Irodalmi Szemle, 1968

1968/5 - FOLYÓIRATSZEMLE - Jean Paul Sartre a zsidókérdésről

musét, amely „a zsidó fogalmát és lényét“ megteremtette; ezenkívül történelmi igénynyel próbál felelni a kérdésre, hogy mi a „jelenkori zsidó“ „autentikus és nem autentikus zsidó“, „zsidó humanizmus“, „zsidó nyugtalanság“ és más hasonló fogalmak tartalma.

Sartre abból a tételből indul ki, hogy az antiszemitizmus nem tartozik abba a gondolati kategóriába, amely a szabad véleménynyilvánítás jogának védelme alatt áll. Nem vélemény, valami egészen más: az antiszemitizmus elsősorban szenvedély. Az antiszemitizmus egyrészt az egyéni ízlés kérdéseként jelentkezik, amely a kedvtelésekhez kapcsolódik, s így kialakul a személyiség — másrészt személytelen társadalmi jelenségként, amely számszerűleg kifejezhető, amelynek megállapítható középaránya,, amely gazdasági, történelmi és politikai konstansoktól függ. Egyes „mérsékelt“ antiszemiták, mondja Sartre, udvarias emberek: „Ne gondolja, hogy gyűlölöm a zsidókat_ Csupán úgy vélem, ilyen vagy olyan okból jó volna, ha korlátoznák részvételüket a nemzeti tevékenységben." De ha az ember a bizalmukba férkőzik, kertelés nélkül hozzáfűzik: „Kell, hogy legyen valami ezekben a zsidókban: fizikailag nem bírom őket elviselni." Mások úgy vélik, hogy „azok a közintézmények, amelyeket zsidók megszálltak, számtalan igazságtalanságot követnek el." Sartre ezeket a kijelentéseket és érveket közelebbről is vizsgálja, és megállapítja, hogy a személyes elfogultság logikájához: igazodnak. Egyes férfiak impotensek lesznek, ha megtudják, hogy a szeretett nő zsidó. Egyesek ugyanolyan ellenszenvet éreznek a zsidókkal, mint — mondjuk — a kínaiakkal vagy a négerekkel szemben. Csakhogy ez az utálat nem a testből fakad, hanem inkább a szellem csatornáin jut be a testbe (ugyanúgy tudják szeretni a zsidó, mint az árja nőt, amíg nem tudnak a fajáról). Szellemi elkötelezettség, mégpedig olyan mély elkötelezettség, hogy behatol a fiziológia területeire, mint a hisztéria is. „Ezt az elkötelezettséget nem a tapasztalat váltotta ki. Több száz embert megkérdeztem, mi az oka antiszemitizmusának. Többnyire azoknak a hibáknak és fogyatékosságoknak a felsorolására szorítkoztak, amelyeket a hagyomány a zsidók számlájára ír:“ „Azért gyűlölöm őket, mert haszonlesők, intrikusok, tapintatlanok, hízelgők, szemtelenek... stb.“ Sartre szerint az állítólagos „tapasztalatoknak“ nincs valóságos gyökerük. Ugyanis a zsidó „távolról sem tapasztalatokból születik, inkább ellenkezőleg, vele magyarázzák a tapasztalatot. Ha a zsidó nem létezne, az antiszemita kitalálná."

Az antiszemitizmus létjogosultságát gyakran „történelmi tényekkel“ magyarázzák. Ennek megfejtésére lássunk egy lengyel-orosz példát. A tizenkilencedik század nagy lengyel forradalmainak idején a zsidók, akiket a cárok politikai okokból kíméltek, langyosan viselkedtek a felkelőkkel szemben. S mivel nem vettek részt a forradalmakban, a zavargások által tönkretett országban nemcsak tartani, hanem még növelni is tudták üzleti bevételeiket. „Nem tudom — mondja Sartre —, így történt-e pontosan» Tény, hogy sok lengyel így tudja, s ez a történelmi tény elfogulttá teszi a zsidókkal szemben. Ha azonban ezt az egész ügyet közelebbről vizsgálom, bűvös körben találom magam. Azt mondják, hogy a cárok nem bántak rosszul a lengyel izraelitákkal, míg az orosz zsidókkal szemben előszeretettel alkalmaztak pogromokat. Ennek a kétirányú eljárásnak egy oka volt: az orosz kormány épp olyan nem kívánatosnak tartotta a zsidók jelenlétét Oroszországban, mint Lengyelországban, és politikai szükségleteinek megfelelően ugyanúgy lemé szároltatta őket Kijevben, mint Moszkvában, mert veszélyeztették a moszkvai cárság egységét. Ugyanakkor Varsóban támogatta őket, s így viszályt keltett a lengyelek között. Azok pedig, ellenkezőleg, csupán a lengyel zsidókkal szemben érvényesítették haragjukat és gyűlöletüket, de az ok ugyanaz volt: szerintük az. izraeliták nem tudtak a közösségbe beilleszkedni. A cár tehát zsidókként kezelte őket,, így nekik, akaratuk ellenére, megvoltak a saját zsidóérdekeik egy idegen társadalmon belül: ezek után mi furcsát találunk abban, hogy e kisebbség képviselői a többiek által róluk alkotott képzeteknek megfelelően cselekedtek? Vagyis: nem a történelmi tény itt a lényeges, hanem a fogalom, amit a zsidókról a történelem hordozói alkottak. Így látszik hát, hogy a zsidókról alkotott fogalmunk nem a történelem tényeiből születik^ inkább fordítva — előrejelzl a történelmet." Sartre arra a megállapításra jut, hogy semmi külső tényező nem olthatja bele a fajgyűlölőbe az antiszemitizmust, mely a fentiek szerint nem más, mint „teljesen szabad választás, általános álláspont, melyre nemcsak a zsidókkal szemben helyezkedünk, hanem általában az emberekkel, a történelemmel, a társadalommal szemben. Ez egyúttal elfogultság és világnézet is. Az antiszemita olyan életet választott, amit a szenvedély irányít."