Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Új művek és fejlődési jelenségek a csehszlovákiai magyar regényírásban

összevetve: Petrőczinek a krimivel való próbálkozása nem hozott műfajilag kiforrottabb eredményt, de lélektani érzéke mélyülésében — melyről ez a kötete kétségtelenül tanúskodik — ez a forma is segítségére volt.

3. Ordódy Katalin új regénye, Az idegen azt a fejlődést mutatja, amelyet az írónő az élményrealizmustól a lélektani realizmus felé tett meg. Ennek az igényesebb realista ábrázolásnak az előtérbe kerülése különösképpen azért jelentős, mert az Ordódyra eddig jellemző empirikus realizmus az előző művében a riportregény vázlat szintjére esett vissza.

Az idegen hősnője: Szinne Gabriella összetetten jellemzett és ismert nőalakokkal párhuzamba állítható figura. Az emancipálódási vágy örök eszményi alakjának: Nórának a vonásai is ott sejlenek a lelki arculatán, de egyénisége inkább az olyan áldott természetű, a családi szentély önfeláldozó Hamupipőkéinek tekinthető nőalakokkal rokon, akikben a férfi megrögzött önzése és poligám hajlama végül is felébreszti az önállóságot, és a „fele“-ség helyett egyenrangú társsá válnak. Sinclair Lewis nőalakjai között van például ilyen: a „Szegény leány pénzt keres“ hősnője, aki az Ordódy-regény főalakjához hasonlóan vidékről kerül be a városnak és a nagyüzemi környezetnek forgatagába, és ott alázatos cseléd-feleségből és szimpla hivatalnokból fokozatosan önérzetes nővé, vezető munkaerővé, szuverén emberré fejlődik. Az a szenvedély pedig, amely az öntudatosodó Szinne Gabriellában addig elhanyagolt, nem tudatosított és részben már meghervadt szépségének a restaurálására tör, Móricz Raboroszlánjának Vágrándy Julukáját juttatja eszünkbe, persze — a társadalmi helyzet, környezet és szituáció különbözősége mellett — Szinne Gabriellában még részletekben sincs meg az a tigrisösztön, amit Móricz hősnőjéből a szendének ismert és titulált Julukából a családi tűzhelyének veszélyeztetettsége robbant ki.

Azoktól a nőalakoktól — melyekkel Ordódy hősnőjét nem a művészi érték szintjén, hanem a jellem és a helyzet rokonsága alapján hasonlítottuk össze — Szinne Gabriella abban különbözik, hogy nála az öntudatra ébredést elsősorban nem a férj-feleség konfliktus közvetlen kiéleződése, hanem egy idegen férfival: az üzemben átmenetileg tartózkodó angol mérnökkel való kapcsolata váltja ki. Ez a Félix nevet viselő idegen — akinek szerepét az első személyben beszélő és az időrendet betartó hősnő belső apropókból adódó és szinte az antipáció erejével bíró utalásokkal már akkor sejteti, mikor a puszta nevén kívül még semmit sem tudunk róla — nem csinál mást, mint finom figyelmességével és érdeklődésével ráébreszti az asszonyt az egyéniségében rejlő értékekre, és ösztönzi őt kibontakoztatásukra. „Hihetetlen élmény volt — mondja a Félixszel átélt kapcsolatáról és hatásáról a hősnő. — Nem tudom elképzelni, hogy szerelmes többet adhat, mint ő... A szerelmes önmagát adja a másiknak, ő pedig nem magát adta, hanem engem adott vissza önmagamnak... Pontosan meg tudta mondani, mi bennem „az“, ami Józsinak kellett. És amióta „az“ nincs meg bennem, azóta vagyok meg én. Olyan egyszerű. Félix nem tett mást velem, csak segített magamat megkeresni, aztán elment.“

Azt, amit a hősnő az antipációszerű utalásokban ilyen finom szellemességgel határozott meg: a Félix közreműködésével történő egyéniséggé érését, a szerző nem tudta olyan életszerűen, szuggesztívan ábrázolni, mint az előzményeket, melyek pedig a regény céljához képest csak az expozíció szerepét töltik be. Itt a cselekmény döntő fordulatánál az invenciója eléggé kimerül, s olyan megoldásokkal él — az újítási javaslat kissé erőltetett beállításával, a családi kassza dézsmálásának terjengős leírásával — amelyeknek kétségtelen megvan a funkciójuk, de átütő hatásuk nincs. A belső ábrázolást is nemegyszer olyan elcsépelt és dagályos képek s aforizmák helyettesítik, mint az alábbiak: „Ezek a percek elfújták a fásultság hamuját, ami az idők folyamán egyre vastagabb rétegben rakódott le a kedélyvilágomban“; „Sugárzó tekintete teljes valóságban vis'šzáhozta együttlétünk óráit. .., melyek a rákövetkező napok rétege alatt lassan ködösödtek“; „Az emberben útközben mindig újabb erőforrások buggyannak fel... Félix sem volt más, mint erőforrás. Gazdag, áradó vizű."

Ordódy regénye a cselekmény lendületének és szuggesztivitásának bizonyos fokú megtörése ellenére figyelemreméltó vállalkozás a lélektani realizmus terén. Azt a vidéki-kispolgári környezetet, melynek bensőséges ismeretéről előző műveiben is tanúságot tett, az írónő jól ábrázolja, s benne Szinne Gabriella süldőlánnyá csepere- dését találó és érdekes színekkel mutatja be. Az üzemi-tisztviselői környezet rajza