Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal
„Mert a hidak összekötnek valamit, s az emberi lélek legmélyebb szándéka — higgyük ezt ma is — a kohézió. Mindaz, ami szenvedély ma a világban, elmúlik egyszer. De a híd, mely ez években épült, megmarad. Ezt így kell hinni, s csak ez számít." (Márai Sándor, Magyar Hírlap, 1942. VII. 1.) fis a szlovenszkói magyar író a vérfertőzés éveiben tovább épített a hídon, mert: „Makacs ez a szellem. Nem tágít a megegyezés törvényei mellől akkor sem, ha két oldalról támadják is érte" (Esti Újság, 1939. V. 26.) .. Az Isten is közvetítésre, nemzetek közti kiegyenlítésre ... más nyelv és kultúra, lelkiség és alkat megértésére teremtett nyugati polgároknak a régi városok bástyái közé ... Tolmácsoknak születtünk. Hálátlan szerep, mert a tolmács az álláspontok és igazságok ütközőpontján áll, s kicsit mindkét fél igazságát respektálja. Es ki mondana le a közvetítés örökké fontos veszélyének férfivállalásáról?“ (Peéry: Perem-magyarok). Hidat csak férfiak építhetnek, emberek, kik az ár ellen tudnak úszni, kik a szeny- nyes áradatot megfékezhetik ős áthidalhatják. A fasizmus gyűlölet-hullámain könnyű a sodródás, de nehéz az ellenállás, a más irányú és célú híd építése. A magyar író mégis megkísérli a non possumus e legnehezebb formáját: „Túsznak, fogolynak, páriának — mindegy ... de európai törvény parancsolja, hogy ki kell tartani. Ki kell tartanunk, hogy szelíd, de makacs figyelmeztetésül, létünk példájával idézzük e sok színben gyönyörű föld törvényeit. (Peéry: uo.) De ez a próbát kiállt szelíd, de makacs figyelmeztető példa ma az Ábelek sorsán osztozik: a hidak újra elsodródtak. A fasizmus tegnapi tette — a faji tekintetnélküliség — kísérteties egyezéssel ismétlődik legyőzetése után is, csak a mottó, csak a tanulság és tanúság marad változatlan. Győry Dezső pozsonyi rezignációja a Duna-táji emberről ma történeti ítéletként zeng: Hidat verhetne s csak az árkot ássa, gyakran felejti, mi a hivatása. S míg testvérkéztől fojtva dől a rögre, a szélben mintha Európa hörögne. 9. A gyűlölet újra győzött, de a legyőzött, a megfojtott nemcsak a szlovenszkói magyar kisebbség, de több ennél. A vesztes neve: Európa. Európa a humanizmus teljes komplexuma, Európa, ahogy azt Heinrich Mann határozta meg egyszer: „Ideen lieben, aber ihrer Verwirklichung die Härte nehmen, Übergünge suchen. Das Herkommen achten noch dann, wenn man es verwirft. Mit Menschen gütiger werfahren, als mit Gessinnun- gén, sie schonen, als immer mögliche immer bereite Pflanzstätten der Ideen.“ Hol van ma ennek az Európának a nyoma? A vájtfülű szlovenszkói magyar költő már tegnap tudta, hallotta mindazt, amit a tájainkon uralkodó mai faji kizárólagosság még nem hallhat és nem tudhat — mindnyájunk közös vesztére és kárára. Itt túszként, fogolyként, tanúként, páriaként, de szólni kell nem magunkért, de azért a többért és többletért, amit mi mint a vox humana elkötelezettjei jelentünk a mások szemléltetésére. Aki minket kisemmiz, aki minket megtagad, az a jót tagadja meg, az enhusába tép, és magát kisebbíti, hitelét, lényegét, melynek tegnap és ma mi voltunk és vagyunk próbája, tükre, felmentvénye és elmarasztalója: „Ha szlávot mondasz, akkor ember feleljen neked", Kollár a szlávságot emberséggel azonosította. Van rá oka és joga: gondoljunk Húsra, Komenskýre, Masarykra, Saldára, Nejedlýre, Bezručra, Hašekre, Čapekre, Hviezdoslavra. Gondoljunk Reymondra, Gorkijra, Fegyinre, Vera Fignerre és Leninre. Emberségnek van-e nagyobb példája, mint Tolsztoj? És honnan jött az első jeladás emberségre, mi felelt radikálisan a világ imperialista bajaira, hatalmi betegségeire? A háborút bélyegző első szavak a rádió hullámain 1917-ben újra csak szláv hangok voltak. A szláv forradalmi emberség a világ népeitől várta a feleletet. Húsz év múlva a pángermán hatalmi tudat új háborút robbantott ki. A háború a német fasizmus legyőzetésével ért véget. Az embertelenségnek háborúra szervezett erői csatát vesztettek, amiből logikusan következik, hogy az emberséges élet lehetőségei
