Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

megjelent kis könyve — „Perem-magyarok az idő sodrában" — rögzíti a leghívebben a helyzetet:

„Akik itt maradtunk, igyekszünk figyelői, tanúi lenni mindannak, ami körülöttünk történik... keresve a tanulságot, a moralitét, amelyben hinni végül is kénytelen minden többé kevésbé értelmes lény ... a csendes és méltó megmaradás lett ismét feladatunkká... Nem mennyiség vagyunk, de minőség, nem vér, hanem lélek, nem hódító szándék, hanem a maradandóság hallgatag éber tudata."

Minden egyes szó, egyszerű közvetlenségében és hatásában — forradalmi értelmű. Pedig halk húrok rezdülnek csupán. De az emberhez méltó felelet a fasizmus sebez- hetetlennek vélt dinamizmusával szemben pörölycsapásként hat. Nyílt szembehelyez- kedés ez a hitlerizmus hatalmi totalitásával: „Nem az erősek, de a gyöngék és hőst magányosak a mi rokonaink." Micsoda irreális szolidaritás és mégis veszélyes, mert „időn kívül az eseményeken kívül az európai folytonosság törvényeit betűzzük". Az európai törvény: a szabadság. És ez a törvény kiveti magából a terrort, a diktatúrát, az egypártrendszert, a fasizmusnak ezt a létalapját. Mussolini megbukik és a Magyar Hírlapban megjelenik Szalatnay Rezső egész Szlovákiát felkavaró nagy cikke „A nemzet nem azonos" (1943. VIII. 1.):

„A háború még nem ért véget, de végétért egy rendszer, mely a háborúval szorosan összefüggött... Nemzet, a nemzet lázadt fel a párt ellen. Kiderült, a nemzet nem azonos a párttal. A nemzet ott hagyta az elvek és nézetek egyfajta formáit, igéit és mozdulatait, mint a ruhadarabot szokás, használat után."

A fasizmus mint szennyes, mit az ember eldobhat magától, forradalmibb, lázítótob megállapítást fasiszta államban lehet-e tenni? És a magyar író megtette. Egyedül a magyar író. Tiso az ellenkezőjét szuggerálta: „A nemzet és a párt sorsa egy, és a jövőben is így lesz." (Grenzbote, 1943. XI. 6.) Tuka is másképp kottázta: »A világ elkövetkező politikai grammatikájában ez a fo4alom, hogy a „párt" német minta után az egész nép egyesítését fogja jelentenie A magyar író nem a barbarizmus politikai grammatikája szerint beszél, ő „az erkölcsi restitució híve, mivelhogy béke és emberi értelmű élet csak így térhet vissza az igazság és mindenki számára." (1943, karácsony.)

A szlovenszkói magyar író a Mach-korszakban az erkölcsi tisztaság megszállottja. Kínosan pontos tisztasági igyekezet ez: jaj, csak makulát nem ejteni a vox humánán. Minden egysejt, minden szívütem, ráció és lőlek, szellem és jellem erre van beállítva: „E helyzetben sok az árvaság veszélye ... de még több az erkölcsi tisztaság és nagyság, mely a maga idejében még egyszer nagyon is számítani fog.“ (Peéry, Esti Ojság, 1940. I. 2.)

A maga idejében: amikor nem a barbarizmus törvényei uralkodnak! A fasizmus le- győzetése után, amikor újra az emberi jogok határozzák meg a történelmet és az emberi méltóság az egyéni magatartást. Amikor az antifasizmus ítél elevenek és holtak felett. A szlovenszkói magyar író százszázalékos tudatban készült a holtbiztos igazolásra. Munkája nem más, mint állandó ítéletinvokálás:

„S mint akinek talán búcsúznia kell, tisztán szeretne látni, már nem is a gyakorlati eredmény miatt, hanem, hogy megállhasson a végső lelkiismeretvizsgálat előtt." (Peéry, 1943. III. 12.)

A magyar író felelni akar, tanúskodni:

„Olyan időket élünk, amikor nemzeteknek, pláne a kisebbeknek fontos a magavise- leti jegye a világ előtt... Ki tartotta meg az emberi méltóságot... a nyugalmat és türelmet? Lehet osztályozni... Hogy a részletekben miképpen viselkedett ez vagy amaz Európában a nagy megszégyenítés éveibe n... napvilágra kerül. Az emberek emlékeznek." (Szalatnai, 1943. karácsony.)

Az emberek nem emlékeznek. Mert a különbség szemtépő és szégyenítő lenne különben. Volt egyszer egy Milo Urban nevezetű szlovák író, kit Willi Münzberg fedezett fel annak idején. A „Živý bič“ írójáról írta Hans v. Zwehl 1931-ben: „Európa ezt az új nagy költőt, kit a háború csontkeze érintett, ámuló csodálattal fogja megismerni." És mégis ez a Milo Urban, a szlovák antimilitarizmus nemzetközi elkönyveltje, lett a német fegyveres barbarizmus legpotencionálisabb szlovák kerítője. Ű is ítélethozatalt in-