Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - Gál Sándor: Kavicshegyek

ilyen rohadtul mély Itt ez a latyak. Lehajolt a hátsó kerék mögé, s jobb kezével megpróbált helyet csinálni. Mikor úgy gondolta, már elég helye lesz a keréknek, átment ■a másik oldalra, s a másik kerék mögül is kivájta a kavicsot. Az üregek mindkét oldalon megteltek vízzel. Beült a kocsiba, startolt, s megpróbált hátrafelé kimenni. De a kocsi meg se mozdult. Csak azt érte el, hogy még mélyebbre süllyedt. Hát ez így nem megy, gondolta. Mind a négy kereket ki kell szabadítani, talán akkor sikerül kimásznom.

Mögötte az egyik teherkocsi vezetője megindította a motort, és lassan, jobb oldalról kerülve, elindult. Felkapaszkodott a kavicshegy oldalára, kicsit meg is csúszott, de minden nagyobb nehézség nélkül átjutott a besüllyedt autó mellett a túloldalra. Az elsőt követte a másik teherkocsi is. Az is, bár nagyobb üggyel-bajjal, de elhaladt mellette.

Egyedül maradt.

Most az első kerekek mögül vájta ki a kavicsot. Pulóvere könyökig sáros és vizes lett. Nem törődött vele. Ki kell jutnom, ki kell jutnom, ismételgette makacs kitartással. Már négy óra van, és ötre ott kell lennem... Még sohasem késtem el, most sem fogok. Hallotta, hogy ismét teherkocsi közeledik, és azt is hallotta, hogy megáll, éppen azon a helyen, ahol az előbbi kettő állt. Talán ennek lesz kötele, és kihúzat, gondolta. Felegyenesedett az autó mellől.

— Mi történt? — kiabált a teherkocsi sofőrje.

— Besüllyedtem — mondta.

— Hát ez remek dolog, mondhatom.

— Mit csináljak? Nem tudtam, hogy ilyen ronda ez az út.

— Lassan ment neki, igaz?

— Persze...

— Félt, hogy összekeni a kocsit, ugye?

— Nem éppen .. Nincs véletlenül kötele?

— Nincs. És magának?

— Nekem sincs.

— Na látja!

Becsapta a kabin ajtaját, gázt adott a motornak, s az előbbi két kocsi vágta csapáson lassan elhúzott mellette. Most hosszú szünet következett. Nem jöttek a teherkocsik. A kavicshegyek tetejére szüntelenül ömlött a vizes kavics. A három teherkocsi nyoma lassan feltöltődött. A nedves kavicshegy állandó mozgása nem tűrt semmi egyenetlenséget. Fent a magasban a végtelen szalagok egyenletesen ontották a Duna mélyéből kivájt kavicsot.

Az út bal oldalán, a gödrök szélén talált egy deszkát. Azzal próbálta szabaddá tenni a kerekeket. Vagy tíz percig lapátolt megállás nélkül. A kerekek mögött üregek keletkeztek, melyek azonnal megteltek vízzel. Munkájának eredményét csak sejtette, de nem látta. S az idő haladt megállíthatatlanul. Elmúlt negyed öt, s egy milliméterrel se jutott se előre, sem hátra. Micsoda baromi ostobaság volt idejönni, dühöngött hangtalanul. Térdig vizesen és sárosán állt a pocsolya kellős közepén. Már nem törődött azzal, hogy nyakig sáros. Ez most már teljesen mellékesnek tűnt. Kikerülni ebből a lehetetlen helyzetből, mindenáron, ezt akarta. Arról, hogy miért jött erre, már teljesen megfeledkezett.

Újabb teherkocsik jöttek. Pár percre megálltak mögötte, de nem segítettek rajta. Mentek a maguk útján. Nem érdekelte őket a kátyúba jutott kocsi, sem a gazdája.

S már ő sem törődött a teherkocsikkal, nem várt segítséget. A deszkadarab, amely- lyel a kerekek mögül próbálta kilapátolni a kavicsot, felsértette a tenyerét; hosszú vörös csík maradt rajta.

Már nem volt dühös, sem ideges. Valami furcsa nyugalmat érzett. Ingén átütött az izzadtság. Gyönyörűen itt maradtam, állapította meg keserű mosollyal. Kinyitotta a kocsi ajtaját, beült és cigarettára gyújtott. Gondolkodott, mit tehetne, de semmi elfogadható ötlet nem jutott az eszébe. Már kételkedni kezdett benne, hogy a saját erejéből kijuthat ebből a kátyúból. Egészen príma helyzet, nemsokára beesteledik... Szép kilátás, itt tölteni az éjszakát, amikor... Káromkodott egy rövidet, s a félig szívott cigarettát a pocsolyába dobta. Valami megoldásnak kell lennie, olyan nincs, hogy innen ne lehessen kimászni. Begyújtotta a motort. Lenyomta a tengelykapcsolót, majd hirtelen kiengedte. A kocsi megugrott, de azonnal vissza is csúszott az előbbi helyére.