Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - Duba Gyula: Tárgyalás előtt
Duba Gyula iávgyaiás etőii Látta a két fekete hajú, vállas fiatalembert, ahogy lusta léptekkel, himbálódző járással megy az utcán. Kifelé fordított lábfejjel mennek, igazi gonosztevő járással, amely a dzsungel csapásán lépegető tigrisre emlékeztet, mely látszólag nem törődik környezetével, de belül az idegei és az érzékei készenlétben vannak, hogy a legcsekélyebb jelr^ dolgozni kezdjenek, és cselekvésre feszítsék az izmokat... A két fiatalember is ilyen lépegető fenevad volt, hétköznapiságuk és gondtalanságuk mögött látta az éber gonoszságot. Hiába nézte a mosolygó csapost, ahogy szőke kefehaja a mennyezet felé mered, és feltűrt ingujjal, szabályos, fürge mozdulatokkal tolja a korsókat a fehér sugárban ömlő sör útjába, s közben jókedvűen beszélget a pincérnővel; a pincérnő karja vállig csupasz és a bőre fehér, de ezt Is hiába nézte; a csapos háta mögött, a pincébe vezető ajtó felett két papírzászlócska volt a falra tűzve, egy csehszlovák és egy szovjet zászló, előttük öt borosüveg, és mellettük, a szekrényen, egy vázának támasztva a panaszkönyv, a könyv kartonfedelére ceruzával dús mellű, hullámos hajú nőt rajzolt valaki, de mindezt hiába nézte, mert egyre csak a két fiatalembert látta és a feleségét, ahogy szembe jön velük. A felesége nyitott gyerekkocsit tol, a kislányuk ül benne, kétéves lesz egy hét múlva, és már feláll az ágyacskája lábát összekötő keresztfára, megkapaszkodik a rácsokban, hintázza magát, és énekel: hinta-palinta, karácsonyi kis- kanna ... és nevet közben. Nézte a korsójában rezgő sörhabot és alatta az aranysárga, csillogó fényű italt, mely élénken pezsgett ott, ahol a habbal érintkezett, s ezen a helyen nem volt aranysárga, hanem zavaros, és apró buborékok szálltak fel benne a hab felé, figyelte a buborékokat, melyek szétpattantak, és növelték a sárga ital szintjét, és egyre a két fiatalembert látta, ahogy lassan mennek a felesége felé, s amikor elmennek mellette, jól megnézik, hogy ne tévedjenek. S a felesége semmit sem sejt, nyugodtan tolja a kocsit, s azok ketten megfordulnak és elindulnak utána. Lassan követik azzal a hanyag járásukkal, s amikor az utca egyik szögletén összeszűkül a járda, a két lomha fiatalember mozdulatai dinamikával telnek meg, mindent véletlennek álcázott tervszerűséggel tesznek, az egyik hátulról a felesége mellé lép éö oldalról neki esik, mintha meglökték volna, és a könyökével mellbe üti, s a másik ezalatt lehajol, megjátssza, hogy megbotlott, és vállával nekifeszül a kocsinak, és egy gyors mozdulattal felfordítja... Hiába nézte a kocsma lármás zűrzavarát, a pohármosóba zubogó vízsugarat és az üvegszekrényben a zsírosbarna pogácsákat, szeme nem teljesítette hivatását, vagy talán a látóidegei váltak önállóvá, nem kifelé nézett a szeme, de befelé, önmagába, mintha egy mozi lenne a lelkében, melyben pereg a film, és ő odafigyel... A felesége felsikolt, és a kislánya kiesik a kocsiból, arccal esik a járdára, és lehorzsolja a bőrét, vérzik, és a felesége dermedten nézi, s az emberek is érthetetlenül nézik, pillanat volt az egész, s a két fiatalember már eltűnt a helyszínről, senki sem tudja, mi történt, csak azt látják, hogy felborult egy kocsi, és egy síró kisgyerek vérzik az utca betontestén. Pontosan
