Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - Györy Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye
Június végén a prágai lapban egy felhívás Jelent meg, „Diákkongresszus“ (?!) volt Prágában. Nem Irt róla nekem senki. S most egy felszólítás a lapban, hogy a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Országos Szövetségének előkészítésére Prágában nyolctagú előkészítő bizottság alakult. „Bajtársak!... stb." Arra emlékszem, el voltam készülve, hogy az egyetemistákat bizalmatlanná teszi hirtelen felmondásom, és Flachbarték majd ütik a vasat, hogy elriasszák őket tőlem. Szvatkő, már többször is hallottam, azzal operált ellenem, hogy „csak egy gömöri úri-szegénylegény“ vagyok; Ernő azzal, hogy volt kúnbéla-katona, kommunista-gyanús, Fábryékkal kacérkodó, „kozmopolita-internacionalista emigráns-barát“... De arra nem, hogy nem hívnak meg a készülő liptói táborba, ahová Mécset és ölvedit már meghívták; és arra sem, hogy a diákszövetség, a „CsMASz“ előkészítői közül kihagyják a nevemet. Mert ez történt: Edgár és öt társának neve alatt „üttető“ tekintélynek két felnőtt, két „doktor“ díszelgett: Flachbart Ernő dr. és Szvatkó Pál dr. Jelentéktelenség. De — jel. Negyven évig, mindmáig eltitkoltam, hogy bizony ez, éppen kirúgásom után, fájt egy kicsit. 49. Lírai búcsúzó-féle 1927 nyarán küldtem el aztán Edgáréknak az „Üjarcú magyarok“ kötet kéziratát. A berlini „Voggenreiter“ magyar osztálya adta ki: külföldi kiadó könyvét nem cenzúrázhatták Pozsonyban. Edgár a fiatal Csáder Lászlóval rajzoltatott neki új címlapot, ök végezték el a korrektúrát is. Negyven évvel ezelőtt ilyenkor jelent meg. És jövőre lesz négy évtizedes Edgár első ragyogó fegyverténye: az „1000 magyar diák Ady-estje“ Pesten. Edgár akkor már elővette az újarcú magyarok szegényes tarisznyájából az országos mozgalmi-vezér marsallbotját az Eötvösben... És néhány hétre rá Feleden, a rimavölgyi Boross-Vécsey- (az aradi mártír — Vécsey!) kúriában' az ún. „öreg házban“ számolt be tárgyalásairól táborhely-ügyben a gombaszögi majorról. Boros Ducival és velem tervezgetve jelentette be, hogy a főiskolás cserkészek falujárásait országos szellemi mozgalommá teszi. És kimondta ott először a nevezetes szót: „Sarló lesz a neve.“ Én pedig megkértem Anyut, varrjon a gombaszögi tábornak őrsi zászlókat: rajtuk a tájak neve és vörös filcből a sarlók. S ezzel egyelőre búcsúzom az Irodalmi Szemle olvasóitól, és köszönöm a szerkesztőség előzékeny türelmét. Majd találkozhatunk a három kötetre tervezett önéletírásomban, melyet — bocsánat az olvasóktól! — csak felnőtteknek szánok: I. Az „Ojarcú magyarok" regénye, II. Az „Emberi hang“ regénye és III. „Az élő válaszol“ regénye címen, ha az élet és az erő engedi. Könyv alakban két esztendő múlva az elsőt, és majd évente a többit. Talán. Buda, 1967. december havában Vége A szerző megjegyzése A III. folytatás végén a felsorolás helyesen és az egész írás szellemében úgy értendő, hogy a közös fórumon, így az arcképcsarnokban is én csupán a haladó szellemű („baloldali") írókról emlékezem meg. Tizenkét író arcképe ábécé-rendben jött. Köztük természetesen Mécs és Ölvedi is. (Ráczot „becsempészték“.) Így lett a „csarnok“ darabszáma 13! Ezután ábécén kívül terveztük a csarnok „második“ osztályát: Győry, Neubauer, az elszármazottak közül a már megrajzolt Márain kívül (én írtam róla) Komlós Aladár, Kassák Lajos, továbbá farnó József, Földes Sándor (ajánlotta: Fábry), Forbáth Imre, Szenes Erzsi és Nátolyáné Jaczkó Olga. A „második“ osztályból csupán Győry és Neubauer portréja jelenhetett meg 1926. január első felében: az arcképeket Fábry rólam írt portréja után letiltották a lap gazdái. (En a „csarnok" szervezőjeként kerültem ábécé-renden kívülre „szerénységből"). Az ábécé-rendben még Sebesi Ernő szerepelt az említetteken kívül. Gy. D.
