Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Győry Dezső: Búcsú Földes Sándortól
Győry Deziö búcsú Földes Sándortól „Kedves író- és költőtársam, Földes Sándor! Az egykori „Csehszlovákiai Magyar Demokrata Írókor“ nevében búcsúzom Tőled, aki ennek az antifasiszta szellemi csoportnak egyik alapító tagja voltál. Első versköteteid megjelenésekor, a húszas évek eiején, az expresszionista hevületű szlovákiai magyar esztéta — egy kis túlzással — költészeted jelentőségét Ady és Kassák mögött jelölte meg. Két évtizeden át dolgoztunk együtt Komáromban, Poszonyban és Prágában ... Együtt és verssel izgultunk 1934-ben, a hitlerizmus első keleti rohama idején, mikor Pozsony szomszédságában ágyúkkal lövette a Marx-ház bécsi forradalmárait a reakciós zsebkancellár Dollfuss, akinek életét aztán egy félév múlva már náci orvgyilkosok golyója oltotta ki. Egy szerkesztőségben dolgoztunk együtt 1938-ban is, mikor Hitler bemasírozott Ausztriába, és nyáron már megfenyegette Prágát: mi ekkor nemcsak Prágát, hanem Budapestet is, egész népünket, Európát és az emberiesség uralmát féltettük a nácizmus hordájától. Koporsódnál élő tanúként bizonyságot tehetek magyar antifasiszta meggyőződésed mélységéről, arról a harminc éve most múló őszről, amikor Prágában a náci veszély háborús lázának tetőfokán, a csehszlovák mozgósítás idején, Te önként jelentkeztél a demokratikus csehszlovák hadseregbe. Mikor aztán a nyugati áldemokrata nagyhatalmak Münchenben odadobták a barna pestisnek martalékul az egész Duna-tájat; — amikor a beteg Fábry Zoltánt már gárdista börtön vagy náci koncentrációs tábor fenyegette; — amikor Forbáth Imrének, Vozári Dezsőnek, az öreg Barta Lajosnak és társaiknak a biztos halál elől sikerült Moszkvába vagy Londonba menekülniük, Te velem és sok társunkkal nyögted a második kisebbségi sorsot Tiso fasiszta Szlovákiájában és bújkáltál, bújdostál jóidéig a fekete gárdisták elől, mint Bihari Mihály kollégánk és antifasiszta társaitok; mint jómagam is. A Te életed, a Te munkásságod, a Te manapság még agyonhallgatott költészeted is tanúságtévő élő cáfolat arra a szomszédban még most is fel-felhangzó soviniszta, ún. „kollektív vádra“, hogy a szlovákiai magyarság antidemokrata, sőt „fasiszta“ lett volna. Az ilyen reakciós rágalom-hulladék ellenében erre a koporsóra mutatok: a Te koporsódra! Tanúsítsa e halott magyar író életműve is, hogy a szlovákiai magyar írók, szellemi dolgozók és a munkás nép hatalmas többsége az antifasizmus, az európai szocialista humánum: az Emberi hang: a vox humána népe volt és maradt! Téged, kedves harcos-társunk, idehaza már csak halálod után fedezhetnek föl, — de hiszem: hogy a magyarnyelvű irodalom egységére és az ezért érzett felelősségre (egy félszázad óta igazán csak most) végre ébredező magyar írótársadalom és irodalom- politika legalább halotti urnádban fölfedez Téged is, és méltó elégtételt szolgáltat Neked. „Buda, Farkasréti temető. 1963. június 24.“
