Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - DISPUTA - Kardos István — Pogány István: A szép magyar vers és tanulóifjúságunk

port által indikátoronként maximálisan elérhető súlypontok összegét (nyilvánvaló, hogy ez csakis 550 lehet), nagyon könnyű a táblázat utolsó függőleges sorában feltüntetett ténylegesen elért pontértékek minősítése. Az utolsó vízszintes sor („Együtt“) csupán az ellenőrzést szolgálja.

Tudjuk, hogy ez a kutatás sem általánosításra, sem feltétlen ítélkezésre nem jogosít fel bennünket. A tényanyag csak a vizsgált sokaságokra vonatkozik, ezeket pedig nem tekinthetjük teljes értékű reprezentatív jellegűeknek.

Mi sem lenne azonban gyávább magatartás, mint lemondani a szubjektív vélemény jogáról is. Ezt nem tesszük, s véleményünk röviden összefoglalva a következő:

A vizsgált tanulók átlagos eredménye százalékban kifejezve 43,66. Ez az eredmény nem jó. Megítélésünk szerint a 75 %-on felüli eredményt tekinthetnénk megnyugtatónak, a 60—75 közöttit közepesnek. A kapott eredmény ennél sokkal gyengébb. Hol a hiba?! Az az érzésünk, hogy iskoláinkban az irodalmi oktatás súlypontja téves. Az irodalmi oktatás számos iskolánkban lélektelen, verbális, — barbármunka. Azaz kényszermunka. Mind a pedagógus, mind a tanulók számára „az adott helyzet kötelessége“, legfeljebb az „illik kötelessége“. Lehet, hogy nem így van (bár ne így lenne...), de akkor vajon mivel magyarázható, hogy nemzeti költészetünk gyöngyszemei csupán futó értékek életünkben? Egyszeri vendégek, mulandók, halandók. Vagy mégis tévednénk? De a korosztályonkénti összehasonlítás nagyon is egyértelműen tanúskodik. És nem is csak a nem magyar szakos tanítójelöltjeinkre gondolunk, hanem a 30—40 éves tanítók között végzett próbafölvételünkre Is (átlageredményük 24 % volt). Valamikor egy fiatal hazai költővel vitatkoztunk, azt bizonygatta, hogy az irodalmat „nem lehet tanítani“. Akkor ellenkeztünk, most, a fenti eredmények ismeretében magunk is valljuk; az irodalmat közönséges iskolai tananyagként valóban nem lehet s nem is szabad tanítani..!

De ez a vélemény már-már kilép a szociológia hatásköréből. S csupán azt mondhatjuk, hogy úgy látszik, a magyar nemzeti líra hajdani politikai, forradalmi, etikai élő hatása fokozatosan elhalványul a mi pátriánkban.

Ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy kutatásunkat csupán adaléknak tekintjük. De hiszünk abban, hogy e pirinyó mozaikkövecske is megindíthat egy vizsgálatfolyamatot, mely hitelesebb fényt derít majd a mai ember társadalmasulási folyamatán belül a nemzeti öntudat alakulását befolyásoló tényezők hatóerejére és hatási mechanizmusára.