Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
is visszatértek. Még a szavai sem térhettek vissza. Ma az emberség Európa mostoha gyermeke. Hiába hívom a szlávot: ember nem felel többé. Mi e tájakon magyarul mindig embert mondtunk. Mondhattuk: Ady volt magyar örökségünk, és Masaryk csehszlovák hozományunk. Elorozhatatlan vagyonnak — a humánumnak — lettünk kincstartói, sáfárai, elkötelezettjei. Mi embert mondtunk akkor is, és csakazértis, amikor e hazában a szláv hangok csak a német barbarizmust tudták igenelni, és mai némítottságunkban is embert őrzünk, zálogot, kincset, hűséggel meg- verten és türelemmel. Amikor az embertelenség háborúja véget ért: a szláv emberség visszhangját vártuk, a testvéri meglátást és szolidaritást, a köszönet szavát az e tájakon végzett mentő és megtartó szolgálatért. Mi embert mondtunk magyarul, és a mai csehszlovák válasz: nagyszláv politika lett. Ojra hatalmi totalitás, erőtér, melyben mi újra „téridegenek“ lettünk: kiküszöbölendő elemek, büntető szankciók áldozatai. Mi embert mondtunk, és embertelenséget arattunk. Ki ismerhet ennél nagyobb csalódást? Fáj, fáj, nagyon ... Mi változott? , . . „ ,. ... míg jogosb, az erősebb, egyetlen vérző, ütköző seb hazám, hazád, a Dunatáj. Az 1940-ben írt sorok semmit sem vesztettek aktualitásukból. Amíg az erősebb joga érvényesül, amíg a faji kizárólagosság a zsinórmérték, a vox humana a legyőzöttek sorsában osztozik. A szláv felelet ma győztesek felelete: Kollár emberségparancsa érvényét vesztette. Ami ma tájainkon uralkodik, az a pángermanizmus nagyszláv fordítása. Az áldozat tegnap és ma egyformán ml vagyunk. A magyar kisebség, mely szellemi és erkölcsi igénymaximummal él, kisebbség, mint az emberi jogok köteles álmodozója és muszáj- hívője, megtartója és megőrzője. A pángermán barbarizmusnak tegnap csak ez a magatartás mondhatott vétót: „Erkölcsi magatartás: erre gúnyosan néznek a siker bálványozói, a tett emberei. A kisebbség csak oly erkölcsi tanítást fogadhat el, mely nem szűkíti, de kiterjeszti az emberi jogokat. (Peéry, 1943. IV. 28.) A hatalmi jog: szűkítő, kirekesztő, likvidáló jog. Hatalmi csoportulás csak a hatalmi princípium embertelen törvényeit gyakorolhatja. Tolsztojhoz kell visszalapozni, aki 1910-ben a Kramar elnöklete alatt Szófiában összeülő szláv kongresszus címére intézte figyelmeztető sorait: „Ez az (pángermanizmus elleni) új egyesülés okvetlenül ugyanazon tevékenységre kényszerül, amely nemcsak más szövetségek ellen való harcban jog kifejezésre jutni, de úgy is, mint a gyengébb egyesülések és az egyes személyek elnyomása és kizsákmányolása. Igen, az egyesülésben van az emberi élet értelme, célja és üdve, de a célt és üdvöt csak akkor érjük el, ha az egész emberiség egységéről van szó, az egész emberiséggel közös alapon és nem az emberiség kisebb vagy nagyobb részeinek egyesüléséről korlátozott külön-célok miatt... Ha az igazi haladásnak tudatosan akarunk szolgálni, úgy az ilyen külön szövetségeket nem előmozdítani, hanem akadályozni a kötelességünk. Az egyesülés a kulcs, mely az embereket a rossztól megszabadítja. Hogy azonban ez a kulcs teljesítse feladatát, egészen mélyre kell bedugni, addig a helyig, ahol a lakatot tényleg nyitja, nehogy lakat és kulcs eltörjön." 1917-ben Tolsztoj földje lett emberek nacionalizmuson, sovinizmuson, imperializmuson túl érő egységének hazája, ígérete és igézete. Alom és valóság találkozott, és egy Romáin Rolland autoritása nyugtázta a célt, mely nem lehetett más, mint a „kommunizmus és humanizmus koegzisztenciája: a kommunizmus és humanizmus természetes és logikus egybeesése". Ha a koegzisztenciát, emberi egység e nélkülözhetetlen lényegét keresed tájainkon: idegenségre, másultságra döbbensz. A „Keleti Svájcnak“ indult ČSR hét évi fasizmus után „nemzeti és szláv állammá“ alakult. (Široký) UNRRA segély érkezik: hónapok óta az első zsír, és a kommunisták újságjában megjelenik a tiltó parancs: „Ügyelni minden üzemben, hogy magyar vagy német munkások ne kaphassanak szalonnát“: Világ proletárjai, egyesüljetek! Világ proletárjai e tájakon többé nem egyesülhetnek, és a košicei Pravda fejéről csakhamar lekerül a kötelezőnek hitt szolidaritás-parancs. Ilyen előzmények után már senki sem csodálkozott Šoltés miniszter kassai kijelentésén (Pravda, X. 9.): „Ki kell amellett tartanunk, hogy ezen a földön... nincs többé magyar elemnek mit keresnie." Amikor 15 évvel ezelőtt Az Üt címen megindítottuk a magyar antifasizmus szlovenszkói lapját, az első oldal első szavát a szlo
