Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Czine Mihály: A naturalizmusról
Czine Mihály: A naturalizmusról A budapesti Gondolat Kiadó évek óta sorozatban jelenteti meg a különféle korok és korszakok stílus- és Izlésirányait feldolgozó köteteit, az „izmus“-sorozat egyes darabjait. Legutóbb a naturalizmus jelenségeit és hatásait összefoglaló kötet látott napvilágot. Azért tartjuk ezt a kötetet kiváltképp fontosnak — még az „izmus“-sorozat eddig megjelent kötetei között is —, mivel sok félreértést tisztázott, tévhiedelmeket oszlatott el. Czine Mihály okos bevezetője higgadtan, kitűnő stílusban tájékoztatja az olvasót a naturalizmusról. Mert a kötetnek ez az egyik nagy haszna: hogy ti. pontosan eligazít a XIX. század derekának és az attól felvezethető irodalmi életnek, nagy irányzatoknak a dzsungelében. Nem olyan egyszerű, ahogyan elképzeltük, hogy ti. a romantikát a realizmus váltja fel, s hogy a kritikai realizmus mellett időben, valahol a XIX. század második felének közepe táján kibontakozott a naturalizmus, s aztán nyomtalanul eltűnt, valahol az irodalomtörténet mélyebb régióiban. Éppúgy nem igaz ez, mint az sem áll, hogy a szocialista realizmusra nem lettek volna hatással a XX. század tízes és húszas éveinek forrongásaiból kifejlődve, azokban foganva az izmusok (futurizmus, ex- presszionizmus, szürrealizmus, dadaizmus stb., stb. ]. A naturalizmusról szólván azért fontos ezt szem előtt tartani, mert az valóban nem XIX. századi fogantatású irányzat. Létrejöttében sokféle, egymással feltétlenül dialektikus kapcsolatban álló feltétel játszott közre. Politikaiak éppúgy, mint tudományos célkitűzések. Helyesen mondja Czine Mihály, hogy „a szemtelenség, az objektivitás és tudományosság naturalizmus jelé mutató elveihez az irodalomnál is erősebb ösztönzést adtak talán a társadalom- és természettudományok. A naturalista elmélet megfogalmazásához filozófusok, vallásbúvárok, természettudósok és orvosok szolgáltatják a legfontosabb érveket". A felsorolt nevek között találjuk Comte-ét (pozitivista filozófia), Prosper Lucas-ét (örökléstan), Darwinét, Renanét, Taine-ét, Claude Bernard-ét (kísérleti orvostan), akiknek munkássága, vagy egy-egy munkája — folytatva Czine gondolatmenetét — „mind-mind adalék lesz Zola számára, hogy megalkossa naturalista elméletét“. Mert azt senki sem vitatja, nem vitathatja, hogy ő az európai naturalizmus elméletének összefoglalója és legnagyobb alakja. Miután tisztázódott — nemcsak a naturalizmus viszgálatának ürügyén —, hogy egy-egy irányzat tulajdonképpen kétféle módon mérhető fel: mint történeti kategória, amely határozottan egy történelmi-társadalmi korszakhoz kötődik, s ilyenformán mint irányzat egyszeri jelenség, másfelől számon kell tartani mint az ábrázolási mód irányzatát. Tehát a naturalizmust mint történeti irányzatot, amely létrejöttének körülményeire fentebb hívtuk fel a figyelmet, és számolni kell a naturalizmussal mint ábrázolási móddal (Czine Mihály helyes és finom megjegyzésével megtoldva: „natúr alisztikus ábrázolás- móddal“). Ez utóbbi túléli létrejöttének és virágkorának történeti kereteit, s a naturalizmus esetében szinte napjainkig kitapinthatok jelenlétének nyomai; Czine Mihály bevezetőjében bőséges példákat sorol fel annak bizonyítására, hogy pl. a magyar irodalomban miként fedezhetők fel a naturalisztikus ábrázolás- módnak megannyi szálai a mai, szocialista tendenciájú művekben is. Mint a legtöbb irányzat, „izmus“ — a naturalizmus is bizonyos egyetemes igénnyel bírt: nemcsak az irodalomban, hanem a művészetek számos ágazatában is fontos, korszakalkotó szerepet töltött be. Természetes, hogy mivel az irodalom a legkönnyebben felfogható közvetítő elem, mely művészien tükrözi a valóságot, a naturalizmus is az irodalmi példákon mérhető le legkönnyebben. Mert az irodalom az a közvetítő anyag, amely a széles tömegek számára is közérthetően transzformálja a kor valóságát. Ezért is válhatott Zola a naturalizmus „atyjává", lényegének megfogalmazójává. Zola megfogalmazásában — a kísérleti regényről írt tanulmányában (1880) — az irodalmi alkotás tartalmi jegyeit a tudományossággal párosította (éppen Claude Bemard Kísérleti orvostana, — 1878 — nyomán, Rougon-Macquart-ciklus írása közben). A „kísérleti regény“ írójának meg kell ismernie a természetet — élettani és társadalmi vonatkozásokban egyaránt. Az írónak úgy kell dolgoznia — folytatva Zola gondolatmene
