Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - Duba Gyula: Szabadesés
1945. febr. 6. A mezőn alig látni nyulat. A katonák nagyon pusztítják. 4—5 nappal ezelőtt még sok volt itt. Nappal kergetőztek. Lyukakban aludtak a hóban. Egy katona lőtt egyet, mellőle felugrott a párja. Már párosodnak. Ilyenkor a nőstény alszik, a hím vigyáz. Már megy a szőrük, vedlik a téli bundát. Nappal gazosban vagy talpon hagyott kukoricásban alusznak. Febr. 16. A szőlőbe mentünk vadászni. A hajiokok táján megláttunk három süvöltőt. Gyönyörű, vörös begyű, tarka madár. Annyira elfogott a vadászláz, hogy reszketett a kezem... Máj. 3. Az idő borús, hideg. Déli szél. Kimentünk nyúlvadászatra. Az én fegyveremmel és 12 tölténnyel. Valószínűleg most volt a nyulak második párzása, mert több 3—4 nyúlból álló csoportot láttunk kergetőzni. A Somosvölgyben kb. 15 nyulat láttunk. Először messziről lőttünk rájuk. Már csak három patronunk maradt, és nyúl még nem volt. Ekkor a dombtetőn megláttunk 4 nyulat kergetőzni. Leültünk az útparton, és várakoztunk, a nyulak mindig közelebb jöttek. Amikor úgy 25 méterre lehettek, telibe céloztam egyet, és odagyújtottam. Mind a ketten láttuk a szétcsapott szőrt, de mind a négy nyúl elszaladt. Az egyik hirtelen összeesett. Megyek feléje. Meglátom úgy 5 méterre. Azt hittem, még él, és még egyszer rálőttem. De már nem élt. A lövés (43 mintájú hadipuska, német töltény) átcsapta a teste közepét...“ Morvái a bokrokat nézte, és önmagát látta; tizenöt éves kamasz, lábán negyvennégyes bányászbakancs, rövidnadrágja térdben megtoldva és hosszú nadrággá alakítva, kabátja világháborús bakazubbonyból varrt, szilvakék és lyukas; feszülten figyeli a ker- getőző nyulakat, vállához emeli a nehéz katonafegyvert, és elsüti... „Júli 2. Most van az orvvadászok világa. Állandóan hallani a határban és az erdők felől lövéseket. Lőttek már: őzet, nyulat, rókát, fácánt. Nagyon sok orvvadász van a faluban. S a Borókásban megjelentek 3 sasok .. . Júli 3. A nyulak nagyon fogynak. A fogoly szépen szaporodik. Egy kevés fácán is van. Nagyon kipusztult a hal, gránáttal halásszák. Nagyhal nincs, csukák sem voltak az idén az Öregárokban. Vízicsibét fogtunk hálóval. Sok a vércse, de más ragadozó nemigen van. Az idő reggel borús. Szemereg az eső. Kiderül. Fehér felhők. Vaknap délen [a fehér felhőn narancs- és lilaszínű folt). Azt mondják, eső jele. A nap nem borúba megy le. Csillagos ég ... Vadászleírásokat és vadászlapokat olvasott akkor, onnan tanulta stílusát és valóságszemléletét. „Aug. 14. 4—5 nappal ezelőtt még sok aranymálinkó (sárgarigó) volt a szőlőben (kb. 15 db.), ma egyet sem láttam. Elvándoroltak? Szept. 6. Úgy látszik, a tövisszúró gébicsnek először a hímje megy el, azután a tojó. Hímet utoljára aug. 29-én láttam, tojót ma is. A tövisszúró gébicset nálunk csacsogó- nak hívják, és azt mondják róla, hogy kirabolja a madárfészkeket. Okt. 18. Egy csapat vadlibát láttam uzsonnatájban észak felé vonulni, V alakban repültek, és a vezérgúnár néha erőset kiáltott... Nov. 5. A ragadozó madarak már megjelentek a kertben. Ma egy sólyom és egy karvaly suhant el a pajták mellett. A verebek vészesen csiripelnek, és a bokrokba bújnak. A galambok felrepülnek, és a magasba igyekeznek...“ Morvái, műkedvelő természetbúvár, csillogó acélgamóval szalmát húz a szérűn, és a ragadozó madarak röptét figyeli. Amikor elég szalmát húzott ki a kazal tömör oldalából, kötélbe rakja, összeköti, és a vállára veszi; meggörnyedve viszi be az istállóba. Olyan, mintha egy kétlábú petrence vonszolná magát a kerten át a hűvösen leszálló őszi estében. „Nov. 27. A szőlőben láttam 6 db. süvöltőt. Téli vendégek, már itt vannak. Tegnap láttam kissólymot. Téli vendég. A kertben a diófán madáretető van. A karvaly ott ült felette. Őrizte. A kutya kiugrott a kazal mellől, mire a karvaly elrepült. Jan. 10. Eddig jóformán még nem is volt tél. Az ölyvek nem vándoroltak el. A fácán gyakori a vizek területén, de az erdőkben nem. Itt csak a Kalmársarokban hallottam kiáltani, és a Soványszögárokban lőttek egyet. Karácsony táján egy orvvadász megsörétezett egy őzet. Talán az utolsót. A vadkacsák itt vannak a Csincse vizén. A múlt évben az orvvadászok 3 őzet terítettek le. A rókáról beszélik, hogy megszokja az embert. Egy ember meglát egy rókát, kb. 15 m-re. Hajít feléje, integet, kiabál, s a róka nem fut el. Egy szántó ember után járt a róka a barázdában, összeszedte az egereket. Jún. 15. Az orvmadarak sűrűn járnak a kertbe, a galambok, ha meglátják őket, nagy
