Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - FIGYELŐ - Dobossy László: F. X. Šalda
nyelvterületén, Nyitra vidékén. Érdeklődése itten néprajzi szempontok kielégítését is szem előtt tartja, s a munkát tanítványai bekapcsolásával végzi. E területről szerény kiadási keretek közt tanítványai gyűjtéséből is megjelenik egynéhány. Arany itt gyűjtött nyelvjárási anyaga elkallódott, épp úgy, mint ahogy elkallódott az előbb említett hatalmas kérdőíve is. Élete utolsó éveiben újból bekapcsolódott a nyelvtudományi munkákba. Előadással vett részt az 19B6-ban Debrecenben megtartott magyar nyelvészettel foglalkozó I. nemzetközi kongresszuson. Utána felolvasott a bécsi fonológiai kongresszuson is, s ez évben a budapesti Nyelvtudományi Közleményekben jelent meg hosszabb fonológiai tárgyú dolgozata. Arany A. Lászlónak könyörtelen betegsége és szerencsétlenül alakult életsorsa nem tette lehetővé tehetségének teljes kibontakozását és tudományos terveinek megvalósulását; mindazonáltal ilyen körülmények közt is mind befejezett és publikálásra került dolgozatai, mind torzóban maradt tudományos tervei és kezdeményezései, valamint munkája és tudós egyénisége tiszteletre méltó. Sima Ferenc F. X. Salda A diák, aki a magyar végekről — párizsi kerülővel — érkezett Prágába, körülnézett az ősi Károly Egyetemen s csakhamar megállapította, hogy szűkebb szakterületének professzorai közül főleg František Xavér Salda adhat legtöbbet. Ettől kezdve szorgalmasan látogatta a beteg lábával nehézkesen mozgó, eléggé mogorva megjelenésű és látszólag zord modorú professzor óráit, amelyekről pedig tömegesen maradoztak el a többiek, főleg a diákkisasszonyok. Šalda előadásainak az anyaga ugyanis nem volt államvizsga-tárgy, ő maga is csak kollokváltatott, de nem szigorlatoztatott, s doktori disszertációkat sem bírált. így aztán — legalábbis tanári működésének ez ultolsó éveiben — egyre kevesebb tanítvány vette körül. Könyveit országszerte olvasták, az akkori (a két háború közti) cseh irodalmi életnek a legnagyobb tekintélyű mestere volt, de az egyetemi előadásaira alig járt el nyolc-tíz hallgató. Igaz, meg kell hagyni, ezek az előadások nem szárnyaltak könnyedén, nem ragyogtak elegánsan, de még az írásművészetnek az a varázsos tisztasága sem áradt belőlük, amely pedig Šalda minden művét jellemzi. De más értékkel voltak példamutatók! Az alkotó szellem műhelyébe engedtek bepillantást; Salda akaratlanul is azt az igazságot szemléltette gyérszámú hallgatói előtt, hogy a végső forma kialakítását rengeteg előkészítő apró munka, adatgyűjtés, töprengés előzi meg; semmi nem születik készen, mindenért harcolni kell, konokul, kitartóan, a könnyebbség kísértéseit hittel leküzdve; nincsen jó termés mélyszántás nélkül, nincsen mű a részletek kidolgozása nélkül. S e kitűnő esztéta, aki már életében is nemzete irodalmának klasszikusa volt, az egyetemi előadásai során aprólékos kutatásainak eredményeit ismertette; a szó legsajátabb értelmében úttörő munkáról adott számot: a saját alkotásaihoz vezető utat tárta fel hallgatói előtt. Azokban az években a szimbolizmust elemezte szemesztereken át. A hallgató azt hihette, elveszünk a részletekben; ámde még be sem fejeződött ez a minden apróságra tüzetesen kiterjedő kollégium, már — az itt lerakott alapokra épülve — elkészült és megjelent az egyik legragyogőbb Salda-esszé: az „isteni csibész, Jean-Arthur Rimbaud“ rejtélyes életművét értelmező könyv, amely méltán sorakozik a nemzetközi Rimbaud- irodalom kiemelkedő darabjai közé. S persze mindaz, amit Šalda az egyetemi óráin oly körülményesen adott elő, éppúgy láthatatlanul épült bele e műbe, mint ahogyan a pompázó új ház is legfeljebb csak értő szemnek árulja el, mennyi anyag, mennyi munka és mennyi lelemény kellett megalkotásához. Šalda professzor úr diákjai akkortájt töprengtek is rajta: nem lett volna-e hasznosabb, ha a végleges művet olvassa fel. Persze, neki volt igaza; hiszen aki jó építészeket akar formálni, szintéh nem kész épületeket mutat be (ezek úgyis megtekinthetők), hanem a módokról és feltételekről szól, amelyeknek vonalán — jó kézbe kerülve — az anyagból épület lesz.
