Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - FIGYELŐ - Dobossy László: Prága varázsa

miként függnek össze a város fejlődéstörténetével.'

Karéi Krejčí a modern irodalomtörténeti kutatásnak azt az irányát műveli (és érvényesíti jelen könyvében is), amelyet a szociológiai módszer alkalmazása jellemez. Most, amikor főleg Nyugaton, de nálunk is, egyre nagyobb tért hódít az a fajta irodalomtudomány, amely a szóművészeti alkotásokat nem a közösségi funkciójuk szerint, hanem esztétikai egyediségükben vizsgálja, különleges elismerés jár — gondolom — az olyan kutatóknak, akik (mint Karéi Krejčí is) a pozitivizmus legjobb hagyatékát továbbfolytatva óriási és mindig pontos adatismerettel az irodalmat az emberi alkotó szellem egyik, bár korántsem egyetlen megnyilvánulásaként fogják fel; épp ezért nem •a kifejező eszközöket tanulmányozzák (jóllehet ezek iránt sem érzéketlenek), hanem elsődlegesen az irodalom közéleti szerepére: tudat- formáló, társadalomváltoztató hatására kíváncsiak. Ennek folytán — ahogy jól látható ez Krejčí Prága-könyvében is — gyakran kénytelenek jobb ügyhöz méltó buzgalommal és tiszteletet keltő erőfeszítéssel másod- vagy ti- zedrangú szerzeményeket, sőt nem egyszer irodalomalatti termékeket is részletesen boncolgatni; hiszen ezeknek a legendaképző szerepe esetleg nagyobb, mint a mesterműveké.

Ezzel már körülbelül jeleztük is Karéi Krejčí Prága-monográfiájának a módszertani sajátosságát. Célja pedig annak a rejtélyes útnak- módnak a földerítése, amely egy-egy akár történelmi, akár magánéleti eseményt kiemel természetes környezetéből, rendkívüli vonásokkal •gazdagítja egyes elemeit, s így legendát sző az esemény köré. A későbbi fejlődés, további színeződés során e legendából (ha ugyan nem felejtődik el) vagy népmese — tehát folklór- anyag — lesz, vagy pedig az irodalmi feldolgozás révén új, változott formájú életet kezd.

Természetesen más törvényszerűségek szerint működik e folyamat, ha a legenda-képződés, majd a kialakult legenda irodalmasitása történelmi események körül alakul ki, ahogy ezt Krejčí könyvének főleg az első három fejezete taglalja, először az úgynevezett „vyšehradi mítosz“ vagyis a Pfemysl-mondakör kapcsán, majd a „királyi Prága“ vagyis a Luxemburg- dinasztia mondái hagyatékát elemezve, végül a huszita kor „hősi és tragikus“ eseményeinek mondái és irodalmi továbbélését bemutatva ...

A további fejezetek is szorosabb vagy lazább kapcsolatban maradnak a történelmi fejlődés egy-egy nagy mozzanatával (hiszen ez lényeges eleme szerzőnk módszerének), itt azonban már fokozatosan, egyre nagyobb számban magyaráz olyan prágai legendákat is, amelyeknek elsődleges forrásvidéke nem a történelem,

hanem a magánélet, vagy még inkább az az általános emberi törekvés, hogy valamely figyelemkeltő eseményt vagy jelenséget a képzelet erejével egyetemes összefüggések távlatába helyezzen. így a „fantasztikus Prágáról" szóló fejezet kiindulási anyagát II. Rudolf császár és király uralkodásának kora adja, de a szerző — indokoltan — itt tárgyalja azt a sokszínű korábbi és későbbi mondavilágot is, amely egyik főeleme a prágai legendakörnek s amelynek a hősei ismert varázslók, csillag jósok, alkimisták, csodarabbik és társaik. Ahogy Rudolf kora és udvara valósággal melegágya volt a fantasztikumnak, s ide futott össze minden korábbi szál és innen indult ki számos későbbi vonal, hasonlóképpen a prágai szentek erdejét megidéző fejezet természetszerűleg az ellenreformáció századára és a barokk művészetre támaszkodik, ám szükségképp visz- szatekint az előzményekre (pl. Nepomuki szt. János története kapcsán) s a legendák továbbélésének különös változatait napjainkig követi.

Szerzőnk kitűnő érzékére és elmélyült alaposságára vall a mód, ahogyan észreveszi és kifejti, hogy a polgárosodás korában, a nemzetté válás során (a XIX. században) lényegileg megváltozott a legendák képződése és szerepe: a vallási hit helyét a hazafiúi buzgalom váltotta fel; a legendák módosultak, de nem szűntek meg. S Krejčí a vizsgált jelenségek belső tartalmára ügyelő tudós érzékenységével helyesen mutat rá, hogy a polgárosodás korának éppúgy megvannak a „legendái“, mint a védőszentekkel és királyi hősökkel benépesített feudális kori tudatvilágnak. S ennek kapcsán remek fejezetet szentel a nagyváros rejtelmeit fölfedő s a múlt században Európa-szerte any- nyira divatos műfaj csehországi (cseh és német) változatának. Végül — ugyancsak nagyon tanulságosan — nem mulasztja el, hogy a munkásosztály és a munkásmozgalom keletkezése illetve kibontakozása során meghonosult modern nagyvárosi munkás-folklór jelenségeit meg ezek irodalmi feldolgozását is kellően méltassa.

Krejčí ezt az itt csak vázlatosan jelzett hatalmas anyagot a bizonyító adatok mérhetetlen gazdagságával veszi körül. Előadása mégis mindig-vonzó és érdekes, hiszen az adatokat nem öncélúan közli, hanem azzal a szándékkal, hogy városának múltbeli és jelenlegi életét új meg új oldalakról világítsa meg. Ezt méltatva szívesen hozzuk szóba azt is, hogy szorgos vizsgálódása során Krejčí több magyar anyagot is feldolgoz, nevezetesen Nagy Lajos király prágai hadjáratának tréfás mondává színezett történetét Arany János eposza, a Toldi szerelme nyomán, és Az ember tragédiájának két prágai színét a fantasztikus Prága légköré-