Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Karvaš, Peter: Körkérdés (Hangjáték, I. rész)
FUSSEK: Szeretetből? A jog és az irodalom az kettő, kedvesem. A Jog az tudomány. Az igazságszolgáltatás nem támaszkodhat a költészetre, ezt el kell ismernie. BELOVIC: De... FUSSEK: Miféle de? Közvéleményünk egy része szerint Janigánét bizonyára kitüntetésre kellene felterjeszteni. — Hiszen ha legalább felindultságában tette volna, amit tett valami hirtelen rohamban, beszámíthatatlan állapotban — de ő bizonyíthatóan megfontoltan járt el, szinte úgy, mint az altató orvos egy nehéz műtétnél. BELOVIC: És nem volt ez a műtét nehéz, ügyész úr? FUSSEK: Maga szellemes fiatalember, de ez nem változtat a tényeken. Nézze, én se vagyok paragrafusrágó, de mérlegelje a kérdést Józanul — (A telefon cseng.). Halló, Fussek doktor. Tessék? A Lehotay-ügy Pitrun doktornőre tartozik ... Igen, nála van az egész anyag. (Leteszi a kagylót.) Hol is hagytuk abba? BELOVIC: Azt mondta — mérlegeljem józanul a dolgot. FUSSEK: Hát igen. Ha Janigánéval szemben bármilyen okból — hangsúlyozom: bármilyen népszerű és égető okból — jóindulattal járnánk el, jóvátehetetlen precedenst terem tenénk. Lavinát indítana el. Ért engem? BELOVIC: Nem egészen. FUSSEK: Hm. Megmagyarázom. Hallott például a Conterganról? BELOVIC: Hallottam. FUSSEK: Nahát akkor... Hír szerint a világon öt- vagy hatezer úgynevezett conter- gános gyerek él. Az anyák a terhesség kritikus ideje alatt néhány tablettát szedtek rosszullét ellen, és nyomorékokat szültek. Janigáné felmentése — ami természetesen szóba se jöhet, kizárólag teoretikusan említem — jeladásként hathat, hogy azokat a szerencsétlen gyermekeket meg lehet ölni. Nem? Ehhez mit szól, kedvesem? (A telefon cseng.) Halló! Igen, én vagyok. Egy pillanat, megnézem a naptárban... Pénteken, az öreg Garay. Nem... De igen. A viszontlátásra... Hol is tartottunk? BELOVIC: Contergan. FUSSEK: Igen. Természetesen csak példaként hoztam fel. Az elvről van szó. Az igazságszolgáltatással nem lehet alkudozni, mint holmi piaci kofával. Jogerős ítélet nélkül a törvény senkinek sem ad jogot rá, hogy döntsön egy másik ember életéről, ez a rabszolgatartó társadalom óta szakadatlanul érvényes. BELOVIC: Akkor sem, ha annak a másiknak megváltás a halál? FUSSEK: Magától értetődik, hogy akkor sem! Ha az orvos megöli a beteget, aki szörnyű kínok közt rákban haldoklik, bíróság elé kerül, hisz ezt ön is tudja, kedvesem. Volt a harctéren? BELOVIC: Nem voltam. FUSSEK: Ott megcsonkult, örökre nyomorék és örökre félkegyelmű embereket mentettünk meg. Életünk kockáztatásával! És így volt ez helyes! Egyedül így volt lehet séges. Az emberélet emberélet. Különben a kis Janiga fiút, ahogy az iratokból kiderül, egyáltalán nem fenyegette a halál, sőt belátható ideig szenvedés sem. BELOVIC: De szörnyű élet várt rá FUSSEK: Honnan tudja? Próféta? Egy süketnéma púposból zseniális matematikus lehet, kedvesem. Megváltó szérumot fedezhet fel vagy gyógyító sugarakat! Még azt is megállapították, hogy néha az ember szellemi képességei meglepően kifejlődhetnek, !s.a a testiek nem fejlődnek ki. És nem csupán ez------B ELOVIC: De vajon lehet-e boldog az ilyen ember...? FUSSEK: Azt nem tudjuk. Éppen úgy, ahogy nem tudjuk, hogy azért élünk-e mind, hogy boldogok legyünk. De így messzire jutnánk... Annyi bizonyos, kedvesem, hogy bármilyen élet jobb az erőszakos halálnál. BELOVIC: Bármilyen ...? Talán a fájdalomnak is van határa, ügész úr! FUSSEK: Ügy! És hol vannak azok a határok? Ki állapítja meg őket? Az anyák? Az orvosok? Vagy talán a riporterek? Milyen mértékben kell egy embernek nyomoréknak lennie, hogy egyszerűen megengedtessék az elpusztítása? Elegendő a púp, vagy az is kell, hogy süket legyen? Milyen szenvedéssel maradhat életben? Milyen hangosan kell jajgatnia, hogy megszolgálja a halált adó injekciót? ... Nem érti, hogy a döntés jogát nem adhatjuk emberi kézbe?! (Cseng a telefon.) Mi az, már megint? Kérem, semmiféle hívást ne kapcsoljon hozzám. Nem, interurbánt se. Prágát kapcsolja Pitrun doktornőhöz ... Hol is hagytuk abba?
