Irodalmi Szemle, 1968
1968/5 - FIGYELŐ - Saučin, Ladislav: Nemzetközi fametszetkiállítás Besztercebányán
figyelő Ladislav Saučin Nemzetközi fametszetkiállítás Besztercebányán A besztercebányai művészotthon 1967 decembere és 1968 februárja között jelentős képzőművészeti vállalkozásnak — a Besztercebányai Területi Képtár és a Szlovák Képzőművész Szövetség által rendezett „Fametszetek és Fafaragások Nemzetközi Kiállításának“ — volt a színhelye. A rendezőknek sikerült 17 állam (Belgium, Bulgária, Franciaország, Japán, Jugoszlávia, Magyarország, Mexikó, NDK, NSZK, Lengyelország, Románia, USA, Szovjetunió, Svájc, Svédország, Nagybritannia és — persze — Csehszlovákia) 46 művészétől mintegy kétszáz műből álló, jól tájékoztató és gazdagon árnyalt gyűjteményt összehozniuk. A kiállítók között nyolc szlovákiai (Brunovský, Dúbravec, Kráľ, Sedlák, Szabó Gyula, Sírba, Štubňa, Zmeták], hat cseh- és morvaországi (Hadláő, HruS- ka, Chudomel, Lukavský, Nováček, Peterka) és sok világhírű külföldi művész szerepel, mint például Frans Masereel (szül. 1889), aki egyúttal a kiállítás legidősebb szereplője. A prepozíciók szerint három évnél régibb munkákat nem lehetett a kiállításra küldeni. A vállalkozás kezdeményezői egyrészt képzőművészeti kultúránk objektív szükségleteiből, másrészt korlátozott lehetőségeinkből indultak ki. Művészetünk érdekében ugyanis egyrészt feltétlen szükséges, hogy külföldi vállalkozásokon is részt vegyünk, illetve hogy itthon is szervezzünk ilyeneket, másrészt kénytelenek vagyunk igen józanul számba venni nem éppen kecsegtető pénzügyi, szervezési és egyéb lehetőségeinket. Ebből a szempontból kétségtelenül a grafika a leghálásabb ágazat, hiszen mozgathatósága folytán is ez a legkezelhetőbb. S mivel a szlovák — főleg népi — civilizációban a fametszet és fafaragás szinte genetikai jelentőségű, a szervezők úgy döntöttek, hogy figyelmüket ennek a technikának szentelik. Mielőtt elmélyednénk a kiállított anyag elemzésében, nem lesz talán hiábavaló néhány magyarázó szót ejtenünk a fametszet és a fafaragás fogalmáról. Néhány nyelv egyetlen szóval fejezi ki a két technikát, de a nyelvek többsége pontosan megkülönbözteti őket. így a szlovák, a francia, a német és a magyar is. A grafikus mind a faragás, mind a metszet esetében faklisét készít, amelyről ún. magas nyomással lenyomatat (grafikai lapot) nyer. A fafaragásnál a képet a rostokkal párhuzamosan késekkel faragják deszkába, míg a fametszet esetében vésőkkel harántosan a rostokon át. A faragás különben a legrégibb grafikai eljárás, már a középkor végétől ismeretes. A grafikusok később (ahogy felfedezték a rézmetszést és sok más grafikai eljárást) szinte teljesen felhagytak vele és átengedték a népművészetnek. így történt Szlovákiában is. A fametszés jó három évszázaddal fiatalabb eljárás, csupán a XVIII. század végén fedezték fel; legfrekventáltabb a XIX. században volt, de tulajdonképpen csak mint passzív reprodukáló eszköz, amely a xilográfusok kezében — a kemigráfia kialakulása előtt — sajtótermékek illusztrálására szolgált. A fafaragással szemben ugyanis a fametszet sokkal finomabb rajzra, sőt rácsvonalkázásra is képes, amit a fafaragás képtelen elérni. A fametszetnek aztán a modern művészet fejlődése adott alkotó jelleget, s tömör nyelvéért és kifejező erejéért a fafaragást is új életre serkentette. A besztercebányai kiállítás sok grafikai lapja a művészek kísérletező kedvéről tanúskodik, nemcsak a forma, hanem a technika területén is, más szóval szerzőik arra törekszenek, hogy megbontsák a fent leírt eljárások „klasszikus jellegét“. Például a japán Hideo Hagiwara (szül. 1913) Mesetájak című sorozatában a magasnyomást mélynyomással kombinálja, talán valami finom vibrátorral (fogorvosi fúróval?) mint egy írószerszámmal barázdákat írt a fába — a barázdált vonalakat festékkel tölti meg, amely aztán puhán a papírra nyomódik (vernis mou technika). Hasonlóképpen jár el a francia Marcel Fiorini (szül. 1922), aki a fát talán égetéssel (elektromos tűvel?), tehát mintegy „maratással“ munkálja meg — az ő esetében szintén a magasnyomás és a színes mélynyomás kombinációjáról beszélhetünk. Az angol Treoor Allén is további eljárásokkal kombinálja a klasszikusan felfogott színes fafaragást. A színes fafaragás technikai és kifejezésbeli gazdagítására más értelemben és igen nagy sikerre törek-
