Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Új művek és fejlődési jelenségek a csehszlovákiai magyar regényírásban

is lényegesen jobb, plasztikusabb, mint a „Dunáról fúj a szél“-ben. Amivel Ordódy. a női lélekrajz terén még jócskán adós maradt, az az ellenállhatatlan új hatásoknak kitett beidegződött lelki reflexrendszer feloldódásának és átformálódásának árnyaltabb éreztetése.

4. Mács József Adósságtörlesztése új prózánknak abba a vonulatába tartozik, amely a „Messze voltak a csillagok“-kal vette kezdetét. Ezen a vonulaton, sőt talán egész eddigi epikánkon belül a legközvetlenebb értelemben vett kisebbségi regénynek tekinthető. A szerző eddigi életutunk legválságosabb szakaszát: az 1945—48 közötti „zárójeles“ éveket választja tárgyául, amikor a csehszlovákiai magyarság itteni élet- lehetősége teljesen kockára került, a történelmi erők játékává vált. Mindaz, ami ezekben az években történt — az állampolgári jogokból való kollektív kirekesztettség, reszlovakizálás, a kitelepítés és deportálás, a kiszolgáltatottság és bizonytalanság különböző társadalmi és lelki reakciói — egy gömöri falu életén keresztül tükröződik elénk. És olyan színtiszta magyar falu ez, melyben még az egyetlen, hivatali tisztséget betöltő magyar ember, a kisbiró is „csak a kenyér nevét tudta szlovákul, többet egy szót sem“.

A történelem sodrásába került és ezzel a sodrással szemben megkapaszkodni akaró szlovákiai magyar falu életét az író a hétköznapok folyamatában mutatja be. A lakosság közérzete zilált, szorongás ül a lelkeken, de a falu két rossz intézkedés, csapás között természetesen is lélegzeni tud: az emberek szántanak, vetnek, korcsmáznak, pletykálnak és tréfálkoznak is. Az élethű atmoszféra kialakulását a regényben a realista ábrázolás legegyszerűbb eszközei biztosítják, s a mélyebb, áttételesebb köitőiség jóformán csak az olyan — a szövegben elszórtan található — kulcsmondatokban mutatkozik meg, mint amilyent a szerző a kisbíró jellemzésére használt. Ilyen szimbolikus erejű, az idő és a hely komor történelmi determináltságát rögzítő kulcsmondat az is, amelyet a tétlenségre ítélt tanító1 sóhajt el az üres iskolaépület előtt: „Vajon, akad-e Európában vagy a világon egy olyan iskola, mint a miénk, melyben nem tanulnak a gyerekek!?“ Ugyancsak a tanító szájából szakad ki — a kitelepítés előkészületei közé szorult karácsonyi ünnepen — az a kétségbeesett kifakadás, hogy „szereteted Krisztus sem talál a határmentén“.

Annak ellenére, hogy a regényben a falu élete a maga mozgalmasságában és többrétűségében folyamatosan pereg előttünk, az Adósságtörlesztés nem tekinthető olyan értelemben vett faluregénynek, mint amilyen például Nagy Lajos Kiskun- halomja vagy Roger Martin du Gard Vén Európája. Azokban egyetlen hős van: a falu; itt viszont az előtérbe állított faluból hősök emelkednek ki, és a fontossági gradáció is érvényesül közöttük.

Főhősül Mács igen szerencsés érzékkel tanítót választott. A magyar anyanyelvű iskolák három és fél éves szüneteltetése idején a tanító volt a mellékvágányra tolb kisebbségi közösség legfacérabb embere. Egy ilyen tanítónak, a visszacsatolás utolsó évében Debrecenben végzett Bálintnak egyéni életsorsa áll a regény cselekményének tengelyében. És azt is, ami a faluban — s azon túl az országban — történik, az ő szemén keresztül látjuk, az ő szájából halljuk. Ügy is mondhatnánk, hogy a 45—48-as évek kisebbségi típusfalujának erősen és állandóan megvilágított arca a tanító főhős kapcsolataiból kialakuló történési és jellemzési mozaikokból tevődik össze.

Az író a főhős narrátorszerepét, első személyben való történetmondását egy meglehetősen sablonos s amellett szükségtelennek is látszó keret alkalmazásával állítja be: a facérsága idején kőművesnek kitanult s aztán az 1948-ban megkezdett katonáskodása után Csehországban maradt, Csehországba „benősült“ Bálint egy alkalmi kiránduláson szerzett alkalmi ismerősének meséli el a történetet. Annak a kettős véletlenen belüli harmadik véletlennek, hogy ez a futó ismerős éppen magyarországi turista, szemmel láthatólag olyan funkciója van, ami a keret használatát indokolttá teszi: a szerző ezt a regényét a viszonyainkban sokszor megdöbbentő tájékozatilan- ságot mutató magyarországi olvasónak is hangsúlyozottan figyelmébe ajánlja.

A keret alkalmazásának másik indoka az ábrázolt időszakkal szemben való távolság megteremtése. A kőművessé vált tanító mintegy másfél évtizednyi távlatból néz vissza a 45—48-as évekre. Az eltelt idő alatt nyilvánvalóan sok mindent átélt, a gömöri környezetből és közvetlen vonzásaiból kiszakadt, s a szafaládét és a sört megkedvelő csehországi lakossá lett. Most 39 éves fejjel már a rezignáció és a