Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Karvaš, Peter: Körkérdés (Hangjáték, I. rész)
BELOVIC: Készen vagy, Jonáš? JÓNÁS (a hangszórón át): Máris... Hatos felvétel. Június huszonkilencedike, tizenegy óra. A harmadik beszélgetés. Szoba akusztikája. Dr. KOKSTAJN: Legelőbb szíveskedjék megmondani, mit iszik. BELOVIC: Köszönöm, most inkább ... KOKSTAJN: Sok a szöveg. Van itt Baccardi, Stock, vodka. Nos? BELOVIC: Legyen hát vodka. KOKSTAJN: Elfelejtette hozzátenni, hogy „ha nagyon muszáj“. BELOVIC: De csak keveset. Sok még ma a dolgom. KOKSTAJN: Bravo! Különösen kedvemre valók, akik nem érnek rá. (Tölt, koccintanak j Egészségünkre! Szóval magát is a Janígáné esete érdekli. BELOVIC: Sok embert érdekel? KOKSTAJN: Hajaj! Rengeteget. Országszerte mindenki fel van dúlva ... BELOVIC: Mi miatt? KOKSTAJN: Hogy egyetlen szóval fejezzem ki, nos... az egész eset racionalitása miatt. BELOVIC: Húzódozik a gyilkosság szótól? KOKSTAJN: Nem húzódozom, de valóban bonyolultabb kissé az a dolog. Egyébként, mi nem bonyolultabb, mint amilyennek mi látjuk? BELOVIC: Azt akarja mondani, hogy ez nem volt alaposan megfontolt és gondosan előkészített gyilkosság? KOKSTAJN: Ezt egyáltalán nem állítom. Egyrészt azért nem, mert az volt, másrészt azért nem, mert az az érzésem, hogy valamivel többet tudok a dologról. De egy nagyon ráillő szót szíveskedett használni: „Gondosan.“ Igen, Janigáné nyilván gondos anya volt. BELOVIC: Mit akar ezzel mondani, doktor úr? KOKSTAJN: Mindjárt megmagyarázom — de előbb kapcsolja csak ki azt a masináját. BELOVIC: Kérem. (Kattanás.) KOKSTAJN: Tudja, tisztelt barátom, én nemcsak törvényszéki orvos vagyok. Általában orvos vagyok, tetszik érteni? Áttanulmányoztam annak a szerencsétlen gyereknek a kórtörténetét, a boncolási jegyzőkönyvet, és volt alkalmam beszélni a vádlottal is. BELOVIC: Milyen végkövetkeztetésekre jutott? KOKSTAJN: Semmilyenre, tisztelt uram. De maga nem itta ki a poharát. Egészségünkre, és fenékig. (Koccintás, töltés.) Végkövetkeztetésre természetesen nem jutottam. Különben, ha netán azt hiszi, hogy vak vagyok, hát téved: jól megfigyeltem, hogy a magnót nem kapcsolta ki, tovább forog. Ezért büntetőrúgást ítél a bíró. BELOVIC: A beleegyezése nélkül egyetlen szavát se használjuk fel. KOKSTAJN: No hisz akkor egy szó se kerül a nyilvánosság elé ... Legalábbis a tár gyalás előtt nem! Ez esetben is érdekli az ügy? BELOVIC: Érdekel, doktor úr. KOKSTAJN: Nos, tisztelt uram... úgy tetszik, hogy Janigáné... hogy is mondjam... végtelen gyengédséggel ölte meg a gyermekét. Igen. Előbb amobarmitállal elaltatta .. . Látom magam előtt, ahogy a kisfiát az ölében tartva álomba ringatja ... Ha hiszi, ha nem, lehet, hogy még énekelt is neki, könnyek folytak az arcán, majd meghalt a fájdalomtól, de kivitte a fiúcskát a konyhába, fehér párnákra fektette, és kinyitotta a gázcsapokat. Aztán valami kissé homályos előttem, de az nem rám tartozik. Annyi bizonyos, hogy ezek után gyászruhát öltött. Esküszöm önnek, igen tisztelt uram, hogy anyai szeretet sugallta gyilkosság volt ez, amilyenről egyhamar nem hall az ember. De nem kapcsolná ki inkább azt a masinát? BELOVIC: Kérem, ne kívánja! KOKSTAJN: Nem bízom magában. Senkiben se bízom, minden okom megvan rá. BELOVIC: De miért éppen most ölte meg Janigáné azt a gyereket? Miért nem egy évvel ezelőtt, vagy egy év múlva? KOKSTAJN: Azt nem tudhatom. Az az asszony az élettől akarta megmenteni a fiát, a torzszülöttek, a nyomorékok keserves életétől. Érti, amit mondok? Hol a pohara? (Tölt, koccintanak.) A sikereire, öcsémuram!
