Irodalmi Szemle, 1969

1969/4 - Karvaš, Peter: Körkérdés (befejezés)

JANIGÁNÉ: Azt hiszem ... előtte. FUSSEK: Figyeljük... ez érdekes! JANIGÁNÉ: Valahogy ... észrevettem, a gyerek nem olyan, mint a többi... Valami szörnyűt sejtettem ... Szaladtam az orvoshoz. FUSSEK: Meg tudja mondani a bíróságnak, mikor érett meg az elhatározása...? JANIGÁNÉ [zavartan): Miféle elhatározásom... FUSSEK: Az az elhatározása, hogy ... a fiának meg kell halnia. JANIGÁNÉ: Nem akartam, hogy meghaljon! Eleinte nem akartam! Csak amikor először hallottam azokat a gyerekeket — akkor gondoltam rá világosan.,. ELNÖK: Mit hallott? ... Milyen gyerekektől? JANIGÁNÉ: Kimentem az udvarra. A házbeli gyerekek körülugrálták Ferkót, és kiabál­tak rá: púpos gyerek, süket gyerek, hülye gyerek! Felkaptam, és elszaladtam vele. Ö semmit sem értett, mosolygott... Mosolygott, de én akkor már tudtam... ELNÖK: Mit tudott, vádlott? JANIGÁNÉ: Hogy minden rettenetes lesz. FUSSEK: És amikor a gyerek megbetegedett, Holfiík doktort, a kezelőorvost arra kérte, hagyja a gyereket meghalni. JANIGÁNÉ: Nem kértem! — Csak megkérdeztem... megkérdeztem, vajon élnie kell-e azt a szörnyű életet? Nem volna-e jobb számára, ha — FUSSEK: És amikor az orvos a lelkiismeretére, az esküje parancsára elutasította, hogy Ilyen gondolattal egyáltalán foglalkozzék, akkor a kisfia sorsát, a döntést saját kezé­be vette. (Zaj.) JANIGÁNÉ: Nem!... Akkor még nem... ELNÖK: Hát mikor? FUSSEK: Hosszú ideig készült a tettére...? HAJEKNÉ: Elnök úr, figyelmeztetnem kell a bíróságot, hogy az ügyész úr szuggesztív kérdései hatására a vádlottat szemmel láthatóan rosszullét környékezi. FUSSEK: Talán a tisztelt védő lesz olyan szíves, és humánus formában lefordítja a pontos tényállás megállapítása érdekében feltett elkerülhetetlen kérdéseimet. Ehhez természetesen meg kell feledkeznie arról, hogy ez a tárgyalás úgyszólván egy három­esztendős fiúcska sírja felett játszódik le, aki halála előtt még derűsen mosolygott. HAJEKNÉ (halkan): Tehetek a vádlottnak egy kérdést? ELNÖK: Tessék. HAJEKNÉ: Janigáné... Mondja el a bíróságnak, mi adott erőt a tettéhez... s hogyan játszódott le minden. JANIGÁNÉ: Leülhetnék? ELNÖK: Tessék! JANIGÁNÉ: Tulajdonképpen nem tudom..., nem tudom, hogy pontosan mikor... De... mintha ellenségek közt kezdtünk volna élni... Azt hiszem ... meggyűlöltem az udva­ron játszadozó egészséges gyerekeket... Bármelyikük holnap vagy holnapután ismét kigúnyolhatja az én Ferkómat... És ő egy nap mindent megért... meggyűlöltem a szomszédokat... pedig mind olyan szívesek és megértők voltak ... és emellett mind tudták, mi vár Ferkóra... Szörnyen félni kezdtem tőlük... nekik volt igazuk ... a szomszédoknak és azoknak a kegyetlen gyerekeknek... egyszerre tisztában voltam vele... FUSSEK: Ez azt jelenti, hogy tettét hideg és tervszerű megfontolás előzte meg. HAJEKNÉ: Övást emelek, elnök úr! A vádlott sír, egész testében remeg, és az ügyész úr ésszerűségről beszél. (Zaj.) ELNÖK: Kérem . .. adjanak a vádlottnak egy pohár vizet. JANIGÁNÉ (néhány pillanat múlva): Köszönöm. FUSSEK: Elnök úr, ragaszkodnom kell a kérdéseimhez. A bíróságnak mégiscsak tudnia kell, mikor határozta el a vádlott, hogy megöli gyermekét. ELNÖK: Vádlott, tud felelni...? JANIGÁNÉ: Én nem azt határoztam el... hogy megölöm a fiamat. Ügy határoztam... hogy együtt halunk meg. (Zaj.) ELNÖK: Beszéljen ... beszéljen, kérem. Kérem a vádlót és a védőt, ha csak lehet, ne szakítsák meg most kérdéseikkel a vádlottat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom