Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - Gál Sándor: Kavicshegyek

Megpróbálta ugyanezt, előre, de semmit sem ért el vele. Fogta újra a deszkadarabot, de most már nemcsak a kerekek mögül vájta ki a kavicsot. Tenyerét, ahol felhasította a deszka, csípte a víz.

Ojabb teherkocsik húztak el mellette mindkét irányban. Nem törődött velük. Megállás nélkül, lihegve kotorta a kocsi alól a kavicsot. Átment a kavicshegyek felőli oldalra, s ott folytatta a munkát. Szomjas volt és fáradt. Felette a kavicshegyek tetejére megállás nélkül ömlött a kavics. Zizegett a vízzel elegy áradat. Ojra lehajolt, es belemerítette a deszkadarabot a vízbe. Most látta csak, hogy a kocsi teljes egészében a kavicson ül. Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy teljesen hiábavaló minden igyekezet, innen ilyen primitív módon nem tud kiszabadulni. De ez csak egy pillanatig tartott. Ki kell szabadulnia! Ha nem érek oda öt órára, ott leszek hatkor vagy hétkor... Semmi sincs elveszve... Előttünk van egy egész éjszaka... Az egész éjszaka... Ez a gondolat felkavarta, emlékeket ébresztett benne, együtt töltött éjszakák emlékeit, forró ölelések emlékeit, csókok ízét. Gondolataiban megelevenedett az utolsó néhány hónap sok-sok emléke. Nincs semmi elveszve, nincs semmi elveszve. Az éjszaka nem öt órakor kezdődik; az éjszaka akkor fog kezdődni, mikor odaérek. Minden akkor kezdődik, ha ott leszek. Ami előtte történik, az egyáltalán nem számít. A latyak, a kavicshegyek, a teherautók, a sofőrök, mind-mind csupán rossz álom marad, belesüllyed ebbe a feneketlen pocsolyába, s itt is marad örökre.

A kikotort kavics helyét elfoglalta a víz. Nem látott már semmi mást, mint piszkossárga vizet, amely mindent elárasztott körülötte. Beletérdelt a pocsolyába, hogy mélyebbről tudja kikotorni a kavicsot. Fel se nézett már, ha teherautó dübörgött el mellette. Nem érdekelte, mi történik mellette és felette. Kijutni mindenáron, kijutni, mert az éjszaka nem öt órakor kezdődik ...

Hirtelen az eltaposott hörcsög jutott az eszébe. Micsoda ostobaság, gondolta, nem tudtam idejében lefékezni... Ha jobban figyelek, még élhetne... Ha jobban figyelek, nos igen, ha jobban figyelek, most nem lennék itt. Csakhogy az ember nem mindig tudja, mikor kell valamire odafigyelni. A hörcsögöt szétlapítottam, a kocsit belevittem ebbe a feneketlen pocsolyába ... Csupán azért, mert az adott pillanatban nem figyeltem oda kellőképpen.

Már nem is térdelt, hanem szinte feküdt az autó mellett. A deszkadarabot félredobta, s a tenyerével hányta az autó alól a kavicsot.

Teherautó közeledett a töltés felől. Megállás nélkül kapaszkodott fel a kavicshegy oldalára. A kerekek alatt megmozdult a laza kavicsréteg, és az autó oldalra csúszott lassú mozgással, s csendesen ráborult a mellette levő autóra, s az autó mellett fekvő férfira.

Az iszonyú terhet alig érezte. Egy pillanatra még felvillant előtte az út végtelen szürke szalagja, látta a szétlapított hörcsög gőzölgő tetemét, azután felvillantak előtte a kavicshegyek ormótlan, ég felé törő kúpjai. A kavics megállíthatatlan áradata ömlik, egyre csak ömlik; ki kell jutni innen, ki kell jutni mindenáron, mert az éjszaka nem ötkor kezdődik ...