Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - DISPUTA - Féja Géza: A magyar irodalom jövője
Jászi Oszkár és társaik közös hitében, Károlyi Mihály ban, az első Tanácsköztársaságban ... A két világháború között azután a népiek nem a nemzet, hanem a nép nevében szóltak, mert a nemzet fogalmát kisajátították az uralkodó rétegek osztálycéljaik szolgálatára, a népiek pedig nacionalista gőg és soviniszta elfogultság helyett népnemzetet akartak teremteni, és amennyire ez egyáltalában lehető volt, emberi kapcsolatok létesítésére törekedtek a közép-európai népekkel. Agonizálásnak tekinthető mindez? Ellenkezőleg: törhetetlen ragaszkodás a különb emberi élet jussához. Németh László ismeri irodalmunkat és történelmünket, ám agónia-elmélete feltűnő tévedések útjára siklatja. „Shakespeare századát nálunk egy végvári vitéz összegezi, barokk eposzunk Írója egy hadvezér, legvonzóbb jellemünk az utolsó nemzeti fölkelés vezére, legjobb stilisztája a száműzetésbe követő íródeákja“ — állapítja meg, és kesereg, hogy csupán a magyar katona bírt Európa tudatába hatolni. Ami Balassit, a „végvári vitézt“ illeti, még katonáskodása előtt, de a hadi zörej pihenőben is szüntelen tanult, rendkívüli műveltségre tett szert, a szelíd humanista kultúra éppen annyira Ihlette, mint a katonaélet, gazdag, sokrétű lírát teremtett. Ha költészetéből kivonjuk végvári verseit, lényegesen megszűkítjük ugyan, de még mindig nagy költő marad. Végvári költeményeit pedig távolról sem az agónia, hanem a vállalás, a hősi kockázat lobogó férfi-kedve jellemzi. Kövessük kissé a végvári vitéz útját, a XVII. században Ködi Farkas János Pannónia „szörnyű nagy romlása“ közepette „Kádár vitéz“ emlékének áldoz: „Fölemelé Kádár szemeit az égre, Mondván: „Uram Jézus, légy segítségemrei Nosza, jó katonák harczoljunk két kézre, Mert nem látok embert jőni segítségre. A zászlótartónak felszóval kíálta: Vidd el, fiam, vidd el a zászlót más útra! Hogy el ne vesszen mind urunk kevés hada, Mert Magyarországért meghalok én még ma!“ A magatartás félreérthetetlen: a halálba induló vitéz „agonizálás“ helyett az életet menteti „más útra“. Zrínyi Miklós nem csupán hadakozott, hanem nádorságra tört, legjobb hívei koronás főnek szánták, azért akarta saját erőnkkel kiverni a törököt, hogy azután saját államunk békéjét és biztonságát megteremtse. Államférfiül és költői képessége jottányival sem volt kisebb a hadvezérénél. II. Rákóczi Ferenc szelíd lelkű, rendkívüli gazdasági érzékkel és kulturális érdeklődéssel felruházott, békéié termett lélek volt, mégis függetlenségi harcba kényszerült, s ennek a harcnak az igazával fordult a világ közvéleménye felé —, kérdem: tehetett-e mást, és elődei cselekedhettek-e másként? Puszta létünket védték, de anélkül, hogy széles emberi igényüket feladták volna. Rákóczi harc közben meglepően haladó társadalomszemléletre tett szert, osztálytagozódása szerint mérlegelte nemzetét, ami pedig ítéleteit Illeti, néha mintha már Kölcsey hangját hallanék. „Békés“ intézkedések tömegét tette, különb nemzetet próbált szervezni, a számkivetés reménytelenségében íróvá nőtt, emlékirata mellett papírra vetette a világirodalom egyik legkülönb, legőszintébb Vallomását. íródeákja, Mikes Kelemen, megteremtette szépprózánkat, és a Marmara-tenger partján Is mosolyogni tudott. Agónia jele ez? Nem nehéz válaszolnunk. De tarthatatlan az a nézet is, mintha szorongatottságunkban egyoldalú katonakultúrát teremtettünk volna, ellenkezőleg: mind a végbeli Balassi, mind a nagy hadvezérnek mondható Zrínyi és Rákóczi sokrétű, teljes emberi élet és kultúra igényét hordozták, igényüket pedig legsúlyosabb megpróbáltatásaik közepette sem adták fel. A sátoraljaújhelyi öreg pálos, végül piarista templomhoz I. Rákóczi Ferenc kápolnát építtetett, belsejét a Golgothát megtestesítő szoborcsoport foglalja el, a paraszti barokk remeke. A csupa-izom Krisztus mintha Dózsa György halálra kínzott, mégis győzhetetlen teste volna, Mária nagyhúsú parasztanya, a mester a ruhán keresztül még a köldökét is kifaragta. A tragikus szoborcsoport csupa érzéki erő, halált győző élet. A tragikus életérzés nem azonos az agóniával, Németh azonban azonosítja a kettőt. Kará
