Irodalmi Szemle, 1969

1969/2 - DISPUTA - Jaroslava Pašiaková: F. X. Šalda tiszteletére

gueja“ tetszik: „ezek mind belső egyensúlyuk és belső egészségük következményei ..

Végül vizsgáljuk meg közelebbről Salda nemzetről és annak európai helyzetéről vallott felfogásának két mozzanatát. Rendkívül tetszett neki már Nietzschében is, hogy a „Vaterland“ szót „Kinderland“- ként használja: az „atyák földje“ fogalom itt „gyermekek földjé“-vé változik. Salda szerint a nemzet nemcsak a múlt öröksége, hanem a jövő ígérete is. „A műveltségi cél üzenete“, amelyet „hősiesség és tragikum, vér és álom, keserűség és vágy, bűn és megtisztulás hullámai“ sodornak tovább. Ilyen értelemben azonosult éppen Nietzschével, ám határozottan elvetette a német filozófusnak a hatalmi akaratról vallott koncepcióját. Inkább nagy példaképéhez — Stendhalhoz — híven a nemzeti műveltség feltételein töpreng, amit a francia szóval a legteljesebb alkotó léttel egyenlő fegyelmi érzékben lát. Tudja azonban, hogy addig a felismerésig csupán a legkultúráltabb, legöntudatosabb egyedek — és nemzetek — jutnak el. „Az ellenséges országok kultúrái nem szívelik a nietzschéi „beleidigende Klar- heit“-ot (sértő világosságot], amely mindig a szellem fölényét jelenti. Aki az anyagi fölénynek hódol, az elvakul, nem ismeri föl ingatag helyzetét, s azzal, hogy csupán nyers erejére támaszkodik, vereséget szenved“ — így foglalja össze Svoboda professzor találón Salda szemléletét a művészetről, amelyben mindig olyan időfeletti, nemzetfölötti értéket keresett és talált, amely az embereket összekapcsolhatja. Ilyen értelemben szerette magát „jó európainak“ mondani, megint csak Stendhal, Heine, Rolland szellemében. Ezért bizonyára megértjük, hogy ez a következetes „univerzalista és humanista“, ahogy Svoboda professzor találón jellemzi Saldát, visszaborzadt a harmincas évek moszkvai pereitől. Főképpen a „rendezés“, a nyilvános perek képmutató nagykomédiája rettentette őt vissza. Borzalmasnak találta, hogy durván sárba tiporják az emberi méltóságot, amikor a nyers erőszak rákényszeríti az embert, hogy „leköpje önmagát, művét, múltját és jelenét“, mondja Salda reakciójáról Svoboda. „A Démonok ehhez képest idill“, írta Salda A vas és a tűz századában című cikkében. (Ve veku železa a ohne, Šaldäv zápisník IX, 1—10). Salda ezért élete vége felé egyre többet

töpreng a cseh nemzet európai helyzetén, s az illuzórikus „centrum-politikáig“ jut el, s nemcsak hazai, hanem külpolitikai viszonylatban is. Hirdeti, hogy mint kis nemzetnek „nacionalizmusunkat tudatosan az egyetemesség nevezőjére kell hoznunk, célszerűen és célzatosan uni- verzalizmussal kell kiegyensúlyoznunk“. Ezt mondja Salda A csehek és Európa című cikkében (Češstvi a Evropa, Sal- dűv zápisník VIIj, és ezt a következtetést is levonja: „Hiszem a centrum helyzetét Európában, A tengely, amely körül a világtörténelem alakul és kristályosodik, észrevétlen bár, de feltétlenül nyugatról keletre tolódik.“ Ezért Zdenek Nejedlývel folytatott vitájában is (Saldüv zápisník II, 252) eljut a szükségszerű gondolatig: „középpontosulni, ez ma az ész és becsület parancsa“.

Svoboda figyelme Salda gazdag egyéniségének egészére kiterjed. Egész útján végigkíséri — az öntudatra ébredéstől a kristályosodásig, majd egyrészt a leghaladóbb hazai hagyományokban, másrészt a mai világ filozófiai és művészeti áramaiban való biztos horgony- vetésig. Hangsúlyozza csodálatos, látnoki tájékozódóképességét a kultúra értékei közt, a komolyságot és őszinteséget, ahogy a művész társadalmi feladatát szemlélte, s nem csekély írói talentumát, amelyről nemcsak szépprózai munkáiban, drámáiban és verseiben is, de főleg irodalmi tárgyú esszéiben tanúbizonyságot tett. A cseh irodalom kontextusában példátlanul magas színvonalra emelte ezt a műfajt.

Jelentős kiadói cselekedetnek tartom ezt a nagy Salda-monográfiát; nagyságát olyan filozófus világította meg minden szempontból, aki régóta foglalkozik Šaldával, Salda eszmei hagyatékával, s aki a téma időszerűségére is remekül rátapintott. A könyv koncepciója és a megjelenés időpontja a jövő viszonylatában is világosan bizonyít. Azt hiszem, igazán ideje volt már, hogy megjelenjen egy mű, méltón a hatáshoz, amelyet Salda a cseh — s nemcsak a cseh — értelmiség több nemzedékére gyakorolt. Talán épp ezért kívánatos volna, ha azok a külföldi tudósok is gazdagítanák a Salda-irodalmat, akik tanítványai voltak, akik előadásaiból, tehát közvetlenül ismerik filozófiáját és művészet-kon- cepcióját, s akik — más környezetben

— maguk is Salda szellemében igyekeztek dolgozni.