Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Deme László: Nemzeti és nemzetiségi kultúrák és nyelvek a szocialista társadalmakban

nyában kapcsolódik hozzá. Tehát minden nyelv mondatalkotási rendszere és logikája más és más; de mindegyiké rendszer önmagán belül. S ha ez a rend szer megbomlik: a gondolkodás maga válik ezzel az egyénben szervtelenné, bomlottá, felemássá. — Ha fogalomrendszert kialakítani csak egy nyelven lehet, a dolgok logikájába behatolni még inkább csak egyen: vagy ezen, vagy azon, de semmiképp sem a kettő keverékén.

Márpedig minden embernek állampolgári feladata és kötelessége ma, hogy megtanuljon gondolkodni, azaz megismerje és megértse a valóságnak — természetnek és társadalomnak — nemcsak tényeit, hanem törvényeit, azaz szerkezetét, összefüggéseit, mozgását is. S itt, a szocialista társadalmakban nem lehet a leglényegesebb kérdés az, hogy milyen nyelven, csak az, hogy milyen fokon, milyen mélységben.

3. Mit jelent mindez a nemzetiségi magyar szellemi élet reprezentáns rétege, a sajtó és a rádió munkásai számára? [Kellene beszélni itt a pedagógusokról is, főleg a nem magyar szakosokról, akik szakjukat nem tanítási nyelvükön ismerték meg, s így nyelvhasználatukban egy jóval alacsonyabb szinten rekedtek meg, s azt adják tovább nyelvben-gondolkodásban. De ez másik, önálló, mert igen nagy fontosságú téma.) — Sajtó és rádió dolgozóira sokrétű és bonyolult feladatot ró mindez; egyénileg és kollektíve; nyelvhasználat és nyelvművelés területén egyaránt.

Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a nemzetiségi helyzetű magyar kultúrákban kedvezőtlenebbek az adottságok, s így nagyobbak a veszélyei a provincializá- lódásnak, a nyelvi és gondolkodásbeli megrekedésnek és különfejlődésnek, akkor ebből az következik: a szellemi hatórétegnek vállalnia kell a közönség nyelvi nevelését, tudatosabban és összefogottabban a nemzeti helyzetben levőknél is. S ha elfogadjuk azt, hogy a magyar nyelvű társadalmak nyelvi egységének fenntartása szükséges, mert előnyökkel jár, akkor ennek a rétegnek mindent meg kell tennie, hogy nyelvhasználatában minél közelebb maradjon a magyarországihoz, mint ami a legkedvezőbb helyzetben fejlődött és fejlődik, s ezért a legmagasabb fokot érhette el. Persze azzal a záradékkal, hogy a hibákat, a pongyolaságokat még ebből sem érdemes átvenni; azaz köznyelvi élményeinket is bírálni és rostálni kell, minden fokon. (Mindez persze értelemszerűen érvényes más nemzetiségi csoportokra, például a magyarországi nem magyar nyelvűekre is.)

Összehasonlítva a szlovákiai magyar nyelvhasználat mai állapotát az öt-hat évvel ezelőttivel, határozott eredményeket láthatunk a fentebb leírt szempontból. Még inkább a jugoszláviai magyar nyelvhasználatban: az ottani felelős magyar értelmiség láthatóan felismerte már ezt a problémát, és sokat tett megoldása érdekében. A Magyar Szó és az újvidéki magyar rádió nyelve gondos, igényes, és egyre jobban visszaközeledik a központihoz, egy korábbi — némileg szeparatív — korszakához mérve. Ami meg a közönség nevelését illeti: a szlovákiai magyar sajtó most keresi ennek a módját; a jugoszláviai viszont már meg is találta. Nem is csak a sajtó és a rádió példájával, hanem ennél közvetlenebb eszközökkel is igyekszik már szolgálni a tömegek magyar nyelv- használatának fejlesztését, csiszolását. Leghatékonyabb szerve ennek a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesület. Az ottani nemzetiségi magyar nyelvi életnek és nyelvhasználatnak elég sok a sajátos problémája, s így a jugoszláviai magyar nyelvművelésnek sok az olyan feladata, amely — pluszként vagy mínuszként — eltér a magyarországi nyelvművelőkétől, s inkább a szlovákiai magyar nyelvhasználat gondozóival közös. S ezért bármekkora segítség is számukra az, hogy a magyar nyelvművelés vezető munkásai időnként előadássorozatokat vagy szemináriumot tartanak számukra, a feladatok dandárjával — ezt helyesen látják — saját belső erejükből kell megbirkózniuk.

Nincs-e itt ellentmondás? Aközött, hogy a nemzetiségeknek és anyanemzetüknek közös legyen a nyelve, noha mindegyiküknek önálló és sajátos a kultúrája; és másrészt aközött is, hogy a közös nyelvet a központitól, a nemzeti körülmények között fejlődőtől lehet a legjobban megtanulni, de a nemzetiségi