Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - Gömöri György: Mai lengyel költők (Jerzy Harasymowicz, Jozef Czechowicz, Stanislaw Grochowiak, Mieczyslaw Jastrun, Halina Poswiatowska, Jan Zych, Zbigniew Herbert, Ernest Bryll és Jaroslaw Iwaszkiewicz versei)
Lovakat álmodtam — földtelen. Madarakat — de nem volt egük. Almomból logikusabb képet próbálok összerakni. A télen kívül nincs más évszak itt. De van hely útvesztőnek, s kőnek fejed fölé. Idegen fal ér idegen falat. Udvar szárán hervad az ég lenvirága. Ö, város, bűnösök menedéke! Míg amott búzát vetnek, szelíd szénát hordanak a széttárt pitvarokba, Arany jogarral járkál ott a nyár. Messziről nézem tűnt királyságomat: az utolsó alma csillog az almafán. Onnan jövök, a kertből, hogy a gyöngédségről írjak, ekétől és földtől merev tenyerekről, dézsáktól, sarlóktól kérges tenyerekről, lepke-finomakról, pitypang-érzékenyekről. Azt hittem: a líra a legvilágibb imádság. De most mintha csak vakondnak köszönnék. Jöttek onnan állatok, de mire hozzám értek, szétestek darabokra — húsra, bőrre. Akartam tudni, hol van a határ a csalán meg a méz fullánkjai közt, s ha szél vágtat, mint vak állatok, a gyeplőjét ki tartja? S megtudtam, hogy az acéltű vágyik a pólus után. Lovakat álmodtam — földtelen. Madarakat — de nem volt egük. Ö, város, bűnösök menedéke, mi az én bűnöm? Van itt hely útvesztőnek, s kőnek fejed fölé. És még csak fel se kiált senki, ha összeesel a gépesített robajban. Mint a maradék jeget tavasszal, eltakarítják az idegen embert. Összefut hirtelen minden égtáj, és egybeesnek mind az évszakok. Az összes perc egyszerre üt szíven, s vitatják majd — melyikhez tartozom? S legyen ez gyónás. De nem kérek feloldozást. Nem akarom, hogy meglopjanak életemtől. Nem tűr a természet űrt. Mielőtt meghalna, itt már gondolatban hamarabb meghal az ember. Ott gyorsabban növi be fű a sírt. Itt — az emlékezetet. Itt még a teret is elkívánják, ami körülvesz: ajtót nyitnak, és bejönnek a tárgyak pávái közt. Tudott dolog: a táncosok elmennek, de maga a tánc visszatér ugyanarra a vidékre. S még akit szeretek, az is kantáta Jan Zych
