Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Deme László: Nemzeti és nemzetiségi kultúrák és nyelvek a szocialista társadalmakban

És mit jelent mármost — tartalmában és horderejében — az, hogy gondolkozni, s különösen az alkotó gondolkodás fokáig eljutni minden ember általában egy nyelven tud: az anyanyelvén?

Nézzük ezt először a szókincs példáján!

A szó a valóságnak egy-egy — létező vagy elgondolt — darabjáról társadalmilag kialakított fogalom rögzítője és felidézője. Amikor a kisgyermek szavakat tanul, tulajdonképpen a dolgoknak társadalom szentesítette fogalmaival (s azok nevével) ismerkedik meg. S így a magyarul beszélni — és gondolkodni — tanuló gyermekben egyetlen fogalom alakul ki a fa tükrözésére, akár élő az, akár holt anyag. A szlovák gyermekben viszont önálló fogalomként rögződik a strom (= élőfa) és a drevo (= faanyag); a német gyermekben is a Baum és a Holz, az angolban is a tree és a wood.

És a szó nemcsak azonosít a tárggyal, hanem egyben el is különít, elhatárol a többi fogalomtól. Azonosítás és elkülönítés egymást feltételező mozzanatok a fogalomalkotásban; de a különféle nyelvek szavai különféle fogalmi tartományokat vonnak egybe és választanak szét. Gondoljunk akár csak arra: a magyarban a szem mint testrész és mint látáskészség egy fogalom két arca (pl. jó szeme van}; a szlovákban az oko és a zrak szó ezt két fogalommá különíti. Sőt: a magyarban szem a búza, a szőlő szeme is; a szlovákban a zrno szó ezt inkább elkülöníti az előbbiektől, mintsem hozzájuk kapcsolná. — S a fogalmak terjedelmében és kapcsolataiban egy kissé benne van kialakulásuk története, abban meg a társadalom művelődésének ezer apró történelmi mozzanata.

S ráadásul: a szavak nagy részének van egy harmadik arculata is még. Nemcsak azonosít és elkülönít, de a nyelvek nagy részében elhelyez is. Vegyünk csak olyan egyszerű példákat, mint a pótkocsi meg a vlečka, vagy az orkán- lkabát] meg a šušfak! (A szlovákiai magyarnyelvűségben ugyanis a vlecska meg a sustyák nem is ritka vendég.) — Nos: a szlovákban, a szlovákul beszélőgondolkodó ember számára, a vlečka szónak a vliecf (= húz, vonszol) igével, a šušfak-nak meg a šuštat (= zizeg, suhog) alapszóval való kapcsolata többet jelez, mint a tárgyat magát: árulkodik fogalmi kapcsolatairól, s ezen át tulajdonságairól is. Ugyanígy a magyarban a pótkocsi, de még az orkán (kabát) szó is: a magyarul beszélő számára elhelyez a fogalmak rendszerében, az összes pót-ok és az összes kocsi-k között; illetőleg utal a kabát viharállóságának legmagasabb fokára. — De a helyi magyar nyelvhasználatba átszüremlő vlecska meg sustyák semmi másra nem képes, csak azonosításra. Mert alapszó, elemez- hetetlen és kapcsolatok nélküli valami; s az alapszó pusztán identifikál; a származék meg az összetétel az, ami elhelyez, besorol; ami motivált, mert mo tívumokra bontható; s ennek révén mélyebb beépülést jelez és tesz lehetővé a fogalmak rendszerében.

Persze egy-egy vlecska önmagában még nem hoz bajt. De a pusztán azonosító értékű, a nyelvben családtalan alapszók tömege a felhalmozódásnak egy bizonyos fokán veszélyessé válhat, mert fogalomrendszer helyett merő nomenklatúrát teremt, mégpedig nyelvben és agyban egyaránt. A sok családtalan, pusztán megnevezésre való idegen szó felbontja a nyelvben és a gondolkodásban a fogalomalkotás szisztémáját, elfedi a dolgok egymás közötti összefüggéseit. Ezzel metafizikus irányba tereli, izoláló rendszerűvé fejleszti a gondolkodást, minthogy a világ így a dolgoknak nem rendszereként, csak halmazaikként rögződik és vésődik az agyba.

És ez még inkább így van a mondatalkotásban.

A mondat a gondolat eleven valósága; a mondatfűzés módja egyben gondolkodási forma is. A mondatban összekapcsolódnak a fogalmak, viszonyba állnalí egymással; a mondat aktuális ítélet, viszonyulás a valósághoz, s mint ilyen, egyéni logikánk terméke; de formáiban a társadalom közös logikájának vet’ü- lete, amely — jól vagy rosszul, közvetlenebb vagy követettebb módon — a valóság, a dolgok logikájának kollektív tükröződése. Minden nyelv mondatalkotási rendszere egyfajta logikai rendszer is egyben, mely tükrözője ugyan a valóság logikájának, de nem azonos vele, s nem is a mechanikus követés viszo