Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: A novellista Darkó István
Első kötetének egyes írásaiból arra lehetett következtetni, hogy Darkó formai tekintetben a próza modernebb útjai felé orientálódik, bár az ezt sejtető expresszionista - szimbolista jellegű allegórikus novelláiban — a példaképül szolgáló Szabó Dezső-i prózához hasonlóan — visszahúzó nehezékként mutatkozott a nyelvi és tartalmi naturalizmus. A tisztább és perspektivikusabb expresszionizmus példáját az 1927-ben megjelent második novelláskötet (A legnagyobb úr) néhány darabja, elsősorban a címadó novella képviseli. Ezt a kor-szorongásokkal teljes írást —, mely a mai olvasó szemében helyenként a deportációk halál-vagonjának anticipációjaként hat — egyik kritikusa „komor, félelmetessé dagadó és fenyegetően szép novella“-nak és „egy megkötött és vergődő ember ájult lázadásá"-nak nevezte.4 Érdekes az a visszhang is, amelyet a novella az expresszionizmus hatása alatt álló fiatal Fábry Zoltánban váltott ki: „Itt őstehetség dolgozik látszólagos káoszban és szintetizálóan. Valaki fejest ugrik, hullámokat kavargat, és kiúszik döbbentő dolgok látásával és láttatásával — írta a recenziójában. — Itt ebben a novellában is újra birkózik valami élet, valami mondanivaló készül itt kitörni rettenetes erővel, és maga a történés is aláhúzza ezt a fanyarságot... aztán torzóban marad minden. Mert így van értelme, mert így akarja láttatni. Bs kevesen fogják látni, talán maga Darkó sem veszi észre, micsoda magasságok mélysége felé indult és ért el öntudatlan.“5 Darkónak a modern próza irányában történő ígéretes tájékozódása nem vált tartós jellegűvé, s későbbi novelláiban — melyekből a Magyar hegyek népe című gyűjtemény (1943) adott ízelítőt — teljes mértékben a hagyományos művészi formák jutottak uralomra. Legtöbb írására a többszörös stílushatás: a naturalizmussal kevert alapállásszerű realizmusnak és a romantikának együttes érvényesülése jellemző. A naturalizmus főleg a Szabó Dezső-örökségnek számító túlburjánzott expresszivitásban, valamint a leírás és jellemzés tömörkényiesen aprólékos körülményességében mutatkozik meg. Ez a két ellentétes feszítőerejű stílusmegnyílvánulás sokszor összefonódik és ma már nehezen élvezhető szöveget eredményez. Olyan típus-fogyatékosság ez, amelyre az író kritikusai gyakran rámutattak: a Zúzmara című regényről elismerő recenziót író Komlós Aladár elrettentő példaként pécézett ki egy bombasztikus mondatot l„Aratás elé lengette zászlaját az emberi élet meggyőzhetetlen vára, a gabonatermő édes anyaföld“)6, az író első teljes portréját megrajzoló Zapf László pedig valóságos fűzért állított össze az ahhoz hasonlóakból.7 A romantikát Darkó prózájában a népmese-elemek és motívumok gyakorisága és aktivitása alakítja ki. A realisztikus alaptörténet szerkezetében a népmese gyakran egyenrangúnak látszó szerepet játszik a valószerű történéssel és nemcsak a cselekményben és az atmoszférában, hanem a jellemzésben is fontos funkciót tölt be. Ezt a jelenséget már a korai elbeszéléseiben, például az 1922-ben írt Zseniká-ban is megfigyelhetjük; ebben a Krúdy-írások atmoszférájára is emlékeztető kisregényben az alaptörténetnek és a népmese-elemeknek szálai összefonódnak, és a hős lelkivilágának alakulásában a mese és a valóságról alkotott meseszerű sejtelem döntő jelentőséggel bír. Ugyanezt tapasztalhatjuk a 25 évvel később, 1947-ben írt Botondká-ban és kevésbé immanens szerkezeti Intenzitással az 1932-ben született Szárnyas ménes-ben is. A mese-telítettséget, a valóság és a népmese-elemek művészi összeötvözésére irányuló törekvést Darkó régebbi méltatól — az író székely eredetének és gyermekkori élményvilágának alapján — általában származási adottságnak fogták fel, de néhányan rámutattak az irodalmi hatás szerepére is. A szóban forgó vonatkozásban is elsősorban Szabó Dezső gyakorolt hatást Darkóra. A Két ember, egy árnyék-ban van egy olyan korai novella is — az ítélkezés napja —, melyben a „Csodálatos élet“ romantikus- naturalista hatása szinte a paródiát súroló utánérzés szintjén nyilvánul meg. A későbbi mese-telítettségű írásokban — melyek már inkább Tamási Áron prózájával mutatnak rokonságot — Darkó el tudta kerülni azt a buktatót, amelybe a „Csodálatos élet“ szerzője a népmesének és az irodalomnak teljes azonosításával, párosításával jutott. A székely származás és a székely mesevilág iránt érzett rajongás Darkó prózáját stiláris ős nyelvi szempontból is jelentős mértékben befolyásolta. Az a körülmény Egri Viktor: Beszámoló három új szlovenszkói könyvről. Prágai Magyar Hírlap, 1927. III. 27. 5 Fábry Zoltán: A Renaissance Könyvtár első három kötete. Reggel, 1927, 72. sz. 6 Komlós Aladár: D. I.: Zúzmara. Nyugat, 1926. II. 304. o. 7 Zapf László: Darkó István. Magyar írás, 2. évf. (1933), 342. o.
