Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kósa László: A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai
Kósa László „Vallyon, a ki tsak valamit lát, nem veszi-é észre, mitsoda kintsek vagynak el-rejtve avagy-tsak azokban az énekekben-is, mellyeket víg asztalaiknál mondanak anya-nyelvekben gyönyörködő édes miénk?“ „Ez bizonyára olly dolog, a mellyet minden, valaki Nemzetének betsületét és a tisztességes tudományoknak gyarapodását igaz szívvel óhajtja, nem tsak kedvesen jogadni és önként rajta kapni, hanem ki-telhetöképpen elő- is segélleni tartozik, úgy hogy attól sem költségét sem fáradtságát ne sajnálja;“ (Részletek a pozsonyi Magyar Hírmondó 1782. január 16-i számában megjelent, a népköltészet és a régi irodalmi alkotások összegyűjtésére buzdító felhívásból.) „Nálunk még 300 éve ugyanaz a dal zenghetett várban és kunyhóban. Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a magyar dalhoz. Megőrizte a régi kincseket, díszruhákat, fegyvereket. A dalt abbahagyta. A kunyhó hű maradt, megőrizte a régi kincs értékesebb felét: a lélek ősi bútorzatát. Az egész magyarságét: a magáét is, amit felülről kapott. Amit háromszáz éve az Eszterházy-palotákon daloltak, azt ma már nem tudják. De tud még belőle Szalai Zuza, kis töpörödött öregasszony, Kolon nevű kis zoboralji faluban. Tudnak öreg harisnyás székelyek. A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni.“ (Kodály Zoltán: A magyar népzene) 1925-ben a nemzeti műveltség féltése íratta le Kodály Zoltánnal az utóbb idézett ünnepélyes sorokat. Az újabb kutatások nyomán, ma már nem látjuk olyan egységesnek a múlt magyar kultúráját, mint ahogyan ő vázolta ebben a néhány mondatban, de az aggodalmat sok év után, más körülmények közt is magunkénak, a buzdítást jogosnak érezzük. Abban az időben, a húszas évek derekának Magyarországában mostoha gyermek volt a népi kultúra. Néhány nagyműveltségű tudós jórészt elszigetelten ápolgatta. Bartók és Kodály pedig nap mint nap tapasztalhatták a meg nem értést vagy a rosszindulatot. Akkor a zoboralji dallamok megmaradásáról volt szó, ma arról, hogy a Király- helmectől Somorjáig húzódó falvakban el ne kallódjék a magyar népi kultúra, t Neves elődök A magyar néprajzi kutatás több mint kétszáz esztendős története szorosan összefonódik önismeretünk történetével. Azok a férfiak, akik a polgári nemzetté válás folyamán „felfedezték“ a nemzeti kultúrát, nem voltak etnográfusok, mégis legtöbbjük jelentősen segítette a néprajztudomány kibontakozását. Bizonyára mind ez ideig senki sem vette számba, hogy ezek közül a jeles elődök közül hányan s milyen sokan származnak az egykori Felső-Magyarországról, a mai Szlovákia területéről. A szülőhely, a környezet hatása gyakran jelent életfogytig tartó élményt. Mikszáth szülőföldjén aligha kell beszélni a hazai vidék és emberek egész életműben jelenlevő emlékéről. Távol áll tőlünk, hogy a gyermekkor környezetének, egy-egy táj meghatározó erejének túlzott a csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai
