Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló
rászt, déli jehér, mexikói, svéd és lengyel bevándorolt, zsidó kispolgár, entel- lektüel és vagány, kis tisztviselő és kereskedő, munkás és gyároscsemete.“ A történet két fő síkon fut — Mailer a közkatonák és a magas rangú tisztek szempontjából ábrázolja a csendes-óceáni japán sziget elfoglalásának hallatlan áldozatokkal járó erőfeszítéseit. Azt mondtuk, két fő síkon. Az egyik a hatalomnak mindent maga alá gyűrő törekvése, amely valahol a ne gondolkozz, csak engedelmeskedj megfogalmazásban a legtalálóbb, és amely a regény két fő alakja, Cummings tábornok (az amerikai hadseregen belül a fasiszta eszmék hordozója) és a haladást képviselő Hearn hadnagy állandó szócsatáinak a tárgya. S amikor Hearn hadnagy ellenáll, amikor védekezni próbál Cummings ellen, s amint a tábornok belátja, hogy Hearn hadnaggyal kapcsolatos vágyai kielégítetlenül maradnak, amikor rájön, hogy a hadnagyot nem tudja a saját képére és hasonlatosságára formálni — a hadnagynak lakolnia kell. Cummings odalöki a japánok hátában végzendő, embertelenül kockázatos őrjáratba. A történet másik síkját Hearn hadnagy és Croft őrmester vitája adja. Croft, aki Cummings megfelelője egy alacsonyabb, brutálisabb szinten, gondoskodik róla, hogy a cummings-i szándék (eltaposni az ellenszegülőt) be is teljesedjen Hearn hadnagyon. Croft a hatalom hosszú polipkarja. Érdemes odafigyelni, mit mond róla Mailer: „...csaknem minden embertársa iránt valamilyen fensöbbséges megvetést érzett: ez volt lényének uralkodó vonása. Gyűlölte a gyöngeséget, s lényegében nem szeretett semmit. Bit a lelkében valami primitív elképzelés a világról, de csak rit- lcán volt tudatában.“ És nézzük meg, hogy mit mond róla szakaszának egyik katonája: „Micsoda alak ez a Croft! Fanatikus! Ilyen fickót kellett kifognunk, ilyen disznót!" Mailer a regényben nem véletlenül hangsúlyozza Croft első gyilkosságát, amikor megöli a sztrájkoló olajbányászt, vagy a másodikat, amikor betegesen kiélvezve a japán fogoly gyanútlanságát brutálisan legyilkolja, továbbá Hearn el- veszejtését. Miért is öl Croft őrmester? A válasz kétségbeejtőn egyértelmű: öl, mert a maga kis szemétdombján ő akar Cummings lenni. A polgári életből behívott, a dzsungelháború szenvedéseinek demoralizáló hatására lelkileg már-már széthulló közkatonák képtelenek ellenállni a Croftból áradó kegyetlen erőnek, erőszaknak. „Az ember húzza, egyedül is, ameddig bírja, aztán egyszerre csak nem bírja tovább. Lázad minden ellen, mindig vereséget szenved, s a végén csak egy nyavalyás kis csavar lesz belőle, amelyik nyikorog, ha a gépezet túlságosan gyorsan forog" — mondja Red felderítő. Mailer regényét az emberi gondolkodás és az emberi magatartás harcának is nevezhetnénk, s bár Hearn elbukik, és lépten-nyomon vereséget szenved, az igaz emberi magatartás, Mailer humanizmusa felől egy pillanatig sem marad kétségünk. A cummigs-i elképzelések győznek, de a katonákban ott él a tiltakozás, a soha be nem hódolás vágya: „Bn bizony odaállok minden rohadt egyenruhás tiszt elé, és megmondom neki, hogy hülye. Megmondom én a Brod- way kellős közepén minden egyes tisztnek, leleplezem az egész rohadt katonaságot." Győz a cummings-i hadsereg, de mennyire nevetséges ez a győzelem: olyan hadsereg fölött aratják, amely tulajdonképpen már nem is létezik. írásom elején kétségbevontam a fül- jegyzet állítását, amely szerint Mailer regénye „a legjobb amerikai háborús regény“. Ügy látszik, valóban az. A felderítés értelmetlensége ugyanis Mailer megfogalmazásában magával a háború értelmetlenségével egyenlő, és azzal a messze fejleszthető gondolatsorral, hogy a holtak (Hearn) nem mindig meztelenek, de a meztelenek (Cummings, Croft) valahol mindig holtak. Tóth Elemér Olvasónapló Az utóbbi esztendőkben elgondolkoztattak a Svéd Királyi Akadémiának, az irodalmi Nobel-díjak odaítélőjének döntései. Vajon minden esetben elfogultság nélkül válogatja-e ki a jelöltek közül a legérdemesebbet, nincs-e tekintettel másodlagos körülményekre, a jelölt nemzeti hovatartozására, az ország társadalmi rendszerére. A cseh Čapek — Az anya, és a Fehérkór szerzője — olyan időben maradt ki a névsorból, amikor a
