Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Török Elemér: Két vers
Eszébe ötlött az este. A borozó. A gyomra nincs rendben. Érzi. Helyre kéne pofozni. Halsalátát kellene enni és sört inni. Ez mindig megteszi a magáét. Köpni szeretett volna, teli volt a szája nyállal. Ha lenyeli, menten hányni fog. Elővette a zsebkendőjét. Belefújta. „Szájize, mint a főzelék“ — jutott eszébe. Melyik nap szavalták a klubban József Attila-esten. A klubba örömmel jár. Erőt gyűjt, s kapcsolatokat teremt. Sok ismerőssel jön össze. Itt csak néhány magyar van. Ritkán beszélgetnek. Mindenki ömagával küszködik. Elemérrel gyakrabban Jön össze. A klubba pihenni mennek. Egyszer Elemért is odacsalta. Csalnia kellett, mert sehova se megy ivőhelyeken kívül, meg ahol nők vannak. Azt mondta: ott is vannak nők. Eljött. Éppen érdekes előadás volt, Veres Péter adott elő, de Elemér botrányosan viselkedett. Az egyik nőt csipdeste, aki fel- felvihogott. Nem is várták meg a végét. Elmentek valamerre. Azóta a nő se jön a klubba. Elemértől hallotta, néha találkoznak. Le vannak ejtve. Az órájára nézett. Még legalább húsz perc van a szünetig. A szünetben eltűnik. Ha még sokáig itt kell lennie, rosszul lesz. Zsebkendő után kotorászott. Kezébe akadt a levél. A kis nő. Félrehúzta a száját. Ma estére találkát adtak a Slovan előtt. Kíváncsian nézegette a levelet. Női kézírás. Kuchárek Jánnak, Kryštal-Bar. Egyéb semmi. Se bélyeg, se feladó. Mi lehet benne? Fúrta az oldalát. Nem adta át, a nő biztosan várja a választ. Nem, válaszról nem volt szó. Felbontotta. Rövid szöveg volt, csúnya, gyors írással: „Jano! Amint látod, újra itt vagyok. Remélem, nem löksz el. Én megbűnhődtem a dologért. Helyetted is. Nem mártottalak bele, pedig együtt tettük. A gyerek a tiéd volt. Temiattad álltam rá, most segíts rajtam. Pénz kell. Haza nem mehetek. Kirúgtak. Értsd meg a helyzetem. Februári győzelem utca 16 alatt lakom, gyere el. Ha nem jössz, elmegyek az ügyvédhez, s megmondom, hogy közösen tettük. Gulec bácsi tudja. Gyere el. Beszélnünk kell. Nem foglak többé zavarni. De most kellesz. Várlak. Marietta.“ Ostobaság. Nem fogta fel a szöveg értelmét. Fáradtan pislogott. Néha annyira volt, majd ráesett a padra. Bambán nézte a hanodászó tanárt. Meddig fog még dumálni ez a pojáca? Az utcán egy kissé magához tért. Bement a büfébe. Salátát rendelt és sört. A Duna-parton leült egy hosszú padra. Mellette lányok ültek. Nézegette a iábukat. Előtte lányok sétáltak „talpig“ miniben. Most nem zavarták annyira a combok; kábul- tan, fakón nézte őket, nem érezte a kínzó, kibírhatatlan vágyakozást. Felállt, továbbment. A sarkon fagylaltot evett. Leült a parkban. Fiatal lányok vihogtak. Lehunyta a szemét. Nagy csattanásra ébredt. Ijedten nézett körül. Semmi, csak az idős parkőr dobta át az úttesten az öntözőcsövet. Felállt. Elhaladt az egyetem előtt, egy könyvesbolt előtt megállt. Könyvet kellene vennie, villant át az agyán, aztán továbbment. Egyre gyorsabban szedte a lábait. Az egyik trafikban borítékot és bélyeget vett. A postán sokan tolakodtak, szelvényeket töltöttek ki. Kiszemelt egy üres asztalt. Kitette a borítékot, ráírta: Kuchárek Ján, Kryštal-Bar. Beletette a levelet, bélyeget ragasztott rá, és bedobta a ládába. Megkönnyebbülten sóhajtott. Egy darabig komótosan lépkedett, mintha valami húzná vissza, de aztán megszilárdult lélekkel és határozott léptekkel megindult az internátus felé. virágzó kövek A reggel elnyelte a csillagokat a fák elfelejtették zöldjüket a kövek keménységüket s kivirítottak a harmatban Török Elemér Parazsat szór a nyár fejet hajt a búzaszár bajszot vet a tengeri isten napja érleli remény
