Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - HAZAI FÓRUM - Deme László: A Hét olvasgatása közben …

elemek tűltengését a képes rész szövegeiben. Mert e sablonok, nyelvi klisék beillesztése legtöbbször afféle szellemi üresjárat. Használójuk — Kalinyin találó meghatározása szerint — nem az eszével dolgozik, csak a memóriájára támaszkodik. Azaz nem önmagából, nem saját szemléletéből ad valamit -az olvasónak, hanem egy általános, elcsépelt — s ezért informative értéktelen — kelléktárból. Ez ennek a zsargonnak egyik jellemzője: hogy nem tükröz egyéni gondolkodást, s Így nem is nevel arra. A másik pedig — s ez már a közgondolkodás rovására megy — az, hogy ebben a bürokratikus nyelvhasználati formában hemzsegnek a fölöslegesen terjengős kifejezések. Így a szerző nemhogy fegyelmezett, tömör, egyénileg formált gondolkodásra szoktatná az olvasót; ellenkezőleg: elszoktatja tőle általuk. Néha már az az érzésünk támad, hogy itt nem is a szerző ír, hanem a műfaj maga: a toliból öntevékenyen folynak ki és rakódnak egymás mellé a sablonok, a közhelyek, a duplafenekű kész formulák.

Nézzük ezt a gyakori és tartalmatlan-egyéniségtelen jelzőt: „komoly sikereket ért el“; „komoly sikert aratott kiállításai“; „komoly kulturális élményben részesítette“; „komoly értelmet ka,p“; és így tovább. — Vagy e fölösleges névutókat: „nagyobb fegyelmet kért a vitákon való részvétel terén“ (elég volna: „a vitákon való részvételben“; sőt akár ennyi: „a vitákban“); „A kerületben második helyen vagyunk a gabona- felvásárlás terén" (miért nem elég ez: „másodikak vagyunk a gabonafelvásárlásban“?!).

Sok a fölösleges ige, és az igésítő — henye — körülírás: „e műve melyik város monumentális emlékművének részét képezi?"[azaz: része); „alkotásának súlypontját azonban elsősorban össatársadalmi jelentőségű szoborművei képezik“; „Figurális kompozíciói a szlovák képzőművészeti alkotás tetőpontját képezik“; Hasonlóan: „a... radarkészülék ... a radarral dolgozó hajók irányítását végzi" (azaz: a... hajókat irányítja/; „Ma már a cukornád betakarítása is jórészt korszerű gépekkel, ...történik“; sőt még az ilyen egyszerű témáról is: „Az étkezés... a legtöbb családban a konyhában történik" (azaz: „Legtöbb család a konyhában étkezik"). S így rendelkezünk mindennel, .ami egyszerűen csak van; és eszközölünk és alkalmazunk mindent, megállás — és szükség — nélkül!

Nem csoda hát, ha a szószaporításban aztán nincs határ. Nézzük csak: „Egy kedves olvasónk levelet intézett hozzánk, amelyben felrótta“ (tartalma csak ennyi: levélben felrótta); „Örvendetes tényként könyvelhetjük el azt is, hogy... szlovák nemzetiségű polgárok is részt vettek“ (azaz: örömmel láttuk, örömmel vettük, vagy még egyszerűbben: örvendetes, hogy...); „Ezzel kapcsolatban még csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy...“ (azaz: Megjegyezzük még, hogy...).

A műveltség és komolyság látszatát — de csak látszatát — keltő elemek keresése és halmozása vezet aztán az efféle csodabogarakig is: „De míg a rómaiak megelégedtek négy világtájjal, addig a Jorubaföld lakói tizenhatot alkalmaztak“. Vagy: „színjátszó csoportja komoly kulturális élményben részesítette a falu lakosságát, amikor is sikeresen bemutatott (!) Moliére Dandin György című színdarabját“ (a mesterkélt kapcsoláson s az egyeztetési hibán kívül furcsa a sikeresen is, mert azt jelenti: az akadályokat elhárítva; de nyilván „szebben hangzik“, mint az ide illő sikerrel).

Nem menti az előzőekeit, sőt tetézi őket, hogy néha ez a fölösleges bőbeszédűség átcsaip azután a saját ellentétéibe: az agyonsűrítésbe. Nyaiktekerő, nehézkes szerkesztésmód az ilyen: „A különleges színárnyalatot szárított és darált levelekből nyert pépszerű készítményből állították elő“; „A szigetet övező vékony erdősáv által körülvett tisztáson... ütötték fel sátraikat“; „De nincs munka nélkül az utcáról nyíló jogadóteremben tartózkodó alkalmazott sem". — Mi ezekben a fő baj? Az, hogy az olvasó a közepüknél az hiszi: már a végükre ért; s csak mikor már magában lezárni készül az adott részt, döbben rá, hogy az elemek tovább halmozódnak; még informative nem tudott meg semmit, tovább kell „függőben tartó“ emlékezőképességét terhelnie-csigáz- nia, míg végül a mondanivaló visszavergődik a mondat szintjére. — Csoda-e aztán, ha a fogalmazó maga is eltéved néha saját gondolatainak dzsungelében, s ilyeneket ír le: „Elsősorban az útépítéshez szükséges japán főváros területéért kellett szédületes összeget fizetni“!

Szószátyárság az egyik, túlzott szűkszavúság a másik oldalon. De az eredmény egy: az olvasónak mindkettő megzavarja pillanatnyi információs élményét; nagyobb távon pedig logikus gondolkodását is. — S ez a magas szintűnek tűnő bürokrata zsargon