Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - Duray Miklós: Mesmeg
Nagyot koppant az olajos padlón, mint egy homokzsák, belerepedt az esésbe, és dőlt belőle a részeg fáradtság. „Még egy kört!“ Aztán újból ittak. Az egyik sofőr megígérte, hogy másnap délben kimegy a homokkupacokhoz. A kék és fekete ruhás asszonyok már ijedten gyülekeztek a terem sarkában. Siratóasszonyok voltak ők. Siratták a mát, a holnapot és a tegnapot. Némán, az arcuk ráncaival sírtak. A tizenkét férfi ivott tovább. A tizenharmadik pedig kék nadrágjában a biliárdasztal alatt hevert. Éjféltájban a többiek felálltak, bevizeltek a biliárdasztal alá és nyikorogva becsukták maguk mögött a kocsma megvasalt ajtaját. Reggel ismét megszólalt Júdás kakasa és a kék vászonnadrág újból feltűnt a patak partján. Szép volt a reggel, gyönyörű szép volt. Talán még soha ilyen. Övé lett a leghosszabb partszakasz. Hosszú, mint a kocsma átlója, talán tizenkét hosszú lépés. „Ma legalább nyolc köbméterem lesz. Ez három százas. Holnapután téglát veszek. A fiam háza már felépült, majdnem kész a sógoré is. Az asszony nógat, hogy a miénkben is húzzuk fel a közfalakat... Nyolc köbméter. Ha az enyém lehetne az egész patak. Rengeteg homok. Homokhegyek; sorban állnának érte az autók. Sok teherautó, sok köbméter homok. Az én egészségemre inna a banda, és a sofőrök csak az én homokomat hordanák. Lenne egy soklapátú földmaróm. Tíz lapáttal vagy még többel is. Végigérné az egész patakot. Sok homok, autósorok, földmaró, sok pénz. Felépülne a harmadik ház is, és a kocsmában csak akkor innának, ha én is iszom. S én vizelnék be a biliárdasztal alá mások fejére. S mások táncoltatnák az orrukon a lapátot, és én mondanám: kocsmáros, még egy kört.“ Feszülő izmokkal dobálta a homokot. Helyet változtatott az anyag. A vízből a száraz partra került. Onnan a faluba, városba, házak falába. Beborította az utakat. Az országutak aszfaltján forgott a homok. Sűrű lett tőle a levegő. A szilárd kőből homok lett, s a homok újból összeállt. Belekopik a föld, míg a hegycsúcsból ház épül. Belekopik a lapát s az ember, míg a vízből kiemelik a homokot. Belekopott Mesmeg is. Mert Mesmegnek hívták. Csak így ismerték. „Mesmeg, igyál még egy kört.“ „Táncoltasd az orrodon a lapátot.“ „Mesmeg, Te vagy a homokkirály.“ „Fuss, Mesmeg, jön az autó a homokodért.“ Lyukat fúrt Mesmeg a földbe. Kilyukasztotta a patak alját. Belefúrt a Föld közepébe. „Gyorsabban, Mesmeg, nemsokára delet harangoznak. Már izzik a templom teteje, közeleg a dél.“ A dél a megváltás, megszólal a harang, csíkokban fröcsköli a hangot a torony, a falu alján feldübörög a teherkocsi. „Nem is nyolcat, hanem kilenc köbmétert ások ki márna. Csak röhögjetek. Ma kilenc köbmétert érek.“ Izzott a levegő. „Tizenkét lépés a mai szakaszom. Ma ennyit érek. Három darab százast. Ha majd jön az autó, én veszem észre elsőnek, és futok, hogy az én homokomat vigye először... Még egy kört, kocsmáros... Ma én vizelek a biliárdasztal alá.“ Mélyült a patak alja, és nőttek a homokhegyek. A levegőben lebegett a sok apró homokszemcse, és a patkányok rendületlenül űzték egymást a forró mezőn. Könnyebb lett a patak. Megszabadult homokterhétől, és ahogy növekedtek a kupacok a parton, úgy billent meg a mező. Már féloldalt feküldt, a patkányok fogaikkal kapaszkodtak a száraz fűcsomókba, hogy le ne csússzanak
