Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

a hála hangján nyugtázhatták: „A szlovenszkói írónak az adott polcot és létjogosultságot a magyar irodalom egészében, hogy a szellemi visszahőkölések éveiben bátor és haladó író volt. Sohse feledkezzünk meg erről.“ (Féja Géza.)

Az írói bátorság mai próbatétje: a fasizmus. Egy nemzet vagy népcsoport nem akkor fasizálódik, amikor hatalmasai kész tények elé állítják, de akkor, ha kultúrája kapitulál. A fasizálódás határozza meg: mennyiben mond igent és mennyiben makacskodik a nem-mel. A kerítő szentesítés az írók szolgamunkája. A szolganemzet fogalmát az írói magatartás húzza alá. Magyar író ilyen kerítő szolgamunkára nehezen kapható. A fasizmus perében a magyarság legnagyobb plusszá: íróinak szinte egyetemleges anti- fasizmusa. Erre a feltűnő közép-európai fenoménre már 1936-ban felfigyelt a szociológus:

„Hallatlan érdekes jelenség, hogy a magyar polgári irodalom általában menynyire elzárkózott a fasizmus ideológiája elől... tiszteletreméltón kitartott a humánum gondolata mellett... Kétségtelen, az egész fasiszta periódusnak ez a legszámottevőbb jelensége... A humanizmus törekvéseit komolyan értelmezték a magyar írók." (Újvári L., Korunk, 1936. 194.)

És ez az értelmezés nem szűnt meg a háborús években sem. Európában a humánum felelős és szabad szava a semleges államokon kívül csak a magyar írók műveiben élt. És nemcsak az eredeti alkotásokban. Csak fel kell lapozni a magyar könyvkatalógusokat ezekből az évekből: a fordítások tömegét az „ellenséges“ államok termékei és „destruktív“ zsidó művek uralják. Német alig van és az is emigráns termék. Német lapok pesti tudósítása*, szlovák fasiszta lapok denunciálásai ezt a jelenséget állandóan pellengérezik. Márai Sándor történeti ténnyé tudatosítja az eredményt:

„A magyar irodalom az egyetlen Európában, mely az európai szellemet képviseli ... Ez az eredmény az idők távlatában felér nyert csatákkal... Nyugodt lélekkel bizonyíthatjuk, hogy kevés nép akad e pillanatban a nagy világon, melynek fiai oly hűséges szolgálattal dolgoznának az európai népek közös kincsének s általában a világirodalomnak megértésén, megtartásán és ismertetésén, mint a magyarok. — Ez a nemzet még ma is, a legnagyobb háború kellős közepében is ad valamit Európának." (Magyar Hírlap, 1942. IV. 14.)

Ha Magyarországon ennyire kizárólagos irodalmi lényeg lett az európai emberi hang, akkor a vox humana avantgárdisáinak itteni kísérleti élményföldjén az írói magatartás csak adekvát módon reagálhat. A pesti író megállapításait — a magyarországi német megszállás előestjén, — csak a pozsonyi magyar író — Szalatnai Rezső húzhatja alá: „Az írók elárulták hivatásukat. Ha elül a vihar, felelősségre fogják vonni az írástudókat kontinens és nemzetek szerint... A magyar írók e kérdezésben kitűnő feleletet adnak majd. Míg mások romboltak és szították a szenvedélyeket, addig a magyar író nemzete és Európa elválaszthatatlan gondolataihoz híven legtisztább mentőszolgálatát végezte ... A magyar író tartotta az európai együvé- tartozás szent lobogóját. A magyar humánum ösztönös magatartása egy pillanatra sem csorbult meg, míg köröskörül megcsorbultak az írói mértéktartások. Mi Franciaországot legnagyobb megpróbáltatásakor úgy öleljük magunkhoz, mintha az előző háború végén és 20 éven át nekünk juttatta volna a napfényt. Holott tudnivaló, mennyire másképp volt... A háború még nem szűnt meg. De a magyar emberi és írói magatartás szüntelen világítani fog.“ (Magyar Hírlap, 1944. III. 4.)

Ma véka alá rejtve és a vádlottak padján pislog: anachronizmus, zavaró momentum, gátló tehertétel, csakúgy, mint annakidején a német dinamizmus erősíkján.

A fasizmus ezeken a tájakon a konjunktúra napos oldalát jelentette, misem lett volna könnyebb, mint azonosulni vele. Csábító hangok se hiányoztak, hisz „vad törtető, magával ragadó és győzedelmes irányzat kerítette hatalmába az embereket" és voltak, akik a farkasokkal való együttüvöltés módszerét ajánlották, mert „ha megértjük az új idők új harsogó dalait... akkor egyszersmind megjavíthatjuk helyzetünk és sorsunkat is" (Mezei Gábor, Új Hírek, 1938 karácsony). De a vox humana gyorsan eszmélt és azonnal reagált: „virulens nacionalizmusokkal“ .szemben virulens emberséget hozott, mely nagyobb és tökéletesebb forradalomra konzerválja az embert, töretlen emberséget, az egyetlen erőt, mely hatálytalanítani tudja Hitler új rendjét.

Csendes, de szívós possumus szállt Itt harcba a Leviathannal. Peéry Rezső 1940-ben