Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Barna Róbert: Vitorlaének
dlk, belefullad öncélú és értelmetlen szóhalmozásaiba. A kötet prózai részében Jack Kerouac szerepel dominálóan két elbeszéléssel és A vakondok című kisregényének részletével. Jack Gelber A kapcsolat című mulatságos játékának első felvonását és Seymour Krim hosszabb, ugyancsak szórakoztató elmefuttatását közli a kötet, ■de nem merném állítani, hogy ezek az Írások és a többiek prózái megállják az idő próbáját. Sokkal valószínűbb, hogy áthullnak a rostán, és talán csak mint korunk társadalmi jelenségei maradnak meg emlékezetünkben. Annak ellenére, hogy esztétikai tekintetben nem hoznak gazdagodást, a kötet megjelentetését erős pozitívumként értékeljük. Olyan kordokumentumot kaptunk kezünkbe, a- mellyel érdemes volt megismerkedni. A Szépirodalmi Könyvkiadó Kolozsvári Grandpierre Emil, a Nyugat „harmadik nemzedékének“ jelentős prózaírója hatvanadik születésnapja alkalmából legjobb és legsikeresebb novelláiból bő válogatást jelentetett meg Arcok napfényben címmel. „Sokféle műfajjal kísérleteztem — Írja új kötete önvallomásszerű előszavában Grandpierre Emil —, de érzésem szerint a műfajok közül legtöbb hajlandóságom a szatírára volna." Nem vitás, hogy Grandpierre valamennyi írását szatirikus szemlélet és ironikus hangvétel hatja át. A pályája kezdetén, majd a háború alatt megjelenő könyveiben sajátos gúnnyal leplezte le a hivatalnokká vedlett egykori dzsentrik, értelmiségiek és tisztecskék szokásait, nyárspolgári modorát és előítéleteit. Pőrére vetkőztette, és nevetségessé tette ezt a klsagyú, korlátolt réteget, ezt a maradias emberfajtát, mely azóta letűnt a porondról, kiveszett a társadalomból, mint az európai erdőkből a bölény. Tiller professzor törtetése ugyanúgy beleillett ebbe a panoptikumba, mint a mindenható Misleházy gőgje vagy a visszataszító, elviselhetetlenül csúnya Vilma asszonynak a kényszeredett nemi aktust megelőző bájolgása, mókuskázása. A vaskos szavakkal élő, egyhangú, többségében műveletlen és szolgalelkű embergalérláből fejjel kimagaslott Grandpierre nőhódító Cslbráky doktora. De hiba volna a csibrákyzmus vagy az első novellák fidibuszi hangvétele s a bizarr jellemrajzok alapján megítélni művészetét, ahogy hiba volna azt állítani, hogy A fekete bula Igen mulatságos huligánnyelvezete vagy a Konkrét történet találó mozgalmi zsargonja jelenti ma Grandpierre sokoldalú, vérbő írásművészetének legegyénibb vonását. Iróniája mélyebb ezeknél a nyelvi bravúroknál. Gazdag élettapasztalattal párosult megfigyelőképessége prózalrőink legjobbjai közé emeli, s ezt a kritika, amely az ötvenes években mostohán bánt művészetével, ma elfogulatlanul elismeri. Kevesen leplezték le a horthysta és nyilas világ tisztjeinek jellemét oly eleven iróniával, mint Grandpierre a Karácsonyi ünnepek című hosszabb elbeszélésében. A kedélyes hangvétel mögül kivillan egy nemzeti katasztrófa tragikuma, és puszta írói bravúrnál lényegesen több, amikor a zsidólányokat rejtő kadétot, az elbé- szélés egyetlen emberi hősét csattanóként, a novella végén, az elfogott zsi- dőlánnyal együtt kivégzik. „Magamat iparkodtam kifejezni mindenkor — írja Grandpierre magáról —, de nem önarcképek véget nem érő sorozatában, részeg nárcizmussal, mámorosán az önimádattól, nem azzal a nálunk oly gyakori szemérmetességgel körített szubjektivizmussal, mely annyi pusztítást végzett tehetségeink között, hanem úgy, mint minden művész és író, aki ugyanabba a szellemi kategóriába tartozik, mint én." A gyűjtemény igazolja vallomását. Gazdag élményanyagával Grandpierre nárcista tetszelgések nélkül kitűnően sáfárkodott. Egri Viktor Vitorlaének (Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1967j A líra után érdeklődő, ha körülnéz a legújabb magyar Irodalom területén, igen érdekes jelenségekre figyelhet fel. Az még nem lenne különös, hogy gyors egymásutánban új képek, sorok, arcok és versek követik egymást, tűnnek fel, buknak alá, vagy helyezkednek el a köztudatban; de az már figyelemre méltó, hogy mostanában a jelentkezés csoportossá válik, s ennek nagyon sokszor
