére, dehát a sajnálkozása hamar elszállt. Felnevelte, szárnyára bocsátotta, éljen, ahogy tud, a rossz se törődik vele. Csak nem bolondult meg, hogy vénségéig gondoskodjék a gyerekeiről. A majori kovácsműhelyben izzott a parázs, lobogott a láng, Kovács István nagy kalapácsa alatt zengett az üllő. Dühödt keserűséggel dolgozott. Száraz, csontos anyósa hetente egyszer ételt vitt neki, egy egész kenyeret, összeszedte a szennyesét, kimosva, vasaltan visszahozta. Később már csak kéthetenként jött, aztán végleg elmaradt. Fekete, őszi eső zuhogott, csoportosan, fellegekként szálltak a varjak. A pincékben forrt a bor. Kovács István ment a faluba cigarettáért, dohányért. A pinceajtóban apja állott, intett neki, menjen oda. Kovács Péter telesúgatta a kékmázos kancsót borral, kínálta a fiát. Kerülte a tekintetét. Ittak, nagyokat hallgattak. Panaszkodott volna az apa, de a szégyen nem engedte. Fogyott, vékonyodott. Nyelte a keserűséget, dolgozott, évente kétszer, húsvétkor meg karácsonykor elment a templomba úrvacsorázni. Azonkívül még egyszer évente magára öltötte a fekete ünneplőjét, lábára húzta fényes szárú csizmáját, és az ünnepi ebéd után kiment a búcsúba bámészkodni etetésig. A búcsút október vége felé, Márton napon tartották. .. Szántott, vetett, aratott, nyáron az udvar porát öntözte, ősszel a lehullott lombot, télen a havat seperte, fát vágott. És evett. Nem éppen azt, amit óhajtott, hanem amit elibe lökött a felesége. Az istállóban hált, nyirkosán, légy- szarosan ébredt, messzire bűzlött. — Igyál, fiam, amennyi beléd fér, van itt elég! Vasárnap meg gyere be a búcsúba. Anyátok spekulál valamit, éppen üzenni akart. Hát csak gyere ... ! No, igyál hát! — Megkeseredik az ember szájában ez az ital, apa. Nem akarom én magát bántani, mégis azt mondom, nem jól van ez így — mondta István. — Mit csináljak, akasszam fel magam! ? — bukott fel Kovács Péterből a lázadás. Az ünnepi asztal mellett idegen, vidéki lány pironkodott: csúnyácska, s nem éppen fiatal. Kovácsné kerítette a szomszéd faluban, hogy összeboronálja megözvegyült fiával. Az özvegyember már nem nagyon válogathat. Vilma névre hallgatott az istenadta, s úgy nézett Kovács Istvánra, mint a tükörbe. Nagy és bánatos volt a szeme, seszínű haja nagy kontyban ült a tarkóján. István is meg-megnézte, békítgette magát a gondolattal, őt kell feleségül vennie. Üsse kő, elveszi, de most menjen haza, mert a búcsúban egyet se táncolt vele. Evett, tömte magát, vedelte az italt, s szívta a cigarettát. A kocsma előtti teret teleszórták pelyvával, ott táncoltak a fiatalok meg az idősebbek is, akikben ágaskodott a jókedv. Este elállt az eső, derült, csillagos ég borult a világra. Húzta a cigány, a kocsma falára akasztott viharlámpának kormosodott az üvege, a karbidfényes sátrak körül még mindig nyüzsgött a nép, a lövöldénél pufog- tattak, s a körhinta alatt recsegve-ropogva nyekergett a verkli. A láncos ülőkék szálltak, szálltak ki a fényből. Kovács István a kecskelábú asztalra könyökölve iszogatott egymagában. Fényesedett a szeme. Egyszerre csak elkezdte a dalt: „Magas jegenyefán sárgarigó fészek, Kedves kisangyalom, de szeretlek téged ...“ Valaki odaszólt neki, talán csak játékosan, viccből, de az ő tudatáig másképp jutott el a szó. Tombolni akart, hát ütött. Az illető csodálkozó szemmel bukott az asztal alá. Csörömpölve gurultak az üvegek, aztán István újra meg újra ütött. Hemperegtek körülötte, mint a feldöntött zsákok: öt perc se telt bele, egyedül állt a kocsma közepén. Akkor kezefejével megtörölte homlokát és elment. Dohogott a község bírája, mit nem gondol a nyálasszájú, a senkiházi, majd megtáncoltatja őt a csendőrökkel. Kovácsné átkozta a fiát, rázta az öklét, toporzékolt, hogy kitapossa a belét. Aztán egy ötliteres demizsont telitöltött borral, tyúkot fogott, madzaggal megkötötte a
