Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - HAZAI FÓRUM - Turczel Lajos: Hagyomány és fejlődés összefüggései
tott meg: „A természetes kapcsolatok és összefüggések szétszakadása az előbbi korszakkal ... Minden írás a külsőből eredt, semmi sem érkezett belülről, az emlékezetből, a már kialakított szellemi közösségből." Ami a hagyomány közvetlen feltárását, kiadását illeti, e téren még kedvezőtlenebb volt a helyzet. A dogmatikus irodalompolitika még szocialista hagyományainkkal szemben is aggályosán és bizalmatlanul viselkedett, és árgus szemmel őrködött, hogy a szórványosan közrebocsátott anyagban ne legyen semmi olyan, ami a zsdánovizmus irodalmi elveinek visszamenőleg és utólag ellentmondana. Kiadó .szervünk szerkesztőségében és szerkesztőbizottságában nem a szakembereknek, hozzáértőknek volt döntő szavuk, hanem az oda beültetett politikusoknak, közéleti embereknek, köztük nem egyszer teljesen avatatlanoknak. A kívülállók nem is sejtik, hogy némelyik hagyomány- jellegű Fábry-könyvvel (például a Palackpostával) vagy előszóval (például Az idő igazával) mennyi „baj“ volt, és szegény Forbáth Imre ildomosnak nem tekinthető verseinek és „eretnekségeket“ tartalmazó esszéinek — melyeket születési idejük folytán és Forbáth 1945 után történő elhallgatása miatt szintén hagyományként könyvelhetünk el — mennyi herce-hurcán kellett keresztülesniök, amíg napvilágot láthattak. Eltekintve a Fábry-könyvek 1955-ben meginduló és kisebb-nagyobb megszakítások ellenére máig folyamatos sorozatától — irodalmi hagyományunkat hosszabb ideig egyetlen kötet, az 1954-ben kiadott Megalkuvás nélkül című antológia képviselte. Ezt a műfajilag vegyes összetételű hagyomány-antológiát sok és indokolt kifogással lehet illetni (magán viselte a korszak dogmatikus irodalomszemléletének egyoldalúságát, és minőségi szempontból teljesen egyenetlen anyagot tartalmazott), de azt az érdemét nem lehet elvitatni, hogy szélesebb olvasóközönségünknek és a bontakozó fiatal íróközösség nagyobb részének is ez a könyv adott először hírt előző irodalmi szakaszunkról, jelentős neveket is felmutatott, és többek között olyan alkotásokat támasztott fel halottaiból, mint Fábry Ehséglegendája és Sellyei Lósorozás Gádoroson című novellája. A következő hagyomány-bemutatásokra 1957-ben és 1958-ban — Sellyei József Nádas házak című terjedelmes prózaválogatásával és Forbáth Imre Mikor a néma beszélni kezd című versválogatásával —került sor. 1958 és 1966 között aztán ismét — kereken nyolc évig — szünetelt hagyományunk hazai kiadása. Az így keletkezett űrt magyar- országi kiadók próbálták áthidalni, melyek 1957-től 1968-ig a következő hét kötetet jelentették meg: Győry Dezső: Zengő Dunatáj (válogatott versek), Zrínyi Honvéd Kiadó, 1957. Győry Dezső: Az élő válaszol (válogatott és új versek), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964. Berkó Sándor: Nem vagy magadban (válogatott versek), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964. Szenes Erzsi: A lélek ellenáll (napló és versek), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968. Forbáth Imre: A csodaváró (válogatott versek], Magvető kiadó, 1967. Fábry Zoltán: Hazánk, Európa (válogatott tanulmányok), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968. Mihályi Ödön: Fekete vihart kavartál (válogatott versek), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968. A magyországi kiadók jóvoltából napvilágot látott művek egytől egyig jelentősek és hézagpótlók, .sajnálatosnak csak azt lehet tekinteni, hogy a hét kötet közül csak egy, a Fábryé készült a mi kiadói szervünkkel közös kiadásban. Nemcsak az elmaradt közös kiadást (tehát az itteni meghatározott példányszámot) érdemelték volna meg ezek a kötetek, hanem esetleg a nagyobb hazai kelendőséget biztosító tömegedícióba való sorolást is: az avantgardista Forbáth és Mihályi kötetét — amelyek a szlovákiai magyar költészet viszonylatában ugyancsak értékes különlegességnek számítanak — be lehetett volna iktatni a kiadásuk idején már létező Versbarátok Körének kötetei közé. Itt említjük meg — és ugyancsak kritikus éllel —, hogy a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában kiadásra került és a politikai és szellemi hagyományunk feltárásában nagy szolgálatot tevő két emlékirat — Balogh Edgár Hét próbája (1965) és Gömöry János Emlékeim egy letűnt világról című műve (1964) — sem közös kiadásban jelent meg. Talán nem leszünk elfogultak, ha a hagyományunkkal szemben tanúsított kiadói szűkkeblűség egyik főokát kiadói szervünk évekig tartó alárendeltségében látjuk. A Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó (később Tatran) kebelében 1956-ban létesített Magyar
